Az Európai Unió Csalás Elleni Hivatala Kaposvár közbeszerzéseit is vizsgálhatja!

2018.03.10. | Hozzászólások [0]
Hozzászólás

A 2015-ben vásárolt, 3 fős, „aktatáskás” cég, az „új SZEMECO” Kft a 2014. évi 112,7 milliós, szerény árbevétele 2015-ben – az önkormányzat "közreműködésével" - közel 1,2 milliárdra nőtt.

Az "új SZEMECO" alig néhány héttel a cégvásárlás után két önkormányzati intézmény átalakítása, korszerűsítése, akadálymentesítése kivitelezési munkáit nyerte meg. A hirdetmény közzététele nélküli, tárgyalásos eljárásban a meghívott helyi cégek érvénytelen ajánlatot tudtak tenni. Mindkét munkát a SZEMECO Kft kapta meg.
Ezzel csaknem párhuzamosan az önkormányzat - szintén a "nyilvánosság kizárásával" - hat önkormányzati intézmény energiakorszerűsítésének kivitelezésére indított közbeszerzési eljárást. A három közbeszerzési eljárásban ajánlatot – az SZEMECO Kft-n kívül – csak Tolna megyei cégek adhattak. Mindhárom munkát a SZEMECO Kft „nyerte”.

Ismerve Szita vezetési stílusát, a hivatali döntési mechanizmus, nehéz elképzelni, hogy mindez a polgármester egyetértése nélkül történhetett.

A kaposváriak már megszokhatták, hogy a választások környékén meglepik a várost a Fidesz közeli cégek: ilyen volt annak idején a Vegyépszer Zrt, a HÓDÚT Zrt, a VIANOVA ’87 Zrt, a ZÁÉV Zrt, illetve ennek „leánya” a Z-Kaposvári Építőipari Kft.

 

Most is így történt, azonban az évszázad beruházásaihoz még a korábbinál is nagyobb cégekre van szükség. Így „települt” Kaposvárra a DUNA Aszfalt Kft, a SWIETELSKY Kft, a STRABAG Építő Kft, a SOLT ÚT Kft a Magyar Építő Zrt, a Fertődi Építő Zrt.

 

A folytonosságot a ZÁÉV Zrt biztosítja.

 

A „nagyok” magukkal hozták a román és az ukrán vendégmunkásokat. Volt, aki kaposvári céget vett, például a közismert kaposvári vállalkozó 1994-ben alapított cégét, a hideg-meleg burkoló munkáiról ismert SZEMECO Szakipari Kft-t. A cégnyilvántartás szerint új tulajdonosként Nagy György Tolna megyei illetőségű magánszemély jegyezte a céget, melyben később a budapesti székhelyű ARATOR Környezetvédelmi Kft szerzett többségi tulajdont.

A 2015-ben vásárolt, 3 fős, „aktatáskás” cég, az „új SZEMECO” Kft a 2014. évi 112,7 milliós szerény árbevétele 2015-ben – jórészt az önkormányzat közreműködésével - közel 1,2 milliárdra nőtt.

 

Hogy is történt a SZEMECO Kft kaposvári „bevezetése”?

 

Alig néhány héttel a cégvásárlás után az „új SZEMECO” nyerte - a „nyilvánosság kizárásával” – két önkormányzati intézménykomplexum, a Béke u. 31. szám alatti orvosi rendelők és a Rét u. 4. szám alatti „orvosi rendelők átalakítása, korszerűsítése, akadálymentesítése kivitelezési munkáit”. A hirdetmény közzététele nélküli, tárgyalásos eljárásra meghívott kaposvári cégek érvénytelen ajánlatot tudtak tenni.

 

Ezzel csaknem egy időben – ugyancsak a „nyilvánosság kizárásával” - a hat önkormányzati intézmény "energia-korszerűsítésének kivitelezésére" indult közbeszerzési eljárás (Rét utcai óvoda, Tar Csatár óvoda, Nemzetőrsori óvoda, Arany János utcai óvoda, Munkácsi Mihály Gimnázium, Gárdonyi Géza Általános Iskola). A három, ismét hirdetmény közzététele nélküli, tárgyalásos közbeszerzési eljárásban – az SZEMECO Kft-n kívül – csak Tolna megyei cégek adhattak ajánlatot: Techno Gáz Kft (Paks), Tam-Bau Kft (Tamási), BA-TU Kft (Paks). Csak emlékeztetném az olvasókat, hogy a SZEMECO Kft ügyvezetője Tolna megyei illetőségű.

 

Ismerve a meghívott cégek körét, nem lehetett kétséges az Európai Unió által finanszírozott munkákat is csak a SZEMECO „nyerheti”. Így is lett.

 

Szita Károly gyakran tudatosítja, hogy - mint a Polgármesteri Hivatal irányítója - a döntéseket Ő hozza. Ismerve vezetési stílusát, a hivatali döntési mechanizmus, nehéz elképzelni, hogy mindez egyetértése nélkül történhetett.

 

Nem keltene meglepetést, ha az Európai Csalás Elleni Hivatal a pályázatok vizsgálata kapcsán ajánlást tenne a magyar ügyészség felé.

 

Bizonyára az sem tetszene az OLAF-nak, hogy a Polgármesteri Hivatal, illetve a műszaki ellenőrök a kivitelezések során nem érvényesítették azt a törvényi követelményt, mely szerint az alvállalkozói teljesítés összesített aránya nem haladhatja meg a szerződés értékének 50 %-át. Ez felveti a költségvetési csalás gyanúját (a SZEMECO Kft-nek nem volt saját építőipari kapacitása, ezért valamennyi munkát alvállalkozók végezték).

 

Az „új SZEMECO” Kft kaposvári szárnyalása azonban csak ezután kezdődött.

 

A beruházások terén csendes 2016-os év után újra csatasorba állt a SZEMECO az évszázad kaposvári beruházásainak megvalósítása érdekében. Ekkor már új társat keresett, amit meg is talált a budapesti székhelyű GEOHIDROTERV Kft személyében.

 

Ami persze nem volt nehéz, hisz a SZEMECO Kft ügyvezetője, Nagy György az újdonsült partnercégben is tisztségviselő, illetve a SZEMECO Kft többségi tulajdonosának, az ARATOR Kft-nek és a GEOHIDROTERV Kft-nek - a cégnyilvántartás szerint - ugyanaz a címe (Budapest, Bíró L. u. 51.).

 

A SZEMECO-GEOHIDROTERV páros elsősorban az Európai Unió által finanszírozott beruházásokat célozta meg, ugyanis ezek finanszírozása rendkívül kedvező: a nyertes kivitelező 30 százalék előleget kap. Köztudott, hogy az unió által finanszírozott munkák pénzügyi fedezete (közel 14 milliárd forint) 2016 végén már az önkormányzat folyószámláján volt, így a kialkudott számlázási ütem is csökkentette a kivitelező esetleges likviditási gondjait.

 

Az elmúlt év elején az önkormányzat négy ipari terület infrastrukturális fejlesztésének közbeszerzési eljárását kezdte meg, a kivitelezés összes költsége meghaladta az egy milliárdot. Az „előzmények” ismeretében az már nem is keltett meglepetést, hogy mind a négy munkát a SZEMECO-GEOHIDROTERV páros kapta meg.

 

A közbeszerzési eljárásba meghívott cégek között nem volt helyi építési vállalkozás, noha két iparterület esetében a kivitelezés költségei nem haladták meg Szita Károly által – kifejezetten a helyi vállalkozások alkalmassága feltételeként – meghatározott 150 millió forintot.

 

"Érdekességként" lehet említeni a Raktár utca – Raktár köz – Iparos utca iparterület infrastrukturális fejlesztését, ahol a „páratlan páros” a legmagasabb összegű, 300 milliós ajánlata volt a nyerő (a legalacsonyabb ajánlat 216 millió forint volt). Pedig olyan országos hírű, nagy közbeszerzési tapasztalatokkal, komoly kivitelező kapacitással rendelkező cégei is pályáztak a munkákra, mint a STRABAG Kft, az COLAS ÚT Zrt, a KÉSZ Építő Zrt, az AVIBAU Kft. Nehéz elképzelni, hogy az ár mellett - értékelési szempontként - figyelembe vett gazdasági-, organizációs-, kommunikációs-, környezetvédelmi tervek készítése meghaladta volna a felsorolt, tapasztalt cégek képességeit.

 

Ez csak a kezdet volt!

 

Az európai unió által finanszírozott építési beruházások megvalósítására eddig megkötött 4 435 mFt összegű szerződéses állományból az új SZEMECO Kft 3 677 mFt-t szerzett meg (83 százalék, többnyire a GEOHIDROTERV Kft-vel-, esetenként egy-egy alföldi céggel, illetve kényszerűségből egy-egy kaposvári vállalkozóval közös ajánlattevőként).

 

A kaposvári építési vállalkozásoknak többnyire az alvállalkozói lét jutott. Hogy is lehetne másként, amikor a Polgármesteri Hivatal 30 helyi céget körlevélben keresett meg az alvállalkozói szerepvállalás érdekében.

 

Megjegyzem, hogy a SZEMECO-GEOHIDROTERV párosnak a Modern Városok Programja kaposvári beruházásaiból is sikerült eddig 1,6 milliárdot „kiharapnia”.

 

Az „új SZEMECO” Kft mára a kaposvári gazdaságtörténet legnagyobb építési vállalkozásává nőtte ki magát.

 

A nyerési széria a helyi vállalkozásokat egyáltalán nem lepte meg, mert tudták, hogyan „ágyaztak meg” Kaposváron a SZEMECO Kft-nek. Az immár létszámában 11 főre „nőtt” SZEMCO Kft - a versenytársak szerint – csak azt a pályázatot nem nyerte meg, amit nem akart. A korrupció emlegetésének - egy idő után - már nem volt hírértéke. Ez már nem korrupció, több annál.

 

Ez a „szárnyalás” már megalapozhatja a költségvetési csalás gyanúját.



Lap tetejére