Az elmúlt napokban virágba borult a város valamennyi terelőszigete. Az önkormányzat kedvezményes virágvásárral támogatja, illetve - pályázat keretében - elismerésben részesíti azokat a kaposváriakat, akik a „háztájiban” igényes környezetet alakítanak ki.
Ma már a beruházások természetes velejárója a parkosítás, a zöld területek növelése, amelyekkel a karbantartás - sajnos - nem tart lépést. Példa erre a néhány hónapja átadott a Bajcsy Zsilinszky utca forgalomnak átadott szakasza, ahol a zöld sávban ma már térdig érő gaz van. A közterületek tisztántartása is sok kívánnivalót hagy maga után (mert elsősorban „közmunkás függő”).
Tapasztalatom szerint az önkormányzat - országosan is elismert - városszépítő tevékenységében a kaposváriak egy része nem partner. Számtalan példa van arra, hogy az adóforintjainkból gondozott közterületet sokan nem tekintik sajátjának, legfeljebb csak a lakása ajtajától tartja fontosnak a rendet (vagy még ott sem).
Kerékpárral várakozok a piros lámpánál egy gépkocsi mellett és látom, hogy a vezető megtörli az orrát, majd nagy ívben kidobja a papír zsebkendőt a kocsi ablakán (még csak össze sem gyűrte). Mondom a vezetőnek, miért szemetel?
MI KÖZÖD HOZZÁ, replikázik. Annyi közöm van hozzá, mondom, hogy kaposvári vagyok, és szeretem a tisztaságot és a rendet. A város sokat költ az utcák tisztántartására (sokat, de nem eleget teszem hozzá magamban), ezt illik értékelni. Szó, szót követ, de nem tudtuk egymást „meggyőzni”, sőt mi több meg is fenyegetett a szemetelő autós.
Megyek a Pécsi utcai „kispostára”, így kénytelen vagyok a 7-es autóbusz megállóban várakozók között elmenni. Látom, hogy az egyik potenciális, szendvicset majszoló utas a csomagoló papírt átdobja a megálló mögötti kerítésen, be a kertbe. Szóvá teszem, miért nem a közelben lévő – igaz kissé viseltes – szemétkosarat tünteti ki használattal.
MI KÖZÖD HOZZÁ, kérdezi, miközben fellép a Szentjakab felé menő buszra. Vitára nincs lehetőségem, a szemetet viszont – ahogy ezt évek óta teszem – szedhetem össze a kertben (amely a társasházunk közös tulajdona).
Gyalogolok a város felé. Előttem bandukol két középkorú férfi, miközben rágyújtanak. Valószínű az utolsó cigarettát veszik ki a dobozból, mert a cigarettadobozt a tulajdonosa nagy ívben a Rákóczii Stadiont szegélyező bokrok közé dobja. Maguk duplán szemetelnek, mert a cigaretta csikket is eldobják, mondom, miután utolérem őket.
MI KÖZÖD HOZZÁ, kapom a megszokott választ. Állj ide a bokrok mellé és szólj azoknak is, akik szintén a bokorba szemetelnek. Nézd meg, a szeméttől lassan nem látni a zöld növényzetet, teszi hozzá kissé eltúlozva a valóban botrányos állapotokat. Mielőtt a szokásos vitát megnyitnám, hozzá teszi, ezt dzsumbujt tegye szóvá a Szitának, képviselő úr, mert ez nem volt mindig így. Közel ötven éve lakom a közelben, tudom, hogy igaza van az emberemnek (persze nem a szemetelésben). Ezért aztán megígértem, hogy a legközelebbi képviselő testületi ülésen szóvá teszem a Rákóczi Stadion Pécsi utcára „nyíló” környezetének állapotát.
Nem esik nehezemre az ígéret teljesítése, mert a Rákóczi Stadiont – Pécsi utca felőli odalát övező, bokros, gazos rézsű - senki földjének látszatát keltő - gondozatlanságát már többször szóvá tettem.
Ismét megtettem!
Az április 26.-i közgyűlésen egy hozzászólás keretében fogalmaztam meg sokak kérését: „a 2017. évi költségvetés teljesítésének egyik jelentős eseménye, hogy befejeződött a Rákóczi Stadion rekonstrukciója. Engedtessék meg, hogy hozzászólásomban – korábbi, személyes érintettségem miatt - csak a Stadion környékével foglalkozzak. Annál is inkább, mert egy kérést szeretnék Polgármester Úr felé megfogalmazni.
A jelenlévők közül talán már csak a Polgármester Úr emlékezik arra, hogy annak idején közbejárásom révén került a „cukorgyári gödör” egy forinttért önkormányzati tulajdonba és így vált lehetővé a Rákóczi Stadion megépítése.
Arra is csak a Polgármester Úr emlékezhet, hogy később azt a területcserét kezdeményeztem a Magyar Cukor Zrt vezetőinél, amelynek eredményeként a használaton kívüli cukorrépa tároló önkormányzati tulajdonba adásával nem csak a Malomhoz-, és a Cukorgyárhoz közvetlenül vezető út megépítése vált lehetővé, hanem parkolóhoz jutott a Rákóczi Stadion is. Ezzel megszűnt a környező utcákban tapasztalt parkolási káosz is.
Mindezt azért említem, mert a Rákóczi Stadion rekonstrukciója-, a hozzá tartozó parkoló kulturáltabbá tétele-, valamint a cukorgyár környékén megvalósított közterületi beruházások, a parkosítások hozzájárulnak ahhoz, hogy a Stadion és környéke városképi megjelenésében is közelebb kerül az alig kétszáz méterre lévő belvároshoz.
Sajnos az impozáns Rákóczi Stadion a kaposváriak számára sem jelent látványosságot (kivéve persze azokat, akik mérkőzésre járnak). A Rákóczi Stadiont a Pécsi utca felől szegélyező, a stadiont eltakaró dzsungel szemétlerakóként is „üzemel”. Ez az állapot – alig kétszáz méterre a belvárostól – riasztó és elfogadhatatlan.
Polgármester Úr! Kérem, javaslom, hogy tegyük láthatóvá a kaposváriak, a Kaposvárra látogató vendégek számára is az újjáépített és megszépült Rákóczi Stadiont. Szüntessük meg a Stadiont eltakaró - szemétlerakóként is „üzemelő” – dzsungelt”.
Sajnos a Rákóczi Stadiont eltakaró, gondozatlan zöld terület nem egyedi példa.
Például hasonlóállapotok uralkodnak az atlétikai pályát - a Buzsáki utcai oldala felől – övező rézsű esetében is. A Kaposvárra látogató turista, ha néhány lépést tesz a városi uszodától keletre eső terület felé, a vasúti sínek és a Kapos közötti részen ugyancsak elképesztő állapotokat tapasztal.
Bizonyára több, hasonló területet is megnevezhető. Tegyük szóvá!