NEGYVEN ÉVE JUTOTT FEL AZ NB I-BE – III. rész

 

A csapat megerősítése

Az újonc csapat, kezdő sportvezetőjének gyorsan tudomásomra hozták, hogy megfelelő tudású játékost csak külföldről tudunk igazolni. Mivel Zalaegerszegen már két lengyel játszott, így első utam Zalaegerszegre vezetett, a ZTE szakosztály elnökétől kértem segítséget. Rajta keresztül léptem kapcsolatba Michal Listkiewicz-el, a Lengyel Kosárlabda Szövetség elnökségi tagjával.

A korábban Budapesten tanuló, így magyarul kitűnően beszélő sportvezető, a Lech Poznan 57-szeres válogatott játékosát, a center Marek Kostenckit javasolta. Később ugyancsak Listkiewicz javasolta a Gwardia Wroclaw 87-szeres válogatott irányítója, Jirzy Frolow szerződtetését is.

Néhány héttel később - a lengyel kapcsolatfelvételt követően - Gyulavári Tamás, a SÁÉV igazgatója felhatalmazásával - Varsóba repültem a center Marek Kostencki szerződtetése érdekében („Lengyel kosarasok a SÁÉV SC-ben?”, S. N. 1983. 07. 13.). A második varsói utam után már Frolow szerződését hoztam haza.

Sztori! J. Frolow szerződtetése azonban a hiányos repülési tapasztalataim miatt kis híján meghiúsult: akkoriban már működött a „Ferihegy 2”, amelyről a nemzetközi járatok indultak (csak éppen én nem tudtam erről). A korai indulás miatt előző nap Budapesten aludtam. A reggeli indulás sem ment simán, mert a hűtőből kivett, jéggé fagyott üdítő kicsúszott a kezemből és összetörte a mosdó kagylót. A repülőtérre (Ferihegy 1) kiérve vártam a beszállásra. Gyanússá vált, hogy nem láttam a gépemet a nagy információs táblán. Kiderült, hogy rossz helyen várakozom. Mire áttértem a Ferihegy 2-re, a beszállás már befejeződött. Nem cifrázom: csak a repülőgép kapitánya jóindulatának volt köszönhető, hogy felszállhattam a gépre.

A Táncsics SE-ben játszó, de a ZTE játékosa Vass Ferenc átigazolása simán ment. A kaposvári nevelésű, több első osztályú mérkőzéssel rendelkező, saját nevelésű Tóth Zoltán vissza-igazolása - az NB I-ből éppen kieső Alföldi Olajbányásztól - sem okozott nehézséget.

Szerencsénkre - szintén NB I-es tapasztalatokkal rendelkező Magyar András - aki szintén Kaposváron ismerkedett meg a kosárlabdával - „menőfélbe” volt Zalaegerszegről Oroszlányba, így „félúton” meg tudtunk egyezni (a kaposvári kötődésű játékos szüleivel egy házban laktam, „rábeszélő” segítségükre is számíthattam).

 

Már az első hetekben/hónapokban kiderült, a csapat megerősítése az egyszerűbb feladat, szakosztály szervezetének kialakítása nagyobb kihívást jelent.

Szerencsémre a ZTE szakosztályelnöke nem csak a játékosszerzésben, hanem a „profi” szakosztály működési feltételei kialakításában is segítségemre volt.

Az országos kosárlabda életbe való bekapcsolódás érdekében az MKOSZ akkori főtitkára, Horváth Frigyes egyengette utamat (aki Soproni Széchenyi István Gimnáziumban iskolatársam volt). Sokat köszönhetek neki.

A csapat szakmai vezetője és mindenese, Kertész István - aki a Táncsics gimnáziumban tanított - a munkahelyi elfoglaltsága miatt csak a mérkőzések lebonyolításához szükséges „asztal személyzet” megszervezését tudta vállalni. Nélkülözhetetlen munkatárs volt.

Aztán néhány hét múlva rövid hír: „A SÁÉV SC elnöksége helyt adott Kertész István kosárlabda-szakágvezető kérésének, aki felmentését kérte, mivel az NB I-el járó megnövekedett feladatokat munkahelyi elfoglaltsága miatt nem tudja ellátni.” (S. N. 1983. 11. 05.)

Néhány hónapos sportvezetői tapasztalatom alapján rá kellett jönnöm, hogy a csapat körüli teendők ellátása, azaz a technikai vezető munka a legfontosabb (véleményem ma sem változott). A SÁÉV-en kívüli ügyek intézéséhez a vállalatnál dolgozó, jószándékú technikai vezető sajnos „kevés” volt.

A csapatorvost véletlennek köszönhetem: Dr. Néber Árpádot a kispályás focimérkőzést követő sörözés közben „igazoltam le”. A gyúrót a Rákóczi FC-től kölcsönöztük, Hoffman István (közismertebb nevén, Hofi) személyében.

Nem volt egyszerű feladat az NB I-es követelményeknek megfelelő számú utánpótlás csapatok megszervezése: a bajnokság megkezdése előtt a gondokról és a tennivalókról így nyilatkoztam: „kevés a kosárlabdázó diák, de a kevés játékos versenyeztetése sem biztosított. Az edzőhiány is gondot okoz. Nem találtunk a sportág számára elkötelezett testnevelőket. Jó lenne megyei vagy városi bajnokságot szervezni, ahol játszhatnának a középfokú tanintézetek serdülő és ifjúsági csapatai. Ehhez a SÁÉV anyagi támogatást tudna adni.” („Rajtol a SÁÉV SC”, S. N. 1983. 09. 30.)

A kosárlabda utánpótlás gondjait nem csak én érzékeltem: „A SÁÉV SC utánpótlás csapatában nem a korosztályok legjobbjai kapnak helyet. Mégpedig azért, mert az iskolák egy része féltve őrzi tanulóit, s kevesebb edzésre, lassúbb fejlődésre kárhoztatva.” („Utánpótlástorna-tanulságokkal”, S. N. 1983. 11.10.).

 

A pénz, amiből mindig kevés van

A játékosok a Somogy megyei Állami Építőipari Vállalatnál (SÁÉV) „dolgoztak”, fizetésük így biztosított volt. Az utaztatás költségeit is a névadó cég viselte. A szakosztály egyéb működési költségeinek előteremtése az én feladatom volt (pl. lakásbérletek, felszerelés).

A kosárlabda egyre nagyobb népszerűsége ellenére a támogatók szerzése nagy nehézséget okozott. A korábbi, jugoszláviai tapasztalataim alapján alkalmaztuk - Magyarországon is elsőként – az olyan reklámhordozókat, mint például a műsorfüzet, a bemelegítő mez, a mérkőzésplakát. Reklámtáblákat helyezhettünk el a Városi Sportcsarnokban is.

A Városi Tanács működési támogatása biztos forrása volt a bevételeinknek, azonban nem érte el annak 20 százalékát.

Megjegyzem, a kapott támogatás később sem haladta meg az összes bevétel 20-30 százalékát. A rendszerváltásig jelentős segítséget jelentett, hogy - a megyei vezetés támogatásával - a kaposvári játékosok, illetve a Kaposváron letelepedni szándékozó, átigazolt játékosok kedvező feltételekkel jutottak OTP-s lakáshoz.

Sajtókapcsolat

A kosárlabda népszerűsége – nem kis részben az NB I-et kétszer is megjárt Honvéd Táncsics SE-nek - ugrásszerűen megnőtt. A népszerűsítésben jelentős szerepe volt a Somogyi Néplapnak (1990-től a Somogyi Hírlapnak), illetve, a lap munkatársának, Jutasi Róbertnek (és későbbi munkatársainak). A visszaemlékezésemet a napilapban megjelent nyilatkozatok, értékelések nagyban segítették, nem volt szükség az utólagos „értékelésre”.

 

 

Az 1983/1984 évi bajnokságra való felkészülés, a cél a biztos bennmaradás!

 

Augusztus elején megkezdett felkészülés kezdetére lényegében összeált a csapat. Az NB II-t nyert gárdából kilencen kezdték meg a felkészülést („A SÁÉV megkezdte az edzéseket”, S. N. 1983. 08. 04.).

Az új játékosok, Tóth Zoltán, Vass Ferenc, Magyar András, Marek Kostencki, Jirzy Frolow fokozatosan kapcsolódtak be a közös munkába („Pergő ritmus, bizakodó hangulat”, S. N. 1983. 08. 28.).

A SÁÉV SC az első felkészülési mérkőzéseit a hagyományos Göcsej Kupán játszotta le, ahol második helyezést értünk el a Körmend mögött (akit a csoport mérkőzések során megvertünk). Gosztonyi Gábor kapta meg a legjobb irányító címet („Sikerrel mutatkozott be a SÁÉV”, S. N. 1983. 08. 30.).

A csapat szinte Zalaegerszegről utazott Lengyelországba, ahol az ott eltöltött egy hét alatt öt első osztályú csapatokkal mérkőzött („Újra itthon a SÁÉV”, S.N. 1983. 09. 08.).

Nem sikerült a bemutatkozás a Kaposváron rendezett hagyományos, jórészt NB I-es résztvevővel rendezett Latinka Kupán. A Videotontól elszenvedett vereség után azonnal jött a kritika: „a SÁÉV csapata csalódást okozott”. A bronzéremért vívott mérkőzésen SÁÉV SC – Táncsics SE 91:87. A szoros eredmény persze nem volt meglepetés, mert egyrészt a két helyi csapat mérkőzései mindig szoros eredményt hoztak, másrészt a Táncsicsban erős játékosállomány jött össze. A Stettner János: „a katona csapat nem titkolt célja a bajnokság megnyerése” („Akik kosarat adnak”, S. N. 1983. 10.01.). A helyi média nem kegyelmezett később sem „Nincs még együtt Simon Károly legénysége” („Jegyzetek a Latinka Kupáról”, S.N. 1983. 09. 21.).

Megjegyzés: Kovács Nándort és Lestár Mihályt - akik leszerelés után a SÁÉV SC-hez igazoltak - a Latinka Kupán „néztük ki” magunknak (mint ahogy később másokat is).

A csapat tizenöt felkészülési mérkőzésen nyolcszor győzött.

Az első bajnoki mérkőzés előtt színt kellett vallani a csapat vezetőinek. A „lélektani hadviselés” sem maradt el: „az NB I-ben megyénket először képviseli civil csapat, a SÁÉV SC. A vezetők és a játékosok is tudják, hogy nem csak az egyesület, a vállalat, nem csak Kaposvár, hanem egész Somogy megye színeit képviselik”.

Simon Károly: „a csapat újonc, de a játékosok egy része (Magyar, Tóth, Monok, Stickel) első osztályú múlttal rendelkezik, a két lengyel játékos (Kostencki és Frolow) sokszoros lengyel válogatott. A játékosok tudása alapot ad arra, hogy a „gond nélküli benn maradás” célt tűzzük ki magunk elé.”

A mérkőzéskeret: Magyar András, Tóth Zoltán, Marek Kostencki, Jirzy Frolow, Magyarfi László, Gálosi Ferenc, Stickel Péter, Gosztonyi Gábor, Monok Tibor, Czimbalek Csaba.

„Készenlétben áll”: Szabó Gábor, Szabó Tamás, Vass Ferenc és Déri Zoltán.

Újságírói kérdésre válaszolva számszerűsítettem a célkitűzést, azaz a 13-15. hely elérése megalapozott elvárás, tekintettel arra is, hogy a felnőtt csapat megerősítése jól sikerült, a működés feltételei biztosítva vannak („Rajtol a SÁÉV SC”, S. N. 1983. 09. 30.).

 

Az 1983/1984 évi bajnokság: küzdelem a bennmaradásért

 

A bevezetésre kerülő versenyszabály célja nem a csak a bajnoki cím és a kiesés eldöntése, hanem az elért helyezések alapján kapnak besorolást a csapatok a következő szezon NB I. „A”, illetve az NB I. „B” csoportjába (lehetőséget adva a két csoport közötti „átjárhatóságot”).

Alapszakasz: az MKOSZ versenybírósága a 20 NB I-es csapatot két tízes, az „A” és a „B” osztotta be. A SÁÉV SC az „A” csoportba kapott besorolást, ahol jobbára a Dunántúli csaptok kaptak helyet.

Rájátszás: az „A” csoport és a „B” csoport 1-5. helyezettjei (azaz 10 csapat, „felsőház”) mérkőzik oda-vissza egymással. Az „A” csoport csapatai csak a „B” csoport csapatai ellen játszanak, az alapszakaszban elért egymás elleni eredményét mindenki viszi magával..

Az „A” és a „B” csoport 6-10. helyezettjei (azaz, 10 csapat, „alsóház”) hasonló lebonyolítási formában mérkőznek.

A rájátszás befejezése után a „felsőház” első négy csapata körmérkőzés játszik a bajnoki címért, míg az „alsóház” utolsó négy csapata az NB I-ből való kiesést körmérkőzésen dönti el (három csapat esik ki). A biztos bennmaradást az utolsó négy hely elkerülése jelentette!

Az alapszakaszban a SÁÉV SC olyan csapatokkal mérkőzött, mint például a Körmend, a ZTE, Videoton, a Tungsram, az Oroszlány vagy a nagy múltú MAFC.

A bajnoki rajt sikeres volt, magabiztosan győztünk a BSE ellen: SÁÉV SC – BSE 91:65 (35:40). Az első osztály első kosarát Kostencki dobta (Monok a másodikat) Majd hazai vereség a Videotontól: SÁÉV SC – Videoton 67:75 (31:35).

Sztori! Arra csak a korombéliek emlékezhetnek, hogy a Videoton elleni vereséget követő, a vasárnap esti Telesport milyen országos ismertséget eredményezett: a műsorvezető a csapat nevén viccelődött, mondván egy építőipari cég nevét viselő csapatot miért nem „Kaposvári BETON” nevet viseli. A bárgyú névadás nem kerülte el Jutasi Róbert, a Somogyi Néplap újságírója  figyelmét, aki egy frappáns írásban reagált a Telesport műsorvezetőjének idétlenkedésére („Beton helyett”, S. N. 1983. 10. 12.).

„Kitűnő csapatmunka” címmel tudósított a Somogyi Néplap az Oroszlány elleni, „országra szóló”, idegenben elért győzelemről: Oroszlány – SÁÉV SC 78:85 (34:43). Majd hatalmas küzdelemben, egypontos vereség, hosszabbítás után: BSE –SÁÉV SC 91:90 (80:80, 38:34).

Nem a védekezésről szólt a Sopron elleni - a hosszabbításban kivívott győztes - hazai mérkőzés: SÁÉV SC – Sopron 105:97 (92:92, 48:48).

A mérkőzéseken mutatott odaadó és eredményes játékkal lopta be a kaposváriak szívébe a két lengyel idegenlégiós, Kostencki és Frolow. Magyarországi beilleszkedésről, a magyar és a lengyel kosárlabda közötti különbségekről is kérdezte két játékost a napilap munkatársa: „itt rendkívül technikásan, nagy ambícióval a támadást erőltetik a csapatok, s közben a védekezésre alig fordítanak gondot. Nálunk nem így van, a védekezésen nagyobb hangsúly van. Ha a védekezésen tudnának javítani, nagyobb sikereket érhetnének el a magyar csapatok” („Marek és Jerzy”, S. N. 1983. 12. 10.).

Nem csak Kostencki és Frolow választotta Kaposvárt, hanem a csapat edzője, Simon Károly is. Erről kérdezte a napilap a házaspárt (a feleség, Kutas Zita, a kaposvári röplabda ikonikus alakja. K.I.).

Simon Károly: „amikor elhatároztuk, hogy Kaposvárra költözünk, lemondtam a kosárlabdázásról. Ismertem a körülményeket, s úgy láttam, hogy semmi esélye Somogyban ennek a sportágnak. Azért amolyan levezetőként jelentkeztem a SÁÉV-nél, hogy ha már itt vagyok, játszhassak is. Nem fogadtak éppen vastapssal, de az NB lI-es „sörmeccseken” lassan megbarátkoztam a fiúkkal. Nem volt különösebben merész vágyunk, csupán játszadoztunk. A fizetésem ezer forinttal volt kevesebb, mint Pesten, de azért csak megvoltunk. Egy év után OTP-s lakást kaptunk, két éve pedig amolyan játékosedzőként én vettem át a SAÉV irányítását. Nagy nehezen sikerült meggyőzni a játékosokat, hogy igenis elérhetünk valamit a kosárlabdában”.
Kutas Zita: „Karcsi többet kapott Kaposvártól, mint amennyire ideköltözésünkkor számított én pedig... itthon vagyok, s még jó pár évig szeretnék röplabdázni az Izzóval, az NB I-ben.” („Kaposvárt választották”, S. N. 1983. 12. 24.).

 

Új utakra lépett az utánpótlás nevelés

Rövid hír: „A SAÉV SC a közelmúltban együttműködési szerződést kötött a megye kosárlabdasportjának fejlesztése, az egyesület utánpótlása és a diáksport tárgyi-személyi feltételeinek javítása érdekében a kaposvári Táncsics gimnáziummal és az ipari szakközépiskolával Az egyesület a megállapodás értelmében anyagilag is támogatja az említett iskolák diáksportköreit.” (S. N. 1984. 01. 12.)

 

A SÁÉV SC az alapszakaszt 4 győzelemmel és 14 vereséggel, a 8. helyen fejezte be.

„Kaposváron erősen megoszlanak a vélemények a csapat eddigi teljesítményével kapcsolatban. Voltak, akik túlzott reményeket tápláltak, ők nem is palástolják csalódottságukat, mások viszont azt hangoztatják, hogy egy újonctól ez nem rossz teljesítmény”, tolmácsolja az általános megítélést a megyei napilap.

Persze, az eddigi szereplésről és a továbbiakról az „illetékeseket”, azaz Simon Károly edzőt és Kováts Imre szakosztályelnököt is megkérdezte a napilap munkatársa.

„Az erősítések ismeretében a cél a biztos megkapaszkodásnál többet reméltek, azaz a 13-15. hely körül képes végezni az új összetételű csapat. Hat győzelmet tervezett az edző, de csak négyet sikerült nyerni”, emlékezteti az edzőt a lap munkatársa. A csapat szereplése a két szélsőség között mozgott. Szép győzelmek, mindenekelőtt az „országra szóló” oroszlányi siker, kitűnő játék a csoportgyőztes ZTE ellen, bosszantó vereség a Tungsramtól, majd a Soprontól. Melyik az igazi SÁÉV?”, teszi fel a kérdést a riporter.

Simon Károly elsősorban a rutinhiánnyal magyarázta a felemás szereplést (annak ellenére, hogy a játékosok közül többen nem nevezhetők zöldfülűnek az NB I-ben). Az edzések intenzitása sem éri el az első osztály követelményeit. Kováts Imre az akarati tényezőkre vezette vissza az eredmények alakulását. Mentalitásbéli gondok is jelentkeztek, „többen azt hiszik, hogy akkor kezdődik a mérkőzés, amikor a játékvezető feldobja a labdát”.

A beszélgetés során kénytelenek voltunk szembesülni azzal is, hogy a „reflektorfényben való sütkérezés nem szab gátat a pletykáknak sem. Városszerte beszélik, hogy egyesek az életmódjukat nem rendelik alá a követelményeknek” (kaptunk ilyen jelzéseket, K. I.).

Simon Károly: „Elképzeléseinket csak friss, mindenre elszánt játékosokkal tudjuk megvalósítani. Van, akinek jogos egyéni problémáját kell mielőbb megoldani, hogy jobb játékra sarkalhassuk, a másiknak a súlyfeleslegétől kell megszabadulnia, ha bizalmat óhajt élvezni a jövőben. Mindenkinek át kell állni egy magasabb hullámhosszra.”

 

Miként nézhetünk a jövő elé?

 

A SÁÉV-nek reális esélye van arra, hogy a kiesést eldöntő utolsó négy helyet elkerülje. A számítások szerint hat mérkőzést kell megnyerni, ahhoz, hogy biztossá váljon a bennmaradás. Egy biztos, Kaposváron nemigen szabad majd téveszteni („Sorsforduló küszöbén a SÁÉV”, S. N. 1984. 02. 02.).

A rájátszás első körében mindkét hazai mérkőzést magabiztosan hozta a csapat. A három idegenbeli mérkőzésből kettőt szoros mérkőzésen elvesztett.

„Célegyenesben a SÁÉV SC”, értékeli a rájátszás első köre után a csapat helyzetét a megyei napilap tudósítója és megfogalmazza az elvárásokat is:

„A második kör öt mérkőzésből álló sorozatot kezdi meg a SÁÉV SC NB I-es férfi kosárlabdacsapata. Acsapat szombaton a Hódmezővásárhely, vasárnap pedig a Ganz- MÁVAG együttesét fogadja. A csongrádiakat a SÁÉV idegenben is biztosan fektette két vállra. A Ganz-MÁVAG-gal az együttes a bajnokság sarán nagy csatát vívott idegenben, de hétpontos vereséget szenvedett. Most itt az alkalom a visszavágásra!

A játékosok mindkét hazai mérkőzést szeretnék megnyerni. Tóth és Frolow sérülése rendbe jött, Stickel lábára viszont gipszcsizma kerül, így rá mostanában nem számíthat Simon Károly edző. A SÁÉV a közelmúltban leigazolta a Bakony Vegyész centerét, Juhos Ferencet, aki valószínűleg a hét végén be is mutatkozik új csapatában.

A két hazai összecsapás után Egerbe, majd pedig az Alföldi Olajbányászhoz látogat a SAÉV. Az utolsó mérkőzésre Kaposváron kerül sor, amikor a KSC jön Somogyba. A hátralevő öt találkozóból a SAÉV-nak 3-4-et kell megnyernie ahhoz, hogy elkerülje az utolsó négy helyet, amely újabb - a kiesés elkerüléséért vívott - kiélezett rájátszást jelentene.” („Célegyenesben a SÁÉV SC”, S. N. 1984. 03. 16.)

A rájátszás második köre majdnem tökéletesre sikerült: sorozatban szerzett négy győzelem után eldőlt, hogy a 14. helyen álló csapat biztosan elkerüli az utolsó négy helyet. Az Alföldi Olajbányász elleni - nehezen kivívott - szolnoki győzelem után biztossá vált, hogy

 

„Jövőre is NB I-ben a SÁÉV”

 

Lehetőség volt a – bajnokság előtt a „megálmodott” 13. hely megszerzésére is. Az utolsó mérkőzésen azzal a Kecskeméttel játszottunk hazai pályán, akitől - idegenben - szoros mérkőzésen kaptunk ki („Jövőre is NB I-ben a SÁÉV”, S. N. 1984. 04. 03.).

A mérkőzés előtt a közönség azt várta, hogy a SÁÉV végre felszabadultan, a kieséstől nem fenyegetve játszik majd. Ezzel szemben a csapat mindenáron győzni szeretett volna, s megszerezni a 13. helyet. A játékon végig érződött az idegesség, s a közönség ezért láthatott a vártnál gyengébb hazai teljesítményt. Sajnos nem sikerült a bravúr, ismét négypontos vereséget szenvedtünk: SÁÉV SC – Kecskemét 68:72 (32:33).

A vereséggel a 15. helyen fejeztük be a bajnokságot. Az „összkép”: 11 győzelem, 17 vereség.

 

„Mit takar a SÁÉV tizenötödik helye?”

 

Az interjú egy részét - mivel a jövő szempontjából alapvetéseket tartalmaz - szó szerint idézem (S. N. 1984. 04. 21.).

„A SÁÉV NB I-es kosárlabdázói már páholyból szemlélhetik a négy kiesőjelölt küzdelmét. Az újonc csapat elérte célját, tagja maradt az élvonalnak, és ez somogyi kosárlabda csapatnak még sohasem sikerült.

Könnyű helyzetben van a krónikás, amikor számvetésre invitálja a szakosztály elnökét és a csapat edzőjét. Kováts Imre és Simon Károly arcán nyoma sincs annak a feszültségnek, amely legutóbbi februári beszélgetésünkkor még megkeményítette tekintetüket. Az őszi szereplés alapján Simon Károly határozottan kijelentette, hogy hat győzelemmel el lehet kerülni a kiesési rájátszást. Az edző jóslata bejött. Igaz, hat helyett hét győzelem kellett a biztos bennmaradáshoz.

Mindez minek köszönhető?

Simon Károly: Tavaszra minőségileg is más helyzet állt elő. Egységesebbé vált a csapatjáték és kevesebb lett a teljesítményekben korábban jelentkező hullámzás. Mindenkivel szemben   reális győzelmi esélyünk volt.

Kováts Imre: Az egész mezőnyben a BSE-n kívül egyedül nekünk volt pozitív a kosárarányunk, és ami mindennél érdekesebb: általában sok vád érte védekezésünket, és lám, a csoportunk tíz tagja közül mi kaptuk a legkevesebb kosarat.

Kritika érte a játékosokat őszi edzésmunkájuk miatt is. Történt-e változás?

A tavaszi sikerélmények merőben más hangulatot teremtettek a hétközi munkához, és játékosok mindinkább átérezték, hogy most már minden tévesztés végzetes lehet, hisz a helyosztó után már nagyon nehéz lenne javítani.

A rájátszás során a SÁÉV öt hazai mérkőzésből négyet-, öt idegenbeli mérkőzésből pedig hármat megnyert.

Hiába járta meg a gárda számos tagja az élvonalat, mégis csak egy újonc együttes küzdött hétről hétre egy ugyancsak az élvonalat megjárt és azt jól ismerő, de ebben a szakmában mégis csak újonc szakvezetővel.

Természetesen szóba kerültek azok a játékosok is, akik részesei voltak e szép sikernek. A szakvezető, a szakosztállyal egyetértésben röviden így summázta véleményét róluk.

Gosztonyi: maradéktalanul egyedül ő dicsérhető, sokat fejlődött, ponterőssége mellett elsősorban kombinatív játékát kell még fejlesztenie. Kostencki: a mérkőzések döntő többségében ponterősnek bizonyult, bár néhányszor sérülten lépett pályára. Sajnos, társai nem tudják kellő ritmusban bejátszani neki a labdát, s ez gátolja az eredményesebb játékban. Frolow: ősszel az irányító, most pedig a bedobó szerepkörben emelkedett az átlag fölé. Irányítókészsége legjobb az egész csapatban. Tóth: tavaszra levetkőzte kishitűségét, ezzel ugrásszerűen javult játéka. Ő egyben a csapatkapitány is. Gálosi: több mérkőzésen is igazolta, hogy bármikor lehet rá számítani. Magyar: játéka nem volt kiegyensúlyozott, de így is sok mérkőzésen nyújtott kiemelkedő teljesítményt. Monok: az ő játéka is hullámzó volt, de voltak emlékezetes jó mérkőzései. Magyarfi: a mutatottnál lényegesen többre képes. Ha gyorsaságban javulni tud, úgy húzó embere lesz a csapatának. Czimbalek: lelkiismeretes edzésmunkával igazolta, hogy lehet vele számolná. Stickel: nehezen találta helyét az új csapatban, s bár voltak jó mérkőzései, a másik két irányító több lehetőséget kapott. Juhos: az utolsó mérkőzésekre érkezett, neki a továbbiakban kell igazolnia, hogy méltán kapott bizalmat.

Kováts Imre: Igazságtalanok lennénk, ha ezt a sikert csak magunknak könyvelhetnénk el. Mi a megyétől, a várostól és a bázisvállalattól olyan támogatást kaptunk, mint kevesek a mezőnyben.

Szólni kell közönségünkről is. A csapatnak kialakult az a nyolcszáz fős törzsszurkoló gárdája, amely valóban varázslatos hangulatot teremtett hétről hétre.
Sokat elárul, hogy egyetlen mérkőzés kivételével telt ház előtt játszhatott az építős csapat, amelynek népszerűségi ázsiója egyetlen év alatt a többszörösére növekedett.

Simon Károly: a babérokon ülni a vesztünket jelentené. Most végre elkezdhetünk tanulni kosárlabdázni. Ha sikerül tudatosabbá tenni játékunkat, ez a csapat túlszárnyalhatja idei teljesítményét is.”

 

Ami az interjúból kimaradt

A bajnoki mérkőzéseken Simon Károly által a bajnokság kezdetekor megjelölt tíz játékos szerepelt. A többiek, azaz a „készenlétben álló” játékosok, Szabó Gábor, Szabó Tamás, Vass Ferenc és Déri Zoltán, gyakorlatilag nem kaptak játéklehetőséget, ezért szép csendben, „észrevétlenül” eltávoztak.

Bevallanom - a kieséstől való félelem sokkos állapotában - egyszerűen „belealudtam” a távozásukba.

Simon Károly az idény utolsó játékosértekezletén közölte, hogy nem tart igény Stickel Péter további játékára, miután a játékos jelezte, hogy az 1984/1985-ös bajnokságra való felkészülés megkezdésekor nem tud megjelenni, mert külföldön dolgozik.

Akkor, abban a pillanatban fel sem fogtam a következményeket. Természetesen a „rossz rendőr” szerepe – mint később oly sokszor – nekem jutott.

A bajnokság végén került első alkalommal megrendezésre - kezdeményezésemre és hosszas előkészítő munka után - a „Balaton Füszért nemzetközi kosárlabda torna”. Dévényi Zoltán, a vállalt vezérigazgatója segítette a kosárlabda népszerűsítését és közel másfél évtizedig volt házigazdája a második évben már pénzdíjas tornának.

A tornán a SÁÉV SC a második lett (KK OSIJEK – SÁÉV SC 84:71), megelőzve a két lengyel csapatot (Stal Bobrek és a Gwardia Wroclaw). A legjobb center címet Marek Kostencki, a „közönség játékosa” címet Monok Tibor kapta.

Következik a IV. rész: Egyre magasabban a léc: feljutás az NB I „A” csoportjába