Hol itt a korrupció? Prosti kerítő szerepében a Hivatal?

2017.02.07. | Hozzászólások [0]
Hozzászólás

Az város 2017. évi költségvetésben olvasható: „a 2016. az Európai Uniós projektek és a Modern Városok Program fejlesztései előkészítésének, a források megszerzésének az éve volt, a 2017. év pedig már a projektek megvalósításának megkezdéséről fog szólni.”
Nincs abban semmi újdonság, hogy a választásokhoz közeledve megnő a kormányok és az önkormányzatok beruházási „kedve”. Kaposváriak megszokhatták már, hogy ilyenkor – mint keselyük a dögre – jönnek az országosan ismert, kellő politikai hátszéllel rendelkező nagy építőipari cégek.

Igaz néhány éve még labdába rúgtak a helyi magas-, és mélyépítő építőipari vállalkozások is. Az elmúlt évtizedben máshol megerősödtek a helyi építőipari cégek, Kaposváron az ellenkezője történt, egymás után „bedőltek” a jelentősebb beruházások megvalósítására is alkalmas helyi építési vállalkozások.

A helyi közbeszerzési gyakorlat egyre elkeserítőbb: még a kisebb, alig százmilliós nagyságú munkák pályáztatása során is többnyire az alvállalkozói szerep jut a kaposvári cégeknek. Szita Károly szerint a helyi cégek nem készek a fővállalkozói tevékenységre, a150 milliónál nagyobb beruházás kivitelezésére nem alkalmasak.

 

Az idő szorít, hisz Orbán Viktor 2015. október elején a Modern Városok Program 155 milliárdos kaposvári beruházásainak befejezését a 2018-as tavaszi országgyűlési választásokra ígérte. Ennek ellenére 2016.ban egyetlen beruházás kivitelezése nem kezdődött meg. Ugyanez a helyzet az uniós pénzekből megvalósuló Integrált Területi Program közel 15 milliárdnyi beruházásai esetében is. Az idő valóban kevés, nem lehet elaprózni az erőforrásokat, mondják az illetékesek.

 

A startpisztoly eldördült. A beruházások többségének a kivitelezése ebben az évben megindul. Az következőkben egy konkrét példa kapcsán próbálom bemutatni a helyi közbeszerzések mechanizmusát.

 

Az előző uniós költségvetési ciklus utolsó pillanataiban lehívott pénzéből jól profitált a kaposvári önkormányzat is: újabb, közel félmilliárdot tudott költeni intézményei felújítására. A hirtelen jött „ajándékon” még az intézményvezetők is meglepődtek. A közel másfél éves konkrét történetre azért érdemes visszatérni, mert úgy tűnik, nem egyszeri „botlásról” van szó.

 

Emlékeztetőül: 2015 őszén hirdette meg az önkormányzat a Rét u.-i óvoda+Munkácsi Gimnázium, a Tar Csatár Óvoda+Gárdonyi Iskola és a Nemzetőrsori óvoda+ Arany János tagóvoda energetikai korszerűsítését. Az önkormányzat nevében eljáró ajánlatkérő ugyanazt a három vállalkozást kérte fel ajánlattételre: a 2015 tavaszán egy budapesti cég többségi tulajdonába kerülő, „kaposvári székhelyű” SZEMECO Kft-t, illetve egy-egy egy paksi és egy tamási vállalkozást. A kaposvári építőipari vállalkozások csendes belenyugvással vették tudomásul hogy nekik nem osztottak lapot.

 

Nem is lepett meg senkit, hogy a mindhárom - egyenként közel 110 milliós - munkát a „kaposvári székhelyű” SZEMECO Kft nyerte, amely 3 fővel teljesítette a szerződést, azaz saját kivitelezői kapacitással nem rendelkezett (az ilyen cégeket nevezik „táskás” kivitelezőnek). A jogszabály szerint az ilyen cég „nem rúghatna labdába” az állami-, uniós pénzekből megvalósuló beruházások piacán, miután a jogszabály a ként rendelkezett, hogy az „építési beruházás esetén az alvállalkozói teljesítés összesített aránya nem haladhatja meg a szerződés értékének 50%-át. A munkát a kaposvári alvállalkozók végezték el, a haszon nagyobb részét azonban a „táskás cég” zsebelte be

 

Az, hogy mindez megtörténhetett kizárólag a szerződéskötő önkormányzat ellenőrzésének a hiányosságára vezethető vissza, annál is inkább, mert a cégnyilvántartás szerint „a partnerrel üzletkötés további körültekintést és alaposabb ellenőrzést, cégminősítést igényel”. Felelős önkormányzati kontrol esetén a SZEMECO Kft-t évekre kizárták volna a közbeszerzési eljárásokból. 2016-ban nem találkozhattunk a „kaposvári székhelyű” vállalkozással.

 

A 2017. évi költségvetésben olvasható, hogy „a 2016. az Európai Uniós projektek és a Modern Városok Program fejlesztései előkészítésének, a források megszerzésének az éve volt, a 2017. év már a projektek megvalósításának megkezdéséről fog szólni”, írja Szita Károly.

 

A nagy ívű fejlesztések (uszoda, sportcsarnok, színház, stb) megkezdése mellett folytatódnak az önkormányzati intézmények – többek között az orvosi rendelők – felújítása. Néhány hete „Kaposvár orvosi rendelőinek infrastrukturális fejlesztése” néven három orvosi rendelő felújítását hirdette meg az önkormányzat: a Toponári út 35. szám alatti, az Erdősor u. 9. szám alatti, és a 48-as Ifjúság útja 70-72. szám alatti rendelők szerepeltek a „csomagban”.

Az önkormányzat nevében eljáró ajánlatkérő – a jogszabályi változás miatt már nem három, hanem – négy kivitelezőt kért fel ajánlattételre. Az ajánlatkérésre felkért vállalkozások között volt - saját kivitelezői kapacitással rendelkező két kaposvári-, egy csurgói cég mellett természetesen - a „kaposvári székhelyű”, de saját kivitelezői kapacitással továbbra sem rendelkező SZEMECO Kft is. Nem érheti szó a ház elejét.

 

Természetesen a SZEMECO Kft adta a nyertes ajánlatot. Nem lehet ez véletlen. A szokatlanul kevéssel különböző - néhány százezer forint különbségű - ajánlatok miatt felvetődik a bennfentes információ-,, a jogosulatlan versenyelőny gyanúja.

 

Kérdés az, hogy a saját kivitelező kapacitással továbbra sem nem rendelkező cég hogyan fog megfelelni annak az – időközben fellazított - törvényi követelménynek, mely szerint „építési beruházás esetén az alvállalkozói teljesítés összesített aránya nem haladhatja meg a szerződés értékének 65%-át. A munkát – vélhetően, mint eddig - a kaposvári vállalkozók fogják „ nyomott áron” elvégezni. A polgármester meg okkal hirdeti, a kaposvári cégek kapják a munkák 80-90 százalékát.

 

A SZEMECO Kft-ről tudni kell, hogy a 3 fős cég 2015 évi nettó árbevétele - a „régi Szemeco” alig több mint 100 milliós árbevételével szemben - meghaladta az 1,1 milliárd forintot. A cégnyilvántartásnak nyilván szemet szúrt, hogyan lehet – a hatályos jogszabályok betartása mellett 3 fővel több, mint egy netto milliárd árbevételt elérni. Vélhetően ezért is jelezte, hogy „a partnerrel üzletkötés további körültekintést és alaposabb ellenőrzést, cégminősítést igényel”.

 

Mitől ilyen jó az „új Szemeko”? Talán csak nem attól, hogy a SZEMECO Kft tagja annak a – jelentős Fidesz politikai kapcsolatokkal rendelkező - cégcsoportnak, amely kivitelezője volt a Kaposvár határában, mint egy 5 milliárdért épített Kaposmenti Hulladéklerakónak? Igaz, ezek acégek nem „kispályások”.

 

A helyi közbeszerzési gyakorlat ismeretében nem lehet csodálkozni, hogy a Modern Városok Program 5-10 milliárdos beruházásainak tervezését, kivitelezését az országosan ismert, kellő politikai „hátszéllel” rendelkező nagy építőipari cégek nyerik. Az idő szorításában az önkormányzat eddig ismeretlen eszközhöz nyúlt. Ehhez ideológiát is teremtett Szita Károly. A Hivatal illetékese „a város vezetésének az elvárására” hivatkozva e-mailben kereste meg a kaposváriakat, nehogy már az alvállalkozó keresésével Magyar Építő Zrt, Fertődi Építőipari Zrt, vagy a ZÁÉV Zrt foglakozzon:

 

Hol itt a korrupció?

 

Aki kicsit is ismeri a hazai építőipari kapacitások területi eloszlását (Szita Károly nem ezek közé tartozik), az tudja, hogy például Sopronban még egy szobafestőt nem lehet találni, mert Ausztriában dolgoznak háromszoros pénzért, így a soproni székhelyű Fertődi Építőipari Zrt számára nincs más lehetőség, mint a kaposvári cégek foglalkoztatása. Persze csak az juthat munkához, akit az önkormányzat megfelelőnk talál. Így lehet „sakkban tartani, hallgatásra kényszeríteni” a kaposváriakat.

Természetesen sem a Magyar Építő sem a ZÁÉV - amely a somogyi közbeszerzések abszolút nyertese - nem tud az ország más részeiből komoly építési vállalkozásokat Kaposvárra hozni, mitán azok jóval többe kerülnek, mint a helyi cégek. Ezért is álságos "a város vezetésének elvárására" való hivatkozás.



Lap tetejére
Hozzászólások
Név:
Hozzászólás:
Ellenőrző kód: