Szita Károly, illetve kaposvári képviselő testület az elmúlt évtizedekben jelentős erőfeszítéseket tett – és tesz ma is - annak érdekében, hogy Kaposváron az évtized végére megvalósuljon – a nem csak piaci értelembe vett - teljes foglalkoztatottság.
Az elmúlt években sokat változott a helyzet: a munkanélküliség mellett - a szakemberek elvándorlása miatt is - megjelent a munkaerőhiány is: egyes szakmákban csak nagyon nehezen lehet jól képzett szakembert találni. A szakember utánpótlás biztosítása a helyi oktatáspolitikának is feladatokat ad - egyelőre - mérsékelt eredménnyel.
A képviselő testület az elmúlt év végén hozott - országosan is egyedülálló - rendelete komoly pénzügyi támogatást nyújt a Kaposvárra „csábított”, hiányszakmával rendelkező, fiatal szakembereknek (havi 100 ezer forint „bér-támogatás”, lakás-, és telekvásárlási támogatás, stb.). Következő években – a Kaposvárra települő szakemberek számára – 60 darab, úgynevezett szakember-lakás épül.
Nos, akkor itt, ennél a pontnál térjünk rá Kaposvár kiemelt sportegyesületeinek „munkaerő-gazdálkodására”, átigazolási (játékos-szerzési) tevékenységére.
Gyakran hallani, a sport hű tükörképe a társadalmi-gazdaságifolyamatoknak. E nehezen cáfolható igazság ebben az esetben nem teljesen helytálló: a sportban sokkal korábban jelent a lakhely-változással együtt járó munkaerő mobilitás (sportolók átigazolása) a külföldi munkaerő (az idegenlégiósok) hazai foglalkoztatása, mint ahogy ez a gazdaságban általános gyakorlattá vált.
Évtizedek óta tapasztalható, hogy a kaposvári foci – az eredményesség érdekében – jelentős erőfeszítéseket tett (és tesz) a játékosállomány megerősítése érdekében (miközben csapatra való tehetséges, saját nevelésű játékos távozott).
Az „örökös bajnok” férfi röplabda csapat – a saját nevelésű játékosok folyamatos beépítése mellett – szintén rendszeresen beveti az átigazolás „fegyverét” (a külföldi játékosok szerződtetése – pénzügyi okok miatt – egyre csökkent).
Hosszú évekig a női röplabda csapat szinte kizárólag a saját nevelésű játékosokból „táplálkozott”, azonban ebben az évben frontáttörés tapasztalható: a közelmúltban több meghatározó – köztük külföldi - játékos igazolására került sor.
Az „újjászülető” kaposvári vízilabda az építkezéshez döntően átigazolási lehetőségeket használta ki: népszerű, országosan is ismert, volt válogatott játékosok Kaposvárra csábításával stabilizálta helyét az első osztályban.
Összegezve, szívesen jöttek (jönnek) játékosok Kaposvárra.
Korábban ez volt a jellemző a kosárlabdázókra is. A kiemelkedő játékerőt képviselő magyar és külföldi játékosok átigazolásának is köszönhetően két alkalommal is bajnokságot nyert a helyi csapat. A múltbeli, viszonylagos eredményessége révén ma is elmondható, hogy ha van rá pénz nem jelent gondot a jó képességű külföldi játékos Kaposvárra igazolása.
Az elmúlt években megváltozott a migráció iránya. A magyar játékosok Kaposvárra igazolása ma már komoly erőfeszítések ellenére sem mondható sikeresnek. Az elmúlt 6-8 évben eltávozott saját nevelésű játékosok helyére nem sikerült hasonló képességű magyar játékost igazolni. Ennek egyik lehetséges oka a szűk „merítési” lehetőség, illetve túlzottnak tűnő anyagi igények Nem sikerült (talán nem is volt ilyen szándék) fejlődőképes, tehetséges utánpótláskorú, válogatott szintű játékost sem igazolni.
Az NB I-es kosárlabda csapatok vezetői az eredményes szereplés egyik alapvető feltételének tekintik a csereként pályára küldhető magyar játékos-mag kialakítását, akik a nagyobb tudású idegenlégiósokat rövidebb, hosszabb időre helyettesíteni tudják (a rotáció biztosítása). A hazai játékosok megszerzése a csapatok többségénél megelőzi az idegenlégiósok szerződtetését. Ez a törekvés ebben az évben – a korábbi években nem tapasztalt - intenzív játékos-mozgást eredményezett. Elsősorban a férfi kosárlabdával foglalkozó bb1.hu internetes oldal adatai szerint eddig az NB I-es csapatok, mint egy 34 játékosa cserélt mezt, főleg utánpótláskorú fiatalok.
Kaposvár kivétel volt, mert alig ért véget a bajnokság, a külföldi kontingens kialakítása lényegében megtörtént, ugyanakkor egyetlen magyar játékost sem sikerült igazolni (sem tapasztaltat, sem fiatal tehetséget). A mérkőzések többségén csereként figyelembe vett, mérkőzésenként átlagosan 22 percet pályán töltő Fodor Márton távozásával a „bevethető” magyar játékosok száma tovább csökkent, az egészséges rotációt biztosító, a „legjobb öt” tudását megközelítő játékos gyakorlatilag nincs a cserepadon.
Az eltávozott Fodor játékidejét - a kezdő ötöst sújtó sérülések és eltiltások miatt is - Baki Gergely közelítette meg alig 18 perccel (aki egyébként az egyik leghasznosabb játékosa volt a csapatnak, noha gyakran „szenvedett góliszonyban”). A kezdő ötből „kilógó”, center Simms-et helyettesíteni hivatott Grebenár Péter csak 7 percet kapott edzőjétől. A „kaposkosár” mindkét játékosra számít a következő idényben is.
A fiatal játékosok közül csupán Papp Péter kapott számottevő lehetőséget, mérkőzésenként átlagosan közel 10 percet tölthetett a pályán. Ez is elsősorban fentiekben már említett körülményeknek (sérülések, eltiltások) volt köszönhető. Minden bizonnyal a következő évben több lehetőséget fog kapni.
A külföldi játékosok gyors igazolása, a magyar játékos-mag megerősítése terén tapasztalt sikertelenség korábban nem tapasztalt vélemény-cunamit indukált a kaposvári kosaras szurkolók kedvelt internetes, delfinek.hu oldalon.
Az idegenlégiósok szerződtetése feletti „örömódák” mellett többen felvetették a magyar játékosok hiányát (jellemző felvetés: „kaposkosár szerinted mi lehet az oka, hogy évek óta nem tudunk magyart igazolni még a padra sem, innen csak elmennek”, Blaser, 2017. 06. 21.).
Íme, a „kaposkosár” „vágatlan” válasza:
„Tavaly meg tavaly előtt igazán nem is akartunk magyart hozni, mert megvoltunk, annak ellenére is, hogy elmentek. Idén szerettünk volna pl. a Kovács Ákost, Halász Ákost, akik nálunk jobb klubot választottak végül. Center posztra is volt több kiszemeltünk, az egyik végülis marad a klubjánál, a másik pedig családi okok miatt másik városba megy. Aztán igazából az összes számottevő magyarral tárgyaltunk, de mindegyik nálunk nagyobb klubot választott vagy maradt a tavalyi klubjánál végül. Annyira kevés magyar van, főleg mozdítható, hogy az a kevés megpróbálja kihozni a legjobb lehetőséget magának, és azt nem nálunk érezte, és nem a pénz miatt, hanem van, aki úgy érezte, hogy kevesebb lesz a játékperce, van, akinek a barátnője nem akart Kaposvárra jönni, szóval elég sok mindennek stimmelnie kell ahhoz, hogy Kaposvárt válassza egy játékos. Viszont olyat meg nem akartunk hozni, aki nem elég tapasztalt, vagyis fiatal, kezdő, mert olyanunk van nekünk is, akkor inkább játszanak a Kaposváriak.” (2017.06.21.) Megjegyzés: kiemelések tőlem!
Amint azt már korábban említettem, a bb1.hu tudósítása szerint a bajnokság befejezését követő néhány hét alatt 34 NB I-es csapatbéli játékos váltott mezt. Tízen – döntően utánpótláskorú, fiatalok – még nem tudni hová igazolnak. Csak 8 volt aki, „nálunk nagyobb klubbot” választott, azaz 15 játékos „kisebb”, az elmúlt bajnokságban mögöttünk végzett csapatba igazolt (az igazsághoz tartozik, hogy hat, szinte valamennyien tehetséges, utánpótláskorú fiatal játékos feljutásra esélyes, másodosztályú csapathoz igazolt).
A 15 játékos között szép számmal voltak utánpótláskorú, korosztályos válogatott játékosok, akik az 1-2-es, vagy a 4-es és 5-ös posztokon szerepeltek volt csapatukban (a 3-as posztos nem is említem, mert a Kaposvárról átigazolt Benke Szilárd az egész férfi mezőnyben fehér hollónak számít).
Feltűnő, hogy nagy volt a mozgás a hiány-posztként elkönyvelt 4-es és 5-ös poszton figyelembe vehető játékosok között, igaz, ezek többsége – ahogy a „kaposkosár” minősíti őket - „nem eléggé tapasztal, fiatal, kezdő” játékos. Összehasonlítási lehetőség sajnos nincs, miután kaposvári játékos ezen a poszton még mutatóban sincs a cserepadon.
Az alapvető gond tulajdonképpen a „nem eléggé tapasztal, fiatal, kezdő játékosok” kezelésével, illetve a fentiekben idézett válasz (érvelés) az utolsó mondatával van: „olyat meg nem akartunk hozni, aki nem elég tapasztalt, vagyis fiatal, kezdő, mert olyanunk van nekünk is, akkor inkább játszanak a Kaposváriak.”
Ezzel egyet lehetne érteni, ha igaz lenne. De, nem igaz! Legfeljebb Papp Péterre lehetne „rásütni”, hogy „olyanunk van nekünk is”, noha az elmúlt idényben - átlagban - alig töltött tíz percet a pályán.
A cserepadon ülő, másik négy fiatal játékos gyakorlatilag semmilyen lehetőséget nem kapott, hisz a 40 mérkőzésből 3-4 alkalommal léptek pályára, négyen, összesen nem töltöttek egy negyedet, azaz 10 percet a parketten. Gyanítom, hogy a tavalyinál erősebb kezdő ötös és nagyobb tudású játékosok árnyékában még a tavalyi játékperceket sem fogják megkapni.
Kosárlabda Klub Kft ügyvezetője – a kaposvári képviselő testület előtt is - érzékeltette, a mögöttünk végzett csapatok (Kecskemét, Sopron, Paks) a jó képességű magyar játékosokra alapozva jelentős erősítésbe kezdtek. A volt válogatott játékosokkal feljutó újonc Debrecen a külföldiekkel még erősebb lesz.
A város kiemelt sportegyesületeinek nem okoz gondot az erősítés. A város polgármestere is követendő példát mutat, hogy kell a város gazdaságából hiányzó szakembereket Kaposvárra csábítani.
A „kaposkosár” ismét elszalasztott egy lehetőséget. A szűk magyar játékos állomány miatt a csapat továbbra is nagyon vékony jégen „táncol”. Sikeresnek mondott idény után sem szabadna megfeledkezni arról, hogy bár egy győzelmen múlott a még sikeresebb szereplés, de ugyancsak egy győzelmen múlott az is, hogy nem a nézőtérről szurkoltunk az első nyolc küzdelmének.
Előbb-utóbb választ kell adni arra, hogy a kosárlabdázóknak miért nem vonzó Kaposvár?
Szóljon hozzá a facebook-on!