Ki fogja megépíteni? Jut-e munka a helyi építési vállalkozásoknak?

2016.07.26.
Hozzászólás

A város a 2014-es önkormányzati választások előtt – legalább is Szita Károly szerint – két és fél milliárdot költött a város útjainak-, járdáinak európai színvonalú felújítására (a polgármester az érintett utcák lakóival együtt vette át a munkákat). A városházi kommunikáció szerint több mint 400 helyen végeztek kivitelezés. Akkor – nyilván szüksége volt a vállalkozók szavazataira – a munkákat úgy osztotta fel a polgármester, hogy minden helyi építési vállalkozó munkaellátottsága közel két éven át a korábban soha nem látott mértékű volt. Az elmúlt két évtizedben számtalanszor hallottuk Szita Károlytól „a kaposvári vállalkozók kapják az önkormányzati építési munkák többségét”. Ez a 2014-es választások előtti két évben sem teljesült. Emlékezzünk csak a VIANOVA Zrt több milliárdos önkormányzati megrendelésére. Azóta a kaposvári építési vállalkozásoknak még kevesebb munka jutott.

Az uniós pénzekből finanszírozott Integrált Területi Program már egy éve – közel két éves előkészítő munka eredményeként – már tavaly nyáron véglegesítésre került. A mai napig egyetlen beruházás kivitelezése nem kezdődött meg.

 

Az elmúlt év októberében a miniszterelnök által megígért – jórészt a magyar adófizetők pénzéből finanszírozott Modern Városok Programjában szereplő – beruházások kivitelezése ugyancsak halasztódik.

 

A polgármester által 75 millióra becsült, az évszázad beruházási programja is komoly csúszást szenvedhet, a 2018-as országgyűlési választások idejére, valamint a 2020-ig tartó uniós ciklus végére tervezett befejezés egyre távolabbra kerülhet.

 

A „HISZÜNK EGYMÁSBAN” című, legutóbbi polgármesteri programban olvasható: „sajnos ma még a helyi építőipari vállalkozásaink ereje a nagyobb volumenű munkák fővállalkozói szerepvállalását nem teszi lehetővé. A helyieknek tovább kell erősödniük, vagy összefogva kell alkalmassá válniuk a nagyobb beruházások elnyerésére is”. Az elmúlt két évtizedben hányszor hallottuk ezt az értékelést?

 

Pedig az elmúlt évtizedekben elköltött százmilliárdokból – megfelelő önkormányzati menedzselés mellett – lehetőség lett volna a helyi vállalkozások megerősödésére. Helyette mi történt? A legnagyobb, több milliárdos árbevételű építési vállalkozások az éves során „bedőltek”.

 

Szita Károly azt is ígérte, hogy „az önkormányzati megrendelések jelentős többségét ezután is a kaposvári kis- és közepes vállalkozások kapják”.

 

A Modern Városok Programja keretében megvalósuló, mint egy kétmilliárdos infrastuktúrális beruházás a napokban eljutott a kivitelezés „hajnalához”: az önkormányzat meghirdette a Keretmegállapodás mélyépítési munkák tervezésére és kivitelezésére” megnevezésű projekt közbeszerzési eljárását.

 

A közbeszerzési értesítőben megjelentetett ajánlati felhívásban az jánlatkérő a közbeszerzési eljárás eredményeként megkötésre kerülő keretmegállapodás alapján megrendelésre kerülő feladatok nagyságrendjét az alábbiak szerint határozza meg: Kaposvár város önkormányzati kezelésű kül- és belterületei burkolt és burkolatlan útjainak, kerékpárútjainak, járdáinak felújítása, útpadka- és árokrendezések, útfelújítással kapcsolatos előre nem tervezhető és tervezhető feladatok ellátása, út és járda építés (8 km burkolt út, 5 km burkolatlan út, 4 km kerékpárút, 110 férőhely parkoló építés).

 

Megjegyzem, hogy a projekt keretében valósul meg a Kórház D-i tömbjének rehabilitációja, Bajcsy Zs. u. - a Kórházat érintő - jelentős szakasza, valamint, a Fő u.-val való összekötése, a Tüskevári vasúti kereszteződés korszerűsítése,stb.

 

Az országgyűlési-, önkormányzati választások még messze vannak. A polgármester ez alkalommal nem aprózta el a kivitelezésre szánt munkákat. Az ígért határidők szorításában Szita Károly emlékezetkiesésben szenved. Ezt bizonyítja az alkalmassági feltételek meghatározása:

 

Alkalmatlan az ajánlattevő, ha az eljárást megindító felhívás feladását megelőző 3 lezárt üzleti évben a teljes - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevétele nem éri el összesen az 1.500.000.000,- Ft-ot.

 

Alkalmatlan az ajánlattevő akkor is, ha a közbeszerzés tárgyából (mélyépítés; útépítési-útfelújítási közmű-, közvilágítás forgalomtechnika építési, munkák) származó - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevétele nem éri el összesen az 1.000.000.000,- Ft-ot.

 

Még súlyosabb feltétel: „alkalmatlan az ajánlattevő, ha nem rendelkezik legalább 100 fő éves átlagos statisztikai állományi létszámmal és egy fő vezető tisztségviselővel a vizsgált (2015.) évben.”

 

Aki ismeri a város építőipari cégeit, az tudhatja, Kaposváron nincs olyan vállalkozás, amely meg tudna felelni az önkormányzat által támasztott alkalmassági feltételeknek. Pedig ez pedig csak a kezdet! A fentiekben ismertetett építési munkáknál csak nagyobb beruházások szerepelnek Szita Károly 75 milliárdos projektjében (Csiky Gergely Színház, Közösségi Közlekedési Központ, versenyuszoda, sportcsarnok, kemping, levéltár, stb).

 

Az idő szorítása miatt jönnek a már ismert és kevésbé ismert megyén kívüli „aktatáskás” cégek. A kaposváriaknak marad továbbra is az alvállalkozói lét és az izgalom, hogy a fővállalkozó kifizeti-e egyáltalán valamikor a teljesített munkát. Szita Károly számára most csak a határidő a fontos.

 

Az elmúlt két évtizedben számtalanszor hallottuk Szita Károlytól „a kaposvári vállalkozók kapják az önkormányzati építési munkák többségét”.

 

Ahhoz, hogy így legyen a város 6200 vállalkozójának összefogása szükséges. Az elmúlt hónapok eseményei bizonyítják, érdemes, van esély a változásra!



Lap tetejére