NEGYVEN ÉVE JUTOTT FEL AZ NB I-BE - IV. rész

A kitűzött cél elérését az is befolyásolhatta, hogy a felkészülés kezdetekor a Sportcsarnok padlózatát elöntötte a víz, így csak a hatodik fordulóban lehetett mérkőzést játszani.

 

„Rajt a kosárlabda NB I-ben”

 

A bajnokság megkezdése előtt – ahogy ezt korábban megszoktuk – a Somogyi Néplap megkérdezte a bajnoki tervekről, célokról csapat edzőjét és a szakosztály vezetőjét.

„Nagy várakozás kíséri a megyeszékhely kétségkívül legnépszerűbb csapta, a SÁÉV SC szereplését, írja a napilap. Vajon milyen esélyekkel kezdi meg az újabb pontvadászatot? Milyen felkészüléssel vág neki az összetételében megváltozott együttes az újabb feladatoknak?

Köztudott, hogy a játékos-állományban is történtek változások. Olyan ismert nevektől vált meg a klub, mint Magyarfi, Stickel, Szabó G és Czimbalek (továbbá Szabó T és Déri Z. ;K.I.). Ők egykor a csapat gerincét alkották, de hát ez is jelzi: változtak az idők. Mindegyikük más-más ok miatt került el a SÁÉV-től. Új játékos Lestár Mihály, akit a Táncsicsból korábban megismerhettek a kaposváriak. A felkészülési mérkőzéseken bizonyította, hogy érdemes volt leigazolni”. („Rajt a kosárlabda NB I-ben”, S. N. 1984. 10. 06.)

A SÁÉV SC korábban soha nem játszott huszonkét előkészületi mérkőzést, négy rangos tornán vettünk részt. Legtöbb leendő NB I-es riválisával találkozott a csapat és azokat legyőzte (például BSE, Kecskemét, Sopron, Szeged, Testnevelési Főiskola és Oroszlány).

Az előkészületi tornákat már az új szabályok szerint bonyolították le. Az edző szerint a támadási idő csökkentése, a három pontot érő dobások bevezetése lényeges változásokat nem fog hozni a csapat játékában, ezt bizonyították a felkészülési mérkőzések is.  

A felkészülési mérkőzéseken többnyire kilencen játszottak, ők alkotják az NB I-es csapat gerincét: Kostencki, Frolow, Gosztonyi, Lestár, Monok, Magyar, Tóth, Juhos, Gálosi.

Négy ifjúsági játékos került az első csapat keretéhez, közülük elsősorban Dért és - a Gazdásztól visszaigazolt - Borovszkyt dicsérte az edző, további szorgalmuktól, kitartásuktól függ, hogy mikor lesznek tagjai a szűkebb keretnek. De, ez vonatkozik Nagy Gáborra és Győrbíró Zsoltra is.

Simon Károly: „a támadásokkal eddig sem volt különösebb baj, csapatának a védőmunkája szorult javításra. Az eddigiek azt bizonyították, hogy itt nagyot léptünk előre.”

Milyen céllal vág neki a csapat az új bajnokságnak?

Kováts Imre: „tavaly a bennmaradás volt a célunk, és megszereztük a tizenötödik helyet (a mérkőzések 39,3 százalékát megnyertük; K. I.). Az idén ennél valamivel többre vágyunk. A 12—14. helyek egyikére várjuk együttesünket, de van egy titkos álmunk is: ha kijön a lépés, akár az első tíz közé is bekerülhetünk.”

Simon Károly: „ma már abban a helyzetben vagyunk, hogy egyetlen ellenfelünket sem kell tisztelnünk, azaz: csapatunk képes bárkit legyőzni, ha tudása maximumát nyújtja.”

A SÁÉV csapatának hat- hétszáz főnyi törzsszurkolója van, akik megérdemlik, hogy a csapat előre lépjen: a sikeres szereplést rájuk is alapozzák. Nem véletlen, hogy kedvezményes bérleteket bocsátott ki a sportegyesület, a még több néző megnyerése érdekében.

 

Az utánpótlás nevelés, a kosárlabda népszerűsítése érdekében, a SÁÉV SC anyagi támogatásával

 

„Megkezdődött a megyei kosárlabda bajnokság”

 

tudósított a megyei napilap (S. N. 1984. 10. 25.) Megyénkben négy NB-s szintű férfi kosárlabdacsapat lép pályára hétről hétre. NB-s csapataink számát tekintve az elsők között vagyunk az országban, ugyanakkor Somogy egyike azon megyéknek, ahol az utánpótlás számára hosszú ideig nem volt megoldva a versenyeztetés. Az elmúlt szombaton azonban beindult a megyei kosárlabda-bajnokság. Az előzményékről Kováts Imre, a Somogy megyei Kosárlabda Szövetség elnöke, a megyei bajnokság egyik szervezője tájékoztatott bennünket.

A megyei kosárlabda szövetség egy éve kezdte el a megyei-városi bajnokság szervezését, hogy lehetőséget biztosítson az NB-s szakosztályoknak arra, hogy az MKOSZ által kötelezően előírt utánpótlás és felnőtt csapataikat versenyeztessék, illetve, hogy a középfokú tanintézeti csapatok jobb feltételek mellett készüljenek fel a megyei és az országos diákbajnokságokra. Az iskolák számára az egyesületek biztosítják az anyagi és a szakmai hátteret. No, és lehetőséget akartunk adni a vállalati és az intézményi csapatoknak a versenyszerű sportolásra.

Az NB I-es bajnokság első mérkőzését hazai pályán az A. R. Építők ellen játszottuk, húszpontos vezetés után csak a hosszabbításban sikerült győzni: SÁÉV SC – A. R. Építők 81:79 (73:73; 34:25). Majd idegenben bravúros győzelem a Videoton ellen: Videoton –SÁÉV SC 63:66 (42:25)

Emlékezetes mérkőzést játszottunk a hatodik fordulóban: hazai pályán az addig veretlen BSE ellen győzött a csapat. A végig vezető budapesti csapat elleni mérkőzésen kipontozódott Kostencki, Monok, és Lestár, miközben elvesztettük a játékmester Frolow-ot, aki megsérült. A cserék – Borovszkyval és Dérrel az élen – hősies küzdelemben, a végjátékban vívták ki a győzelmet: SÁÉV SC – BSE 85:79 (38:42).

A Frolow sérülésével az irányító poszton csak Gosztonyi maradt, miközben Stickel a Kaposvári Gazdászban legszebb napjaira emlékeztetően irányította a volt SÁÉV-es játékosokat: Táncsics SE - K. Gazdász SE 96:79 (Stickel (11), Magyarfi (25), Szabó T (4), Déri (12), Szabó G (21).

Az alapszakasz őszi forduló kilenc mérkőzéséből hatot megnyertünk (66,6%). A forduló befejezésekor az ötödik helyen állt a csapat, a harmadik helyezett Sopronnal azonos számú győzelemmel.

A bajnoki szünet alatt a lengyelországi felkészülési mérkőzések egyikén ismét megsérült Frolow („Vége a felkészülésnek, folytatják a SÁÉV kosarasok”; S. N. 1985. 01. 11.).

A folytatásban hazai vereség az éllovas Videotontól („nem bírtak az új igazolással, a lengyel Rosinsky-vel”), majd hazai vereség a Ganz-MÁVAG ellen is („a csapat nem tudta elviselni az esélyesség terhét”).

Ugyancsak vereség, idegenben a BSE ellen: „a hátralévő három mérkőzést meg kell nyerni ahhoz, hogy ne legyenek kiesési gondjai a csapatnak.” („Ötödik a SÁÉV”, S. N. 1985. 02. 05.)

Az első kipipálva a Kecskemét elleni idegenbeli bravúros győzelemmel.

A tudatos, előre megtervezett csapatépítés: a PVSK-ból átigazoltuk az éppen leszerelő, a Táncsics SE-ből megismert Kovács Nándort („Újabb kosarassal erősödött a SÁÉV”; S. N. 1985. 02. 14.).

 

„Hajrá előtt a SÁÉV”

ezzel a szalagcímmel buzdította a csapatot a Somogyi Néplap, mert nyilvánvaló volt, ahhoz, hogy az „A” csoportért játszhassunk, meg kell nyerni a hátralévő két mérkőzést  (S. N. 1985. 02. 15.)

A Bakony Vegyész elleni hazai mérkőzést hozta a csapat: SÁÉV SC – B. Vegyész 94:84 (41:35).

A következő fordulóban számunkra kedvező eredmény született: óriási meglepetésre a Ganz-MÁVAG otthon alulmaradt az A. R. Építők ellen, ezért nem mindennapi izgalommal várták a szurkolók az alapszakasz utolsó, a SÁÉV – Nyíregyháza mérkőzésről a tudósítást.

Győztünk, hosszabbítás után! Nyíregyháza SE – SÁÉV SC 84:86 (73:73; 34:38). Így a rájátszásban az „A” csoportba kerülésért játszhattunk.

Az alapszakasz tavaszi fordulója már kevésbé volt sikeres, a kilenc mérkőzésből csak ötször nyertünk (55,5%).

Az alapszakasz összképe azonban nem mondható rossznak: 11 győzelem, 7 vereség, 61,1% %-os teljesítmény.

A győztes nyíregyházi mérkőzés után a csapat edzője, Simon Károly kishitűen nyilatkozott: „reális esélyünk nincs az „A” csoportba jutáshoz, csupán arra, hogy néhány győzelemmel bizonyítsuk: a középmezőnyben van a helyünk.” („Szerencsét hozott a 13-as a SÁÉV-nek”; S. N. 1985. 02. 27.)

 

A bajnoki mérkőzések mellett nem feledkeztünk meg a jövő kosárlabdázóiról sem:

 

„Kosárlabda tehetségkutató akció”

Ma már úgy látszik, hogy a SÁÉV SC NB I-es férfi- kosárlabda-csapata túl van a magasabb osztályban való szereplés kezdeti nehézségein, buktatóin. A tervszerű és tudatos csapatépítés egyik területe az átgondolt utánpótlásnevelés. A SÁÉV SC kosárlabda-szakosztálya nyolcadik osztályos fiúk részére hirdette meg a tehetségkutató akcióját. A részletekről dr. Giber Vilmos, a club utánpótlás vezetője tájékoztatott bennünket: azoknak a 170—175 centiméternél magasabb fiúk jelentkezését várjuk, akik megfelelő fizikai adottságokkal és a kosárlabda alapvető ismereteivel, a labdás készségével rendelkeznek. A felhívást több mint negyven iskolának küldtük el, a megye egész területéről várjuk a jelentkezőket. (S. N. 1985. 01. 24.)

Néhány héttel később dr. Gíber Vilmos értékelt: várakozáson felül, eredményes volt a kosárlabda tehetségkutató akció, nem számítottunk ennyi érdeklődőre. Negyven általános iskolás tanuló érkezett. Hatan érkeztek Mennyéről, jöttek Taszárról és Somogyjádról is. A kaposvári iskolák közül legnagyobb létszámban, kilencen, a Zrínyiből érkeztek. A Zrínyin kívül a Kisfaludy, a Tóth Lajos, a Kinizsi, a Gárdonyi és a Toldi általános iskolákból voltak még jelentkezők.

Örvendetes, hogy a kívánt testmagasságot (170 cm) pár gyerek kivételével mindenki elérte, s voltak olyanok is, akik 180 cm felett vannak már most. Az akció résztvevői „SÁÉV TEHETSÁGKUTATÓ” feliratú trikót kaptak ajándékba, a tanulókat küldő iskolákat pedig kosárlabdákkal jutalmaztuk (S. N. 1985. 03. 02.).

 

Kezdődik a rájátszás!

A 18 fordulós őszi-tavaszi idény után az „A” csoport 7 - 10. és a „B” csoport 1- 4. helyezettjei egymás elleni eredményeiket megtartva játszanak a másik csoportbéliekkel. A kétfordulós körmérkőzés befejeztével a 7-10. helyezettek az 1985/1986. évi NB I. „A” csoportjában rajtolhatnak. A másik négy együttes az új bajnokság „B” csoportjába kerül.

Az új tabellán a SÁÉV a tizenegyedik helyet foglalja el, három győzelemmel. Ötven százalékos a mérlege a Videoton, a Kecskemét és a BSE ellen. A SÁÉV SC-n kívül még a Kecskemétnek és a PVSK-nak is három győzelme van.  

A rájátszás első körében a három hazai mérkőzésből kettőt megnyertünk (Oroszlány és a PVSK ellen), a Szeged azonban - 1000 szurkoló előtt - magabiztosan verte meg a mélyen tudása alatt játszó csapatunkat. Az élen álló Tungsram ellen, idegenben csak egy ponttal kaptunk ki: Tungsram - SÁÉV SC 83:82 (48:34).

A második körben ugyancsak két győzelmet szereztünk, idegenben vertük az Oroszlányt (ekkor sérült meg Magyar) és hazai mérkőzésen győztünk a Tungsram ellen. Idegenben kikaptunk a PVSK-tól, bár a félidőben tíz ponttal vezetünk (Kostencki, Monok, Juhos kipontozódott).

Az „A” csoportba jutást jelentő szegedi mérkőzésen - nagyon jójáték ellenére - kikaptunk, mert nem bírtunk a 46 pontot dobó Dobi-val: SZEOL – SÁÉV SC 82:79 (43:39).

Az „A” csoportba jutást jelentő 10. helyen hármas holtverseny alakult ki 10. SZEOL; 11. BSE; 12. SÁÉV, azaz lemaradtunk az „A” csoport-ról. Talán, ha nincs az a kishitű edzői nyilatkozat.

A bajnokság végén a Somogyi Néplap munkatársa Simon Károly edzővel beszélgetve értékeli a csapat teljesítményét:

 

„A SÁÉV SC ELÉRTE CÉLJÁT”

hiszen az induláskor a szakvezetés a 12-14. helyet jelölte meg, s a csapat a bajnokság végén a 12. lett, kis híján sikerült megtennie egy újabb lépést, s bekerülni a legjobb 10 közé!
(S. N. 1985. 04. 30.).  

A napilap értékelése: „A múlt év őszén a SÁÉV olyan kedvező előjelekkel rajtolt, hogy a szakvezetés sem tartotta elképzelhetetlennek a terv túlteljesítését. A felkészülési tornákon remek játékkal sorra legyőzte élvonalbeli ellenfeleit, a bajnokság során mégis olykor bukdácsolt, nem várt vereségeket szenvedett. Igaz, hogy néhány meglepő győzelmet is aratott.

Az együttes nagy erénye lett, hogy nem egyetlen emberre építi taktikáját, hanem az egész csapaura. Nincs sztár, akit a többiek kiszolgálnak, hanem azt igyekeznek játékba hozni, aki a legjobb formában van. A mérkőzésiek nagy részén mindig akadt néhány játékos, aki a döntő pillanatokban vezéregyénisége tudott lenni a csapatnak. Ennek tudható be, hogy összességében nem szerepelt rosszul a SÁÉV: bajnoki idény során játszott 26 mérkőzésből 15-öt megnyert (57,7 %; K. I.) Sérülések is tizedelték az együttest. Az irányító Frolow például a 6. mérkőzésen megsérült, s azóta nem játszott, Magyar pedig a rájátszás összecsapásairól hiányzott. Némi szerencse, hogy a 17. forduló után le tudták igazolni a Táncsicsból leszerelt Kovácsot, így a csapat szerkezete nem esett szét. Menet köziben már akkor távozott tőlük Gálosi, amikor kétségtelenné vált, hogy nem lesznek kiesési gondjaik.”

A visszaemlékező megjegyzése: az alapszakaszban a csapat a mérkőzések 61%-át megnyerte, így nem a szerencsének, hanem a kellő számú győzelemnek volt köszönhető, hogy a rájátszásban az „A” csoportba való kerülésért játszhattunk. Sajnos a versenytársak elleni 50%-os győzelmi arányt lerontotta az egymás elleni negatív „szaldó”. Végelszámolásnál ez perdöntő volt. Kétségtelen, hogy Frolow kétszer is megsérült, így lényegében kihagyta a szezont. Az edző – a III. részben már „elmesélt” - döntésének a „körülményei” nem tették lehetővé Stickel visszahívását. Így egyetlen irányítóval játszottuk végig a bajnokságot. Ez vélhetően „perdöntő” volt. Tény, az edzői döntés „jóváhagyása” már az én felelősségem volt.

Gálosi nagyfokú mellőzése indokolatlan volt, de a csapatot az edző állítja össze. Táncsics SE játékosaként megismert Kovács Nándor (PVSK) átigazolása nem szerencse, hanem tudatos csapatépítés eredménye volt. Magyar későbbi sérülése sajnálatos volt, azonban az új igazolás pótolta. Magyar a felépülését követően (sem a Balataton Füszért Kupán, sem a Felszabadulási Kupán) már nem játszott a csapatban. A Táncsics SE vezetői a megmondhatói, nem a véletlennek volt köszönhető, hogy ősztől a katona csapat edzője lett. Méghozzá elődjeinél sikeresebb, hisz nem csak NB I-be vezette a csapatot, hanem ott is tartotta még egy évig. Ez a „duplázás” korábban nem sikerül senkinek.

Hogyan értékeli a csapat szereplését Simon Károly edző?

A bajnokságot két részre kell osztanunk, kezdte a szakember. „Az alapszakasz mérkőzéseinek nagy részén görcsösen, idegesen játszottunk, nem tudtunk megszabadulni a bénító gondolattól, hogy kieshetünk. A csapatot idegileg megviselte a nagy tét, így tudásának csak töredékét tudta nyújtani. A Ganz-MÁVAG-tól hazai pályán elszenvedett vereséggel úgy tűnt, minden esélyünk megszűnt a följebb kerülésre. A szerencsés eredmények azonban végül is a mi malmunkra hajtották a vizet.

A rájátszás során - úgy érzem - bebizonyítottuk, hogy nem érdemtelenül küzdhettünk a 7-14. közé kerülésért. Tulajdonképpen végig nyílt volt a verseny, s csak az utolsó, szegedi mérkőzésen dőlt el, hogy nem sikerül a tíz közé kerülnünk.

A két év élvonalbeli szereplés meglátszik a csapaton, s szakmailag jóval előbbre tartunk, mint az indulásnál. Erősségünk a csapategységben van, s főként a tudatos center játékban fejlődtünk. Rendkívül jó mérkőzést játszottunk Oroszlányban, Veszprémben és Székesfehérváron a Videotonnal. Hazai pályán mindössze a Sopron elleni összecsapást tudom kiemelni. Különösen gyengén szerepeltünk itthon a Ganz-MÁVAG, a KSC, a Videoton és a SZEOL ellen. Általánosságban elmondható, hogy a hazai mérkőzéseink teljesítménye elmaradt az elvárhatótól.”

A visszaemlékező megjegyzése: negyven év távlatában sem értek egyet azzal az állítással, mely szerint a csapat „az alapszakaszban a tudásának csak a töredékét tudta nyújtani”. Ezt az alapszakaszban elért 61%-os győzelmi arány is cáfolja. A Ganz-MÁVAG elleni kaposvári „csúfos vereség” (Somogyi Néplap) még nem volt „végzetes”, ekkor még „befutó”, azaz a negyedik helyen voltunk (S. N. 1985. 01. 28.). A következő, a BSE elleni vereség már valóban végzetes lett volna, ha a követkető három mérkőzést – közte a KSC ellenit idegenben – nem nyerjük meg. De, megnyertük.

A rájátszásban a nyolc mérkőzésből négyet nyertünk (négy hazai mérkőzéséből hármat nyertünk, ez 75%). Tény, hogy a Szeged elleni hazai, 16 pontos vereség volt az egyik oka, hogy nem jutottunk fel az „A” csoportba.

A bajnokság befejezése után ismét megrendezésre került – az immár pénzdíjas – „Balaton Füszért Nemzetközi Kosárlabda Torna”. A tornát az tette emlékezetessé, hogy a nemzetközi tornán búcsúzott el a csapattól Gálosi Feri (aminek persze volt utóélete a Somogyi Néplap-ban).

A nemzetközi torna után került sor a hagyományos, az utánpótlás korú játékosok (kötelező) szerepeltetését szolgáló Felszabadulási Kupa mérkőzéseire. A SÁÉV SC második lett. A döntőben Csepel – SÁÉV SC 121:104 (59:50). Kovács Nándor 44 pontot dobott.

Néhány héttel a nemzetközi kosárlabda tornát követően – ennyi év után is jól emlékezem rá

 

„Az utolsó mohikán”

címmel interjú cikk jelent meg megyei napilapban Gálosi Ferivel, az NB I-be jutott SÁÉV SC kosárlabda csapatának volt csapatkapitányával, abból az alkalomból, hogy az „ős SÁÉV” játékos a nemzetközi tornán elbúcsúzott a csapattól. (S. N. 1985. 05. 29.). Feri az interjúban azt sérelmezi, hogy az első osztályba jutott csapat tagjainak – a feljutást követően – csak a mellőzés jutott osztályrészül.

Azt is sérelmezi, hogy a cserepadra szoruló és e miatt eltávozott játékosok közül a SÁÉV SC elnöke csak tőle köszönt el (a búcsú ajándék is egy díszes hamutálca volt, miközben tudvalévő, hogy soha nem dohányzott).

Közel negyven év múlva is szégyenkezve olvastam el ismét az interjú cikket, mert Gálosi Feri kritikáját – noha az interjúba számos téves hivatkozás, elhallgatás szerepel – ennyi év után is megalapozottnak tartom. Annak idején nyílt levélben válaszoltam – akkor már Dombóváron kosarazó – volt játékosunk kritikájára, egyben elnézést kérve Tőle („Levél az utolsó mohikánhoz”; S. N. 1985. 06. 05.). Ismét csak én vállaltam fel a „rossz rendőr” szerepét, elfogadva a jogos kritikát, noha sem a mellőzés-, sem a korábban eltávozott játékosok búcsúztatásának elmaradása nem az én „saram” volt.

Rövid hír: „Áttért az új vállalatirányítási formára — több hónapos előkészítés után — a Kaposvári Cukorgyár. Ezentúl a vállalati vezetést húsztagú tanács látja el. Elnöke Miklós Ferencné, helyettese Hudi László lett. A jelenlegi Igazgató nyugállományba vonulása miatt új igazgatóválasztásra is sor kerül a tanács alakuló gyűlésén: Kováts Imre kapta meg a bizalmat” (S. N. 1985. 06. 11.).

A visszaemlékező megjegyzése: 1985-ben a cukoriparban első választott igazgatója-, majd a részvénytársaság elnök-vezérigazgatója lettem annak a gyárnak, melyet a répahiány miatt fel akart számolni a mezőgazdasági kormányzat. Embert próbáló, küzdelmes évek voltak. Több mint ezer cukorgyári dolgozó családjának a sorsa volt a tét. Amint az később kiderült, „fent” úgy gondolták, hogy „Kováts Imre elvtárs szépen levezényeli” a veszteséges gyár megszüntetését (sok volt a tizenkét cukorgyár). Nem így történt, megküzdöttünk a létünkért. A „gödörben” lévő gyár üzemi tanácsa hallani sem akart a kosárlabdáról. A cukorgyár a labdarúgó pályát és tíz focistát, illetve kiszolgáló személyzetet tartott el. Később ügyészi figyelmeztetésben részesültem emiatt.

Ahogy mondani szokták, „az élet nem áll meg”, a nyárnak is vége, új bajnokság, új célok:

 

„Az „A” csoportot vette célba a SÁÉV”

 

tudósította a kosárlabda szurkolókat Somogyi Néplap („A harmadik bajnoki év küszöbén”, S. N. 1985. 10. 05.). Majd így folytatja, harmadik évét kezdi az élvonalban a SÁÉV SC kosárlabda csapata. Az első évben még csak a biztos bennmaradás volt a célkitűzés, az előző bajnokságban már közel állt a csapat ahhoz, hogy az „A” csoportba jusson. Az újabb bajnokság előtt azzal az elhatározással vágnak neki a küzdelmeknek, hogy a következő szezonban már az „elit” csoportban folytassák.

Kováts Imre, szakosztály vezető és Simon Károly edző egyaránt bizakodó. Velük beszélgettünk a változásokról, felkészülésről és természetesen a várható esélyekről.

Somogyi Néplap: Mindenekelőtt a játékos állományról. Magyar András befejezte az aktív játékot és a Táncsics SE edzője lett. Tizenegy olyan kosarast sorolt fel az edző, akikre számít a bajnoki csatákban. Továbbra is rendelkezésre áll a két lengyel játékos, Kostencki és Frolow, továbbá Gosztonyi, Monok, Juhos, Lestár, Kovács, Tóth Z, Dér T, Nagy G. és Durkó Bertalan (a 195 cm-es bedobót Sopronból igazolták át). A csapat Monok Tibort választotta meg csapatkapitánynak. Két ifjúsági korú, Tóth Kálmán és Zentai Miklós is a felnőttekkel készül.

A Bajai SK irányító-bedobó játékosával, Pestality Csabával sikerült is megegyezniük. Miután egyesület elnöke szóban hozzájárult az átigazoláshoz, a kosaras és családja Kaposvárra költözött. Az átigazolási időszak végén a bajaiak váratlanul megtagadták a hozzájárulást - mondván nem akarnak precedenst adni mások számára – így a SÁÉV SC panasszal fordult az MKOSZ felé (amely a bíróság ítéletétől tette függővé - a BSK hozzájárulása nélküli – átigazolást, mert a SÁÉV SC polgári peres eljárás indított a Bajai SK ellen. K. I.).

Augusztus 5-én kezdték a munkát napi két edzéssel. A felkészülés egy momentumtól eltekintve zavartalan volt. A városi sportcsarnok bezárása (beázása) miatt az edzéseket az ipari szakközépiskola tornacsarnokában tartották. Tizenhét felkészülési mérkőzést játszottak. Ezúttal a kupákon nem szerepeltek olyan sikeresen, mint tavaly: Simon Károly elmondta, arra törekedtek, hogy a 'bajnoki rajtra kerüljön csúcsformába az együttes.

Kováts Imre: „kétségtelen, hogy ma mi vagyunk ebben a csoportban az első számú esélyesek a felkerülésre. Éppen ezért mindenki ellenünk igyekszik majd a legjobban. Meg kell küzdenünk azzal a hátránnyal is, hogy nyomaszthat bennünket az esélyesség terhe, de ezt vállalnunk kell”.

Nagy várakozás előzi meg a gyorsan népszerűvé vált együttes szereplését. Több olyan intézkedés történt, amely a szurkolótábor érdekeit szolgálja. Kedvezményes bérleteket bocsátott ki a klub: „hatot fizet, kilencszer szurkolhat”. Toborozza a SÁÉV a pártoló tagságát is, a közönséggel való találkozókat szerveznek majd és tervezik, hogy az idegenbeli mérkőzéseket a SÁÉV klubban képmagnóról utólag megtekinthetik az érdeklődők.

 

Az alapszakasz mérkőzései álomszerűen kezdődtek,

zsinórban három győzelem. Az „őszi” forduló kilenc mérkőzésén hétszer győzött a csapat (77,7%). A „tavaszi” forduló kevésbé sikerült, a kilenc mérkőzésből csak hatszor hagytuk el győztesen a pályát (66,6%). Az alapszakaszt a harmadik helyen zártuk, 13 győzelem, öt vereség (72%). Az élen a PVSK végzett, 14 győzelemmel és 4 vereséggel.

A mérkőzések nézetsége mérkőzésről mérkőzésre javult, a mérkőzések döntő többségét telt ház (800 néző) előtt játszottuk le. A csúcs: SÁÉV SC – Dombóvári MVSE, 1200 néző.

A tabellára nézve, úgy tűnhetett, hogy a csapat a várakozásnak megfelelően zárta le az alapszakaszt. Sajnos nem így van.

Az őszi fordulóban a négy hazai mérkőzésből a kettő legfontosabbat, a Dombóvári MVSE és a PVSK ellenit elvesztettük:

a Sportcsarnok padlójának leázása miatt a gépészeti szakközépiskolában játszottuk a PVSK elleni mérkőzést. Gyenge védekezés, tizenhét kihagyott büntető, Marjanovics (33) és Varasdi (28), így SÁÉV SC – PVSK 94:99 (46:53). A következő hazai mérkőzést - 1200 néző előtt - már a Sportcsarnokban játszottuk a Dombóvár ellen. Ideges, kapkodó játék, kilenc kihagyott büntető, Miedzik (32) pont, így SÁÉV SC – Dombóvári VMSC 85:86 (40:42).

Érdekesség: Székesfehérváron, A. R. Építők – SÁÉV SC 110:111 (97:97; 54:53; Kovács N. 43 pont).

A tavaszi fordulóban mind az öt hazait megnyertük. Idegenben is kikaptunk az említett két csapattól, sőt az Oroszlány is megvert bennünket, ráadásul az egymás elleni eredmény is számukra volt a kedvező.

Egy kis kitérő: az általam vezetett Somogy megyei Kosárlabda Szövetség országos utánpótlás versenyek Kaposváron történő megrendezésével is igyekezett népszerűsíteni a fiatalok körében a kosárlabdát. Így került megrendezésre Kaposváron az OIK országos elődöntő is („OIK kosárlabda elődöntő Kaposváron” S. N. 1985. 11. 22.).

„Pestality a SÉV játékosa” tudósított – kissé pontatlanul a somogyi napilap (S. N. 1985. 11. 23.). A SÁÉV SC valóban panasszal fordult az MKOSZ felé, amely a bajaiak hozzájárulása nélkül is átigazolta a játékost. Az átigazolásra azonban csak azért kerülhetett sor a bajnokság kilencedik fordulójában, mert a Bács-Kiskun megyei Bíróság - a felperes SÁÉV SC kérelme alapján - elmarasztalta a bajai sportegyesületet: a bajai egyesület megtévesztett nem csak engem, hanem a sportolót is. Az MKOSZ csak a bírósági ítélet alapján igazolta át Pestality Csabát. Az üggyel a Nemzeti Sport is részletesen foglakozott („Mit ér a Baja szava?”, 1985. 11. 25.).

 

A rájátszás előtt kiadott tabella a laikusok számára is traumát okozott: a SÁÉV SC 1 győzelemmel és 5 vereséggel a tizennegyedik helyen kezdte a rájátszás nyolc mérkőzését.

Simon Károly egy évvel ezelőtti - ennél jóval kedvezőbb helyzetben tett - nyilatkozata most megalapozott lehetett volna, idézem: „reális esélyünk nincs az „A” csoportba jutáshoz, csupán arra, hogy néhány győzelemmel bizonyítsuk: a középmezőnyben van a helyünk.”

A Somogyi Néplap tudósítója is hasonlóan látja a csapat esélyeit

„Csak a bravúr segíthet a SÁÉV-en”

amit sajnos nem lehetett vitatni (S. N. 1986. 02. 27.).

Somogyi Néplap: Kaposváron felfokozott várakozás nyilvánul meg a kosárlabda iránt. Röpke néhány év után a kosárlabda népszerűsége a megye-székhelyen már-már a labdarúgáséval vetekszik. A csaknem állandóan telt ház kellő atmoszférát teremt az eredményes szerepléshez, s talán épp ez veti föl a kérdést, hogy mind ezek dacára miért mondott csődöt a csapat épp a legfontosabb mérkőzéseken.

Mi tagadás, felcsigázta a kedélyeket az egyesület célkitűzése, miszerint az „A” csoportba kívánnak feljutni. Mi volt ennek a reális alapja?

Kováts Imre, a SÁÉV szakosztályvezetője higgadtan értékeli az események eddigi menetét: „azt hiszem, hogy reális célt tűztünk a csapat elé, mert meggyőződésünk, hogy a B-csoportban a legjobb játékosanyaggal rendelkezünk. Csupán egyben tévedtünk: nem gondoltuk, hogy huzamosabb idő kell a jó csapattá formálódáshoz. A játékosok abban bíztak: egyéni képességük elég ahhoz, hogy az ellenfeleik fölé kerekedjenek, mindenki külön-külön akarja megnyerni a mérkőzést. Aztán amikor ráébredtek, hogy ez kevés, görcsössé vált az igyekezet.”

Simon Károly edző így látja: „bár a látszat mást mutat, de az idén jobban szerepeltünk, mint tavaly. Akkor csak tizenegy, most pedig tizenhárom győzelmet szereztünk. S míg az előző bajnokságban szerencsés momentumok is alakították sorsunkat, az idén inkább a balszerencse köszöntött ránk. Én perdöntőnek tartom a hazai vereségeket, ezek során úgy láttam, hogy minket nyomasztott a nagyobb tét, így idegességünket nem tudtuk időben levetkőzni.”

A vezető és a szakember nagyjából egyformán ítéli meg a továbbiakat. Kétségtelen, hogy papíron van még esélye a SÁÉV-nek a felkerülésre, de ehhez a nyolc mérkőzésből legalább hatot nyerni kell. Képes-e erre ez az együttes? Ha a játéktudást vesszük alapul, a bravúr nem tűnik lehetetlennek. Csupán az szól ellene, hogy az a gárda, amelyik épp a tétmérkőzéseken vallott rendire kudarcot, most hogyan tud nyolc rendkívül fontos mérkőzést sikeresen végig harcolni?

Sok múlik azon, hogy milyen erőket vonultatnak fel leendő ellenfeleink: a SzEOL-DÉLÉP, a MAFC, a Tungsram és a KSC.

Akárcsak az elmúlt bajnokság rájátszásában a „hozzánk rendelt” a négy csapatot egyszer megvertük. Hogyan? Csúfos, huszonkét pontos vereséget szenvedtünk a MAFC-tól hazai pályán, majd tizenhárom ponttal legyőztük Budapesten. Idegenben vertük meg a Kecskemétet, majd hazai pályán vereséget szenvedtünk. Hazai pályán győztünk a Tungsram és a Szeged ellen.

A szurkolók értetlenül álltak a csapat szélsőséges játéka előtt, sokan az edzőt okolták a sikertelenségért. Ezért aztán nem okozott nagy meglepetést, amikor a naplap nagybetűs címmel tudósított arról, hogy

 

„ÚJ EDZŐJE VAN A SÁÉV KOSARASAINAK”

A SÁÉV SC elnöksége saját kérésére – Simon Károlyt felmentette az NB I-es kosárlabda csapat teendőinek ellátása alól. Az elnökség a csapat szakmai irányításával Jerzy Frolowot, a csapat lengyel játékosát bízta meg (S. N. 1986. 05. 09.).

A visszaemlékező megjegyzése: nem emlékezem arra, hogy miért ilyen furcsa időpontban került sor az edzőváltásra. A bajnokság befejezése után a csapat Simon Károly vezetésével vett részt a „Balaton Füszért Nemzetközi Kupa” mérkőzésein (2. hely), egy jugoszláviai tornán (3. hely), majd – beugróként - Pécsen a „KONZUM Kupa”-n, továbbá javában folyt a „Felszabadulás Kupa” mérkőzéssorozat. Az eredménytelenség okán az alapbajnokság után, a rájátszás előtt lett volna indokolt az edző-váltás, hisz a cél elérésére, az „A” csoportba kerülésre nem volt esélye a csapatnak. Lehet, hogy az edző éppen a „csendesebb” időkben jutott arra a felismerésre, hogy elég volt stresszes öt évből.

A mindenre odafigyelő Somogyi Néplap most sem mulasztotta el, hogy reagáljon a változásra:

 

„Tíz játékos még nem csapat”

című írásában így értékeli a SÁÉV SC kosárlabda csapatának bajnoki szereplését. Az1985/1986-os bajnoki idényre a legjobb tíz közé kerülést tűzte ki célnak a SÁÉV SC, azonban nem ért a célba (S. N. 1986. 06. 14.)

A napilap a sommás megállapítása mellett értékelésre kérte fel a néhány héttel korábban leköszönt edzőt, Simon Károlyt.

„Az augusztusi edzések megkezdésekor úgy látszott, hogy minden feltétel megvan az előbbre lépéshez, mondja Simon Károly. A korábban is jónak mondható játékosállomány a Sopronból érkezett Durkó Bertalannal és a Bajáról igazolt Pestality Csabával erősödött.

A felkészülési időszakban nem volt zavarmentes, beázott a sportcsarnok, így az ipari szakközépiskola termébe szorultunk. A PVSK-val a bajnoki mérkőzést ott játszottuk és mindjárt ki is kaptunk. Első sportcsarnokbéli szereplésünket sem koronázta siker: az újonc Dombóvártól szenvedtünk vereséget. Az első „körben” még bizakodva nézhettünk előre, a visszavágók azonban nem úgy sikerültek, ahogyan szerettük volna. Ugyanis szinte minden mérkőzést megnyertünk, ami a továbblépés szempontjából nem számított, ugyanakkor Pécsen, Dombóváron és Oroszlányban vesztesként hagytuk el a játékteret.

Az alapszakaszból az előző évihez képest biztosabban jutottunk a középmezőnybe, de a velünk együtt oda került csapatok elleni mérlegünk nagyon rossz volt, így szinte esélytelenek lettünk a legjobb tíz közé kerülésre.

Utólag úgy érzem, nagy hiba volt a rajtnál belehajtani a fiúkat abba a tudatba, hogy nekünk a legjobb tíz között van a helyünk. Főleg a tétmérkőzéseken szenvedtünk kudarcot, amikor mindenki nagyon meg akarta mutatni, hogy mi vagyunk a jobbak, ilyenkor a nagy akarás görcsös erőlködéssé vált, szétesett a csapatjáték, mindenki egyénileg szeretett volna eredményt elérni.

Szakmailag megállapítható, hogy a csapat védekezése és a lepattanó labdák megszerzése a korábbi évhez képest nem javult. A büntetők rendkívül rossz kihasználása pszichikai okokra vezethető vissza. Például a Dombóvár és a Pécs ellen nyertünk volna, ha a büntetőket jobb arányban értékesítjük. A csapatösszetétel is eléggé vegyes. A játékosak különböző életkorúak, érdéklődésük eltérő, jó részük nem rendelte alá egyéni érdekeit a kosárlabdázásnak. Az öntevékenység, szorgalom, edzések utáni gyakorlások sem voltak jellemzőek, így célunkat nem tudtuk elérni.”

Fontos hír:

A Táncsics SE-t NB I-be vezette Magyar András (bár rezgett léc: az osztályozó elején olyan előnyre tett szert a csapat, hogy az utolsó öt mérkőzésből egyet kellett volna megnyerni az NB I-hez: egyet sem sikerült, ennek ellenére megszerezte az indulási jogot (S. N. 1986. 06. 09).

Következik az V. rész: Sporttörténeti mérkőzés a kosárlabdában: NB I-ben a Táncsics SE