Elorozták Szita elől a volt Füredi II. laktanya ingatlanát. Kapósak a kaposvári ingatlanok?

2016.12.17.
Hozzászólás

A helyi médiumok elkötelezett munkatársainak közgyűlési tudósításai gyakran „kiverik a biztosítékot” azokban, akik részesei valamilyen formában a város közéletének. Nekem is. Nem csak a tájékozatlanságból, felkészületlenségekből adódó tárgyi tévedések, hanem az elhallgatások miatt is. Néhányan, gyakran szemrebbenés nélkül elmondják, bemondják, leírják annak az ellenkezőjét is, amit néhányhéttel korábban elmondtak, bemondtak, leírtak. Persze megértem, hisz Szita Károly jó híre, hitelessége nem csorbulhat. Persze szó sincs arról, hogy a város első embere vagy a városháza sajtóreferense bármelyik sajtómunkatársnak utasítást adna. Nem kell főszerkesztői, ügyvezető igazgatói intelem sem. Érthető módon mindenki félti a munkahelyét, a hivatását. Ennyi év után mindenki tudja dolgát. Ha mégsem, itt van az élő példa előttünk. Karácsonyi ajándékként a sajtószabadság munkavégzés alól felmentve.

A legutóbbi közgyűlési tudósítások "közös" címe volt, hogy a város az évszázad városfejlesztésébe kezdett. Senkinek nem tűnt fel, hogy a néhány héttel korábban bejelentett, 13 milliárdos vállalkozásfejlesztési és befektető-támogató program néhány hét alatt 170 milliárdosra hízott.

 

Most azonban nem erről az egyedülálló csodáról szeretnék értekezni, hanem egy sokkal hétköznapibb dologról. A város első emberének a szavahihetőségéről.

 

A közgyűlési tudósításokban olvasható volt, hogy a befektetés-támogatás egyik sarkalatos eszköze ipari parkok létesítése. Kaposvár kettőt is kialakítana a meglévők mellé. A képviselők megtudhatták, hogy „bejött” a miniszterelnök jóslata: az R67-es út megépítése hírére számtalan befektető kopogtat a polgármester ajtaján, ezért - a meglévők mellé - új ipari parkok létesítésére van szükség.

 

Az egyik napilap tudósításában a létesítendő ipari park helymeghatározása némi pontosításra szorul (el kellett volna olvasnia az előterjesztés ide vonatkozó részét), ugyanis az egyik új ipari park létesítésére kiszemelt 62 ha-os terület a 610-es számú főút északi oldalán, a Keleti Ipari Park mellett (és nem szemben) található. Az ingatlan jelenleg állami tulajdonban van, az ipari park létesítése milliárdos összeget igényelne. A másik Ipari Park létesítésére valóban az egykori lőtér 5 ha-os területe van kiszemelve.

 

A tudósító apró pontatlansága még nem adna okot arra, hogy elmarasztaljam, netán kritikával illessem a tudósítást. Az ok, hogy mégis „tollat” ragadtam az, hogy az ipari parkok létesítése kapcsán kérdést intéztem a polgármesterhez.

 

Köztudott, hogy van két, ipari parkra alkalmas, kihasználatlan terület a város É-Ny-i részén.  Az egyik a volt Füredi II. laktanya beépítetlen ingatlana, a másik egy a közelben lévő 4 ha-os beépítetlen ingatlan, ahová a kaposvári távhőszolgáltatás 20-25 százalékos csökkentését garantáló hőerőmű épült volna. A nyolc- tíz évvel ezelőtt a két ingatlant közel 1,5 milliárdért adta el a város. Közismert, hogy mindkét terület kihasználatlan, a tulajdonosok által ígért fejlesztések nem valósulnak meg, az önkormányzat a visszavásárlás lehetőségével – érthető módon – nem élt.

 

Az gondolom, hogy a vételi ár töredékéért vissza lehetne vásárolni két ingatlant, ezzel százmilliókat lehetne megtakarítani. Azt kérdeztem a polgármestertől, miért nem a két ingatlan vásároljuk vissza ipari park céljára?

 

A polgármester szerint, amíg van állami vagy önkormányzatin ingatlan, addig nem vásárolunk, „nem tömjük a maszekok zsebét”!

 

A válasz talán korrektnek is tűnhet, ha nem lenne más a valóság. Nem lenne példa nélküli az ingatlan vásárlás, ugyanis az önkormányzat egy „maszek zsebét tömte” akkor, amikor például a NOSZTRA területét – Ifjúsági Szórakoztató Központ céljára - megvásárolta.

 

Amint az időközben kiderült a volt Füredi II. laktanya ingatlanát – ahová beépítési kötelezettség szerint 300 lakás, bútoráruház, barkás áruház, sporttelep, stb épült volna – a közelmúltban elárverezték. Az 1,2 milliárdért eladott ingatlant 95 millióért vásárolta meg a ROMPETROL Kft. Az információk szerint az önkormányzat – lekésve az árverési határidőt – 200 milliós vételi ajánlatot tett.

 

Amikor olvastam a vevő címét (2724 Újlengyel, Dánosi dűlő 8.), azonnal ismerősnek találtam. Úgy emlékeztem, hogy egy újlengyeli gazdasági társaság vette meg Karg autószalonokkal szembeni ingatlant, ahová a Kisgát bevásárlóközpont épült volna, bár a kaposváriak csak, mint az Interspar Áruház ingatlanát ismertek. Arra határozottan emlékeztem, hogy a sonline.hu oldalon olvastam arról, megvásárolták az ingatlant. Ettől fogva egyszerű dolgom volt kideríteni: a ROMPETROL Kft címe ugyanaz, mint a kisgáti ingatlant megvásárló Fort-Impex Kft címe, azaz 2724 Újlengyel, Dánosi dűlő 8.

 

Sőt, a ROMPETROL Kft egyik tagja/tulajdonosa a Fort-Impex Kft.

 

Az is kiderült, hogy a hőerőmű céljára értékesített ingatlan tulajdonosa, a KBE Energiatermelő Kft – megalapozottnak tűnő információ szerint – felszámolásra kerül, ezért ezt az ingatlant is elárverezik. Az önkormányzat megpróbál „résen lenni” és szándékában áll az ingatlan megszerzése. Úgy tűnik azonban, hogy az önkormányzatnak versenyeznie kell az ingatlanokkal üzletelő cégekkel. Ha Szita meg akarja szerezni az ingatlan tulajdonjogát, ha komolyan lehet venni a hőerőmű építésének szándékát, akkor „meg kell tömni a maszekok zsebét”. A város azonban még így is olcsóbban létesíthet ipari parkokat.

 

Az ingatlan vásárlás szándékának azért lehet hírértéke, mert valószínű, hogy a polgármester a biomassza erőmű építésére új befektetőt talált (csak szokás szerint titkolódzik). Ugyanis, néhány héttel ezelőtt az egyik helyi médium rendszeres heti, obersovszky színvonalú, alákérdezéses műsorában (3:30-nál) Szita Károly azt ígérte a kaposváriaknak, hogy „távfűtő rendszerünket biomassza erőműre állítjuk át”. Nyilván ez a beruházás is jelentős távfűtési díjcsökkentést tesz majd lehetővé.

 

A közgyűlésen arra kértem a polgármestert, hogy mondjon többet erről a jelentős, több száz kaposvári családot és számtalan intézményt érintő beruházásról! Meglepő módon elmondta, hogy a volt lőtér területén egy biomassza erömű KEHOP pályázati pénzből történő építésének előkészítése van folyamatban.

 

Ennek ellenére nem lepnék meglepve, ha néhány hónap múlva egy sajtótájékoztató keretében jelentené be az ingatlan vásárlást, illetve a biomassza hőerőmű építését. Ahogy szokta. Vélhetően akkorra más senki nem fog emlékezni a polgármester korábbi kijelentésére, mely szerint „nem tömjük a maszekok zsebét”! Már csak azért sem, mert a polgármester szavahihetőségét megkérdőjelező közgyűlési „intermezzo” - nem meglepő módon - nem érte el a közgyűlési tudósító ingerküszöbét.



Lap tetejére