A POLGÁRMESTER 2021-RE JÁRVÁNYÜGYI KÖLTSÉGVETÉST KÉSZÍT

2021.01.11. | Hozzászólások [0]
Hozzászólás

Szuper évünk lesz 2020-ban – kezdte az idei költségvetés tárgyalását Szita Károly az elmúlt év első közgyűlésén.

Azt ígérte, hogy 2020-ban befejeződnek a Németh István Program beruházásai, de legalább is elkezdődik az utolsó néhány fejlesztés megvalósítása.

A polgármester megjelölte az ötéves várospolitikai programon túlmutató célokat is: 2020-ban elkezdődik Kaposvár újraiparosítási programja illetve új egészségügyi program indul, melynek eredményeként Kaposvár 2030-ra az ország legegészségesebb városa lesz.

Annak idején a helyi média részletesen foglalkozott a „Szuper év” legfontosabb tervezett fejlesztéseivel, melyekkel kapcsolatosan én is kifejtettem a véleményemet (erről itt és itt lehet olvasni).

 

Sajnos a koronavírus járvány keresztül húzta számításainkat. A pandémia Kaposvárt is meglepte és több mint egy hónap elteltével sikerült a védekezés alapvető feltételeit megteremteni. Az működésüket szüneteltető önkormányzati intézmények dolgozói - az önkéntesekkel karöltve - igyekeztek a szociálisan rászorultak életfeltételein javítani.

 

A 2019 végétől emelkedő munkanélküliek száma a márciusban kihirdetett vészhelyzet idején tovább nőtt, munkahelyek kerültek végveszélybe. A rezsicsökkentés bilincsében raboskodó önkormányzati tulajdonú közszolgáltató cégek gazdasági helyzete tovább romlott.

 

A polgármester nyilatkozatai jól tükrözték azt a kormányzati gazdaságpolitikai filozófiát, amely – a nyugati államoktól-, például a „laboratóriumi” Ausztriától eltérően - nem a kereslet (a fogyasztás) ösztönzésében látta a vállságból való kilábalásnak eszközét, hanem a beruházások ösztönzésében (részben az új termelő kapacitások létrehozásában, részben a munkahelyek megőrzésében):

 

„Kaposvár a munkahelyek védelmére összpontosít, éppen ezért nem állítottuk le a nagyberuházásokat, mint más városok. Ezeket a beruházásokat a munkavállalók érdekében még gyorsabb ütemben fejezzük be”.


A novemberi költségvetési adatok alapján azonban már látható volt, hogy az éves fejlesztési előirányzatai nem teljesíthetők:


az önkormányzati beruházások I-III. negyedévi pénzügyi teljesítése 30,7 százalékos-, a szerződéses lekötöttség 54,9 százalékos volt.


Csak címszavakban néhány, a SZUPER évre tervezett önkormányzati beruházásról:

 

Éveket csúszik a Civilek Háza építése (a kivitelezési szerződését csak az év utolsó napjaiban sikerült megkötni). Évtizedes késéssel, többszöri nekifutás után az év közepén sikerült NOSTRA helyén épülő pihenőpark kialakítására a kivitelezési szerződés megkötni.

 

Pénzügyi fedezetlenség miatt nem kezdődhetett meg Szentjakabi Bencés Apátság felújítása, a Deseda Kemping „felújítása”, volt Levéltári épület rekonstrukciója, a Kerékpárút építése, a SÁVHÁZ északi homlokzat üvegfal cseréje.

 

Eredménytelen lett a Közbringa hálózat kialakítására kiírt közbeszerzési eljárás, és nem valósult meg a Levegőminőség vizsgáló állomás telepítése sem. Az öt év óta – különböző formában - ígért elektromos buszok beszerzésére sem került sor. Még a közbeszerzési eljárását sem sikerült kiírni az Irányi Dániel utcai bölcsőde építésére.

 

A „pénzügyi fedezetlenség” kapcsán meg kell jegyezni, hogy ez az egyes beruházások többletköltségére vonatkozik, hisz az Európai Unió-, és a Kormány támogatása évek óta az önkormányzat számláján kamatozik.

 

Noha a Németh István Program beruházásainak többletköltségeire a céltartalékban 700 millió-, a KOMÉTA részvények visszavásárlásából meglévő - kizárólag beruházásokra költhető – mint egy 1,34 milliárd áll rendelkezésre, a polgármester hónapok óta a Kormány többlettámogatására vár.

 

A fenti beruházásokat – többek között – azért is fontos megemlíteni, mert

 

a polgármester járványügyi költségvetést készít és felvetette a költségvetési kiadások - a kaposváriak életminőségének csökkenését eredményező - visszafogását, a beruházások leállítását, elhalasztását.


A polgármesteri nyilatkozatból nem derül ki, hogy mi indokolja járványügyi költségvetést, mert az önkormányzat pénzügyi helyzete – a járvány okozta negatív hatások és a kormányzati elvonások ellenére – stabil. A Kormány a 1,5 milliárdos év végi támogatásával mentőövet dobott önkormányzati tulajdonú közszolgáltató cégeknek.


A járványügyi költségvetés készítése, a beruházások leállításának, elhalasztásának felvetése azért is furcsa, mert a kaposvári gazdaság újraindítása – a legutolsó foglalkoztatási mutatók alapján – sikeres volt. A polgármester szerint elértük a járvány előtti állapotot, azaz ma mindenki dolgozhat, aki dolgozni akar. A gazdasági szervezetek helyzetén sokat segítettek a kormányzati intézkedések - köztük - az iparűzési adó felezése.

 

A miniszterelnök értékelése szerint a koronavírus legyőztük, a védekezés legfontosabb eszköze, a vakcina rendelkezésre áll. A leginkább veszélyeztetettek-, és a védekezés első vonalában dolgozók oltása a közeli napokban befejeződik, a tömeges oltakozás néhány hét múlva megkezdődhet.


Az elmúlt 100 év legsikeresebb évtizedét felülmúló, fantasztikus évtized előtt állunk, már elkészültek a győzelmi plakátok.



Lap tetejére