MINDENÁRON GYŐZELEM? ÁTLÉPHETŐ A PIROS VONAL?

2019.10.03. | Hozzászólások [0]
Hozzászólás

A kpsvr.hu – a mögötte álló, Horváth Ákos Ervin polgármester jelölt vezette Kaposváriakért Egyesület-DK-Jobbik-LMP-MSZP-Momentum választási szövetség megbízásából – az internetes közösségi oldalakon tiltakozó szavazást szervez a Füredi út mellett, a lakott területtől közel három kilóméterre megépülő biomassza fűtőmű ellen (Ön szerint megépüljön-e a fűtőmű a Füredi úton, a laktanya helyén?). Még a megtévesztő kérdés is pontatlan.

Tiltakozó aláírásgyűjtésbe kezdett a másik ellenzéki szervezet, a Pintér Lóránd vezette PSZP, azzal a lényeges különbséggel, hogy ők – a kaposváriak nevében – konkrét kifogásokat is megfogalmaztak.

Úgy látszik, a két ellenzéki szervezet nem csak a választási együttműködésben nem tud egymással zöld ágra vergődni, hanem még a kaposváriakat mozgósító, de ugyanakkor a szavazókat megtévesztő tiltakozó akciók szervezésében sem tudnak megegyezni.

Vélhetően azért, mert most a tét az, hogy ki kit győz le!

MINDENÁRON GYŐZELEM? ÁTLÉPHETŐ A PIROS VONAL?

 

 

A PSZP aláírásgyűjtésén nem csodálkozom, annak ellenére, hogy több alkalommal tájékoztattam a szervezet vezetőit a biomassza fűtőmű megépítéséről. Javasoltam, hogy olvassák el a 2017. szeptember 29.-i közgyűlésre - javaslatomra készített - a távfűtési rendszer fejlesztéséről szóló összefoglaló tájékoztatót, amelyben a biomassza fűtőmű kiemelt hangsúlyt kapott.

 

Azt is javasoltam, ha bővebb információkra van szükségük, keressék meg a Kaposvári vagyonkezelő Zrt távfűtési üzemének műszaki vezetőjét. Nem tették, nyilván a választási kampányhoz az aláírásgyűjtés jobban passzol.

 

Azt is többször leírtam, hogy a fűtőmű nem a volt Füredi II. laktanya (Hunyadi János laktanya) helyén épül, hanem attól északra, a lakóépületektől jóval távolabbra lévő, a volt katonai lőtér helyén (ahol eredetileg a biomassza erőmű épült volna).

 

Figyelmeztettem a PSZP vezetőit arra is, hogy az általuk hivatkozott – Szita Károly által jegyzett - választási kiadvány 97. oldalán tévesen szerepel a létesítmény neve és építési helye.

 

Persze megértem, hogy minden tájékoztatás süket fülekre talált, hisz Pintér Lóránd olyan, mint a rossz színésznő: mindegy, hogy mit, csak beszéljenek róla.

 

De lépjünk túl ezeken az apróságokon.

 

Emlékeztetni szeretném Pintér Lóránd polgármester jelöltet arra, hogy annak idején – amikor az SZDSZ színeiben ült a képviselő testületben – egyetértett a volt katonai lőtér ingatlan biomassza-erőmű céljára történő értékesítésével.

 

Tény, hogy a döntés után négy hónappal később már nem szavazta meg az ingatlan adásvételi előszerződését, hivatkozva a biomassza erőmű sűrűn lakott területre épül (?), hivatkozott a füstre és a kedvezőtlen szélirányra. Később valaki meggyőzhette Pintér Lórándot, mert nyolc hónap múlva már nem tett észrevételt a végleges adásvételi szerződés megkötése ellen.

 

Az persze mindenképpen dicséretes, hogy a Pintér Lóránd (illetve a PSZP) – ellentétben a KE vezette választási szövetséggel – konkrétan megfogalmazza a tíz évvel ezelőtti kifogásait. A kaposváriak nevében felvetett aggályok – akárcsak annak idején – teljesen megalapozatlanok.

 

A KBE Energiatermelő Kft biomassza erőmű építését, illetve annak meghiúsulását, az eladott önkormányzati ingatlan sorsát – közgyűlési tevékenységem során - kezdettől fogva figyelemmel kísértem.

A biomassza fűtőmű építése kapcsán a beruházóval – miután a kaposváriak zsebét érzékenyen érinti – évek óta kapcsolatban állok, rendszeresen konzultálok a beruházás állásáról.

 

Bár néhány nappal ezelőtt személyesen is beszéltem a távfűtési üzem műszaki vezetőjével, mégis arra kértem - tekintettel a biomassza fűtőmű megépítése elleni tiltakozói akciókra - néhány mondatban ismét tájékoztasson az engedélyezési eljárásáról.

 

Íme, a válasz:

 

„Telefonon történt megbeszélésünk alapján az alábbiak szerint tájékoztatom a biomassza fűtőmű engedélyezési eljárásával kapcsolatosan.

 

A biomassza fűtőmű, mint sajátos ipari építmény építési engedélyezi ügyében a Baranya Megyei Kormányhivatal jár el. Az engedélykérelmünket 2019. január 22-én nyújtottuk be. A hivatal lefolytatta a szakhatóságokkal és az érintettekkel a kötelezően előírt egyeztetéseket és 2019. április 3-an kelt határozatban megkaptuk a távfűtési biomassza fűtőmű, mint sajátos építmény építési engedélyét.

 

A Somogy Megyei Kormányhivatal a biofűtőmű létesítésének előzetes vizsgálati eljárását lefolytatta, a határozatában az alábbiakat állapította meg:

 

a tervezett biofűtőmű létesítésével kapcsolatban környezetvédelmi engedélyezést kizáró ok nem merült fel, a tervezett tevékenységnek jelentős környezeti hatása nincs, ezért környezeti hatásvizsgálati eljárás lefolytatása nem szükséges.

 

A határozat meghozatalához természetesen a hatóság is lefolytatta az összes kötelező szakhatóságokkal az egyeztetéseket. A határozat kifüggesztése 2019. február 20-án kifüggesztésre került, a levétel 2019. március 08. volt és a határozat 2019. március 11-én véglegessé vált.

 

Természetesen készült „Előzetes vizsgálat dokumentáció”, amiben részletes számítások és vizsgálatok történtek a környezetre való hatás bemutatására, ami alapján a hatóság a határozatát meghozta.”

 

 

Talán egyetértenek velem a fűtőmű építése ellen tiltakozók, hogy a fenti tájékoztatást az aláírásgyűjtést kezdeményezők is megkaphatták volna. Sőt, az is elég lett volna, ha a Kapos Holding honlapját "felkeresik", és így tájékozódnak.

 

Elképesztőnek tartom a Kaposváriakért Egyesület-DK-Jobbik LMP-MSZP-Momentum választási szövetség sunyi  „aláírásgyűjtését” („Ön szerint megépüljön-e a fűtőmű a Füredi úton. alaktanya területén?”).

 

Miért is? Mert például Pintér Attila (MSZP) az első kapavágástól kezdve, azaz a biomassza erőműről-, majd ennek meghiúsulása után a biomassza fűtőműről szóló valamennyi döntés-előkészítésnél jelen volt és megszavazta a megépítéséről szóló döntéseket. Most gyáván hallgat.

 

Kis Tamás (Jobbik), Mihaldinecz Gábor (Jobbik) és Felder Frigyes (LMP) szintén egyetértettek a biomassza fűtőmű építésével, amikor megszavazták Kaposvár MJV Településfejlesztési Koncepciója és Integrált településfejlesztési Stratégiája nevet viselő előterjesztést, amelyben a következő mondat olvasható:

 

„A volt Füredi II. laktanya északi oldalán biomassza erőmű épül, amely tüzelőanyagként a régióban fellelhető erdészeti és faipari hulladék fákat használja fel faapríték formájában. Ezáltal a város a gáz áránál olcsóbban tudja hővel ellátni a távfűtött lakásokat.”

 

Ekkor még élt a remény, hogy a biomassza erőmű - amely az idézett előny vonatkozásában nem különbözik a biomassza fűtőműtől - megépül. Mentség épviselőtársaim figyelmetlenségére, hogy ilyen terjedelmes – összesen 214 oldalnyi - előterjesztéseket nem szoktak elolvasni.

 

Képviselő társaim akkor sem emeltek kifogást a biomassza fűtőmű építése ellen, amikor a közgyűlés megtárgyalta a távfűtési rendszer fejlesztéséről szóló összefoglaló - a bekerülési költségeket és határidőket is tartalmazó - tájékoztatót (amelyben már a biomassza fűtőmű építése szerepelt).

 

Most mégis is nevüket adják a kaposváriakat megtévesztő, minden magyarázatot nélkülöző kérdésfeltevéshez. Pedig a kampány során volt/van lehetőségük a választókat tájékoztatni a számukra is fontos, a távfűtött lakásokban élők zsebét érintő zöld beruházásról. Kinek az érdeke a hallgatásuk?

 

Megvallom őszintén, nehéz szívvel teszem szóvá az ellenzéki szervezetek-, pártok esetenkénti sunyiságát, csúsztatásait (uram bocsá’ hazugságait), hisz a Fidesz ugyanezt teszi nap, mint nap. Még a szemük sem rebben.

 

A KE-DK-Jobbik-LMP-MSZP-Momentum választási szövetség szócsöveként "üzemelő" kpsvr.hu a fűtőmű megépítése elleni szavazat-gyűjtése bele illik abba a választási kampányba, amit - a Tolldi-, és a Gárdonyi iskolák udvarán megállapított, de egyetlen környezetvédelmi hatóság által vissza nem igazolt környezetszennyezés-, a szülészeti épület felújításával kapcsolatos megtévesztő, hazug aláírásgyűjtés-, a kaposváriakat a „gumiégető” megépítésével történő penetráns riogatás kapcsán - az elmúlt hónapokban folytatott.

 

Ha mi is ugyanazt tesszük, mint a Fidesz, akkor mi különböztet meg bennünket, attól, akit le akarunk győzni?

 

Akik ma a hatalom megszerzése érdekében megtévesztik a választókat, azok miért tennének másként a hatalom birtokosaként? Miért az egyetlen választási lehetőség, hogy ki hazudik kevesebbet?



Lap tetejére