Arrogancia vagy a felelősségtől való félelem?

2017.08.31. | Hozzászólások [0]
Hozzászólás

Közel másfél hónapos csúszással fejeződött be a Rákóczi Stadion rekonstrukciója. Áttekintve a rekonstrukció dokumentumait és megkérdezve több közreműködő szakembert, hivatali dolgozót, az a véleményem alakult ki, hogy a pótmunkák elszámolása során súlyos jogszabálysértések történtek. A kifizetett 56 725 739.- forint összegű pótmunka többségét – a jogszabályok szerint – a kivitelezőnek, saját költségére, többletmunkaként kellett volna elvégeznie.

A pótmunka költséget azonban nem fedezte a kivitelezésre szánt állami támogatás, ezért (illetve elsősorban ezért) el kellett hagyni 26 116 210.- forint összegű – kivitelezői szerződésben szereplő – munkát is. Még ez is kevésnek bizonyult, így az önkormányzat kénytelen volt a költségvetési támogatást nettó 5 382 747.- forinttal kiegészíteni.

Az el nem végzett munka között volt a játéktér fűtésére is alkalmas - a cukorgyári biogáz üzem és a stadion közötti - biogáz vezeték kiépítése. Emiatt is fordultam interpellációval a város első embere-, a szerződések aláírója-, azaz Szita Károly felé.

 

"Tisztelt Polgármester Úr!

 

A Rákóczi Stadion rekonstrukciójára vonatkozó vállalkozási szerződést 2016. szeptember 7. napján, ünnepélyes keretek között írta alá.

 

A Pharos 95 Sportpályaépítő Kft-ELIOS Energetikai Innovatív Zrt közös ajánlattevők nem a szerződés szerint teljesítettek, mert a cukorgyári biogáz üzem és a stadion közötti biogáz vezetéket nem építették meg, noha a szerződés alapját képező ajánlati felhívás előírta a megfelelő kapacitású biogáz vezeték megépítését „a cukorgyári biogáz üzem és a stadion között, a játéktér későbbi fűtéséhez is elegendő kapacitás biztosításával”. Az ajánlattevő ajánlatát nem a játéktér későbbi fűtéséhez is elegendő kapacitású víztelenítő berendezés magasabb költségének figyelembe vételével tette meg.  

 

A Polgári Törvénykönyv egyértelművé teszi, ha a munka a szerződésben vagy az annak alapját képező bármely dokumentációban – ideértve a tervdokumentációt, szakhatósági előírást, szakvéleményt, tűzvédelmi leírást stb. – szerepelt, akkor a munkavégzés abból műszakilag következik, és azt a vállalkozónak saját költségére kell elvégeznie többletmunkaként.

 

Rákóczi

Polgármester Úr a szerződés szerinti megvalósítás jogszerű eszközökkel történő kikényszerítése helyett aláírta 2. számú szerződés-módosítást és ezzel hozzájárult a biogáz vezeték építésének az elhagyásához.

 

Polgármester Úr a vállalkozási szerződés tartalékkeretének felhasználása során, továbbá a 2. számú - több vonatkozásban is törvénysértő - szerződés-módosítás keretében olyan pótmunkák elszámolásához is hozzá járult, amelyeket a kivitelezőnek többletmunkaként kellet volna elvégeznie. Többek között ilyen volt a pálya világításának kivitelezése során pótmunkaként elismert, mint egy 18, 6 milliós költségű közműkiváltás is.

 

A Ptk. egyértelművé teszi azt is, hogy a pótmunka elvégzésének a szerződés megkötése utáni pótlólagos megrendelői igény az oka. A közműkiváltást nem az újabb megrendelői igény okozta, hanem az, hogy a vállalkozó nem mérte fel kellően a pályavilágítás kivitelezéséhez szükséges munkatételeket és ezek költségigényét. Ezt a többletmunkát is a vállalkozónak saját költségére kell volna elvégeznie.

 

A 2. számú szerződés-módosítás aláírói az állami költségvetésből származó pénzeszközök felhasználása során valótlan tartalmú nyilatkozatot tettek és az önkormányzat számára jelentős vagyoni hátrányt okoztak, illetve a kivitelező jogosulatlan gazdasági előnyhöz jutott.

 

Megjegyzem, hogy az interpelláció tárgykörével kapcsolatosan korábban már kértem tájékoztatást a Műszaki és Pályázati Igazgatóságtól, azonban kérdéseimre olyan - politikushoz illő - válaszokat kaptam, amelyek valóságtartalma rendkívül egyszerű módon cáfolhatók voltak. Kérdéseimmel ezért is fordultam Önhöz, remélve, hogy válasza során nem erre a forrásmunkára támaszkodik.

 

Tisztelt Polgármester Úr!


Miért járult hozzá a biogáz vezeték megépítése elhagyásához?


Tisztában volt-e a Polgári Törvénykönyv - a pótmunka és a többletmunka elszámolásával kapcsolatos - rendelkezéseivel vagy csak gondatlanságból írta-e alá a 2. számú szerződés-módosítást?

 

Várom megtisztelő válaszát!"

 

Nyerő fogadásokat köthettem volna arra, hogy Szita Károly nem fog válaszolni az interpellációmra.

 

Így is történt, mondván, hogy nem ismeri a polgári törvénykönyvet, „átpasszolta” a válaszadást a jegyző felé. Vigye el a „balhét” a jegyző? A válaszadás átadására persze nem volt jogszabályi lehetősége Szita Károlynak. Kérdés csupán az, hogy a Közgyűlés működési szabályainak megsértése az arrogancia vagy a felelősség áthárításának a következménye?

 

Akik ismeri a városházi viszonyokat, azok számára az sem lehetett meglepetés, hogy a törvényesség betartásáért felelős jegyző nem figyelmeztette kenyéradóját a jogszabálysértésre, inkább - a polgármester helyett - „válaszolt” az interpellációra.

 

Sajnos az interpellációm során hiába figyelmeztettem a polgármestert arra, hogy válaszadásában ne a Műszaki Igazgatóság korábbi – csúsztatásokat, valótlanságokat tartalmazó - levelére támaszkodjon. Nem fogadta meg, így szemlesütve kellett végighallgatnom - a jegyző tolmácsolásában - a korábbról már ismert valótlanságokat.

 

Íme a Jegyző "válasza":

 

levél

A Polgármesteri Hivatal Jegyzője iránti tiszteletből nem értékelném a „feladatként elmondott” választ. Már csak azért sem, mert a korábbi írásaimban – a Műszaki Igazgatóság levele kapcsán - részletesen cáfoltam az abban leírtakat.

 

Vitathatatlan, Kaposvár szegényebb lett több mint félszáz millióval. Csekélység, elenyésző összeg a 171 millióhoz képest.

 

Szita Károly a közgyűlésen kijelentette, ha valaki törvénysértést tapasztal, az tegyen feljelentést. Téved Szita Károly. Az interpelláció benyújtásával képviselői eskümnek megfelelően jártam el, az önkormányzatokról szóló törvényben meghatározott feladatomat teljesítettem: felhívtam a figyelmet egy nyilvánvaló törvénysértésre. A büntető feljelentést nem nekem, hanem a polgármesternek, illetve a Polgármesteri Hivatal jegyzőjének kellene megtenni.



Lap tetejére
Hozzászólások
Név:
Hozzászólás:
Ellenőrző kód: