Néhány megjegyzés a város 2018. évi költségvetéséhez

2018.01.31. | Hozzászólások [0]
Hozzászólás

Az elmúlt héten a képviselők többsége megszavazta a város 2018. évi költségvetését. Persze mennyire hiteles az a költségvetés, amely kapcsán a polgármester nem létező közgyűlési határozatokra hivatkozik: a Közgyűlés soha nem hozott határozatot sem a Német István Program 171 milliárdjáról, sem a Gyarapodó Kaposvár Programról. Hogyan is hozhatott volna, amikor a 171 milliárdból legfeljebb 38-40 milliárd érinti 2020-ig Kaposvár költségvetéseit. Milyen minőségű lehet az a költségvetés, amelynek a jóváhagyott 25 milliárdos főösszege néhány hét múlva - a 2017. évi zárszámadást követően - akár másfélszeresére is nőhet. Jó példa erre: a 2007 elején 25 milliárdos főösszeggel jóváhagyott költségvetés áprilisra 65 milliárdra nőtt. A teljesítés siralmas.

Nem lesz meglepetés, ha a polgármesteri csütörtöki évértékelője jórészt nem 2017. évről szól majd, hanem a jövőről, az előttünk álló „történelmi léptékű fejlesztések” megvalósításáról. Meghívó is ezt jelzi: város lendületben van, „MEGYÜNK ELŐRE”.

 

A 2018. évi költségvetési rendelet valamennyi bekezdésében utalás van az elmúlt évre. Ez így is van rendjén, a 2017. évi tapasztalatokat én is figyelembe veszem, amikor véleményt mondok a 2018. évi költségvetésről.

 

Aki nem a pénzbőség bűvöletében élt és rendelkezett minimális piaci ismeretekkel, az már az elmúlt év áprilisában tudhatta, hogy a 2017. évi költségvetés - döntően az ötvenes éveket idéző, voluntarista beruházási program miatt – nem teljesíthető. Pedig Fideszes képviselőtársam megnyugtatták a kaposváriakat: „biztosak lehetnek abban, hogy a 65 milliárdos költségvetés megvalósul”. A teljesítés siralmas.

 

Már most látható, hogy a 2018. évi költségvetés sorsában osztozni fog a 2017. évi költségvetéssel, azaz nem teljesíthető.

Ennek alapvető oka, hogy a pénzügyi lehetőségekből kiinduló tervezés nem vette-, nem veszi figyelembe a rendelkezésre álló építőipari kivitelezői kapacitásokat.

 

Amikor az elmúl év áprilisában a 2017. évi - véglegesnek tekintett - költségvetés vitájában felvetettem a teljesítés akadályát jelentő építőipar kapacitás hiányt, Szita Károly – többek között – kishitűséggel vádolt. A közel egy évvel később - a közgyűlést megelőző - pénzügyi bizottsági ülésen már elismerte, sőt kiemelte az építőipari kapacitáshiányt.

 

A véleményem ugyanaz, mint tavaly áprilisban: nem az építőipari kivitelezői kapacitással van probléma, hanem azzal, hogy a költségvetés tervezése során a polgármester nem veszi figyelembe a rendelkezésre álló építőipari kapacitást. Figyelembe véve a kivitelező építőipar sajátosságait a befejező munkák során – a szakipar szűk keresztmetszete miatt – 2018-ban súlyos gondok lesznek.

 

Bármennyire is furcsa, én nem tartom tragédiának, hogy időben csúsznak a beruházások megvalósítása. Nem tartom tragédiának, mert így kiegyensúlyozottabb lesz a kaposvári építőipari vállalkozók munkaellátottsága és 2020-ban is lesz munkájuk.

 

Amint az már korábban említettem, a 2018. évi költségvetésről – a helyi médiákban olvasható hangzatos kijelentések ellenére – csak áprilisban, 2017. évet érintő zárszámadás követően lehet teljes értékű véleményt mondani. Ezért a következőkben csak néhány gondolat erejéig veszem igénybe az érdeklődők türelmét.

 

Polgármesterünk - a közgyűlést megelőző - a pénzügyi bizottsági ülésen elmondta, az előterjesztésben le is írta, hogy a 2018. évi költségvetési rendelet kereteit a Közgyűlés által jóváhagyott Német István Program és a Gyarapodó Kaposvár Program határozza meg. Én ilyen előterjesztésekre nem emlékezem és a közgyűlési jegyzőkönyvek sem tartalmazzák a polgármester által hivatkozott közgyűlési határozatokat, így azok megvalósítását nem is lehet számonkérni.

 

Arra viszont emlékezem, hogy a Közgyűlés határozatokat a Modern Városok Program (MVP) Kaposvárt érintő beruházások- és a Terület-, és Településfejlesztési Operatív Programban (TOP) szereplő beruházások végrehajtására hozott. Továbbá számos rendelet segíti Kaposvár gyarapodását.

 

A polgármester szerint a beruházások megvalósítása a tervezettnek megfelelően halad. Ez is némi pontosításra szorul.

 

A MVP Kaposvárt érintő beruházások tervezett megvalósításának ütemét Orbán Viktor határozta meg, amikor kaposvári látogatása során kijelentette, a beruházások kivitelezése a 2018. évi országgyűlési választásokra befejeződnek. Igaz az R67 gyorsforgalmi út kapcsán bizonytalan volt, ezt inkább 2019 elejére ígérte. Ma már tudjuk, hogy a befejezést a Kormány 2021. III. negyedévére ütemezi.

 

Jól látható, hogy a miniszterelnök nem tudja teljesíteni a kaposváriaknak tett ígéretét. Ez a tény határozza meg a 2018-as és az ezt követő évek költségvetést.

 

Az viszont „biztató”, hogy a MVP kaposvári beruházásainak kivitelezése - már amire van szerződés - a kivitelezői szerződésekben rögzített ütem szerint halad.  Remélhető, hogy a beruházások 2019 közepére, rosszabb esetben 2020-ban megvalósulnak. Lesz persze olyan beruházás is, amelyik csökkentett költségből valósul meg, mint például a Deseda Kemping, és lesz olyan beruházás, ami elmarad, például nem épülnek meg a szakember-lakások.

 

Aki a 2017. évi megvalósítást figyelemmel kísérte, az tapasztalhatta, hogy a TOP - az európai unió által finanszírozott - beruházások kivitelezése nem a költségvetési rendeletekben rögzített előirányzatoknak megfelelően halad (noha a fedezetül szolgáló pénz 2016. vég az önkormányzat folyószámláján „pihent”.

 

A 2018. évi költségvetésben csak egy uniós finanszírozású, TOP beruházás indítása szerepel. A TOP lista - a 2017. évről áthúzódó beruházások költségvetésbe történő beépítésével - szintén az áprilisi rendeletmódosításkor lesz teljes.

 

„Szemezgetés” a 2018. évi, „nem igazi” költségvetésből

 

-          a helyi adók bevétel – az adóhátralékok nélkül számítva – 2,2 százalékkal emelkedik (ez kisebb, mint a 2018-ra tervezett infláció);

-          az iparűzési adó bevétel 5,6 százalékkal emelkedik (véleményem szerint a kaposvári építési „boom” nagyobb adóbevétel emelkedést indokol), javul a város iparűzési adóerő képessége, megközelíti az „erős város” követelményének megfelelő, egy főre jutó 32 ezer forintot;

-          Az önkormányzat a 2 milliárd összegű KOMETA Zrt részvényéből 1 milliárd 735 millió forintnyi részvényt értékesít. A részvények értékesítéséből 2018-ban 1 milliárd bevétele lesz a városnak. További 274 milliós bevétel várható részvények hozamából (a tulajdonosok négy részletben, 2020.12.31-ig vásárolják meg az önkormányzat részesedésének többségét oly módon, hogy ezen időpontot követően az önkormányzat az alaptőke 5%-val fog rendelkezni. A polgármester szándéka szerint a bevételt az infrastruktúra fejlesztésére fordítjuk);

-          a Kormány által elrendelt minimálbér-, illetve a garantált bérminimum emelés az önkormányzat intézményeiben dolgozó közalkalmazottak körében 146,9 millió forint többletköltséget jelent, melynek fedezetét a Kormány csak részben biztosítja. A központi járulék csökkentés csak némileg enyhíti az önkormányzati többletforrás mértékét,

-          a jelenlegi 38 650 forintos köztisztviselői illetményalapot a Közgyűlés 40 000 forintra emelte. Ez 21,1 milliós többletkiadást jelent (ezt másfél éve javasoltam a közgyűlésnek);

-          a költségvetés - a jövőbeni bevételeik növelése érdekében az elmúlt év december elején alakított – KGI Nonprofit Kft működtetésére 50 millió forintot szán (noha a polgármester azt ígérte, hogy 2018. évi költségvetési rendelet előterjesztése során részletesen bemutatja a Kft 2018. évi, mintegy 50 millió forint nagyságú működési költségeit, a Kft-nek még nincs költségvetése);

-          a közfoglalkoztatottak száma közel 200 fővel csökken (igaz a polgármester szerint Kaposváron a munkanélküliek száma „történelmi mélyponton” van. A valódi ok, hogy a Kormány csökkenti a közmunkások számát);

-          tovább folytatódik a polgármester által meghirdetett, az önkormányzati bérlakások összkomfortosításának a programja. A 2017-ről áthúzódó kiadásokkal együtt 53 millió szerepel a költségvetésben (csak még azt nem sikerült kideríteni, hogy melyik lakásokat veszik be az ez évi programba);

-          2018-ban befejeződhet a Színház rekonstrukciója (a polgármester bízik abban, hogy az október 23.-án a díszelőadás megtartható). A sportolók az év végén birtokba vehetik a 4000 férőhelyes Kaposvár Aréna játékterét, és a 10 pályás Versenyuszoda medencéjét (sajnos az üzemeltetési költségekről az érintettek hallgatnak: „az hídon akkor kell átmenni, amikor odaérünk”, mondják);

-          Befejeződik a Kórház D-i tömbjének rehabilitációja, megvalósulnak a hasznosítás érdekében megkezdett beruházások is (informatikai képzőközpont, az egykori „anyaépület” rekonstrukciója, parkolók építése);

-          megkezdődik a Deseda Kemping építése (igaz, Orbán Viktor által ígért 4 milliárd helyett „csak”2 milliárdból);

 

Következő írásomban a polgármester érvértékelőjéhez fűzök megjegyzést.



Lap tetejére