GYŰLÖLETBESZÉDEK A KAPOSVÁRI KÉPVISELŐ TESTÜLETI ÜLÉSEN

2016.06.13.
Hozzászólás

A legutóbbi, június 9.-i közgyűlés napirendi pontjait olvasva, nyugodt, vita nélküli közgyűlést vártam. Tévedtem. Meglepetésszerűen zúdult a képviselő testületre Szita Károly - a gyűlöletbeszédeket idéző - tájékoztatója a „gumiégetővel” kapcsolatos történtekről.

Talán ennél is durvább, uszítóbb volt Pintér Rómeónak, a sportbizottság tanácsnokának, a Trianoni békeszerződés évfordulóján tartott megemlékezéssel kapcsolatos napirend előtti felszólalása. A közpénzből villogó polgármesteri megbízott, a Fidesz frakció legújabb „megmondó” embere a „megemlékezésében” majdnem eljutott odáig, hogy a DK és az LMP közül az egyik lehetett az a párt, amelyik festékkel öntötte le a Berzsenyi parkban lévő trianoni emlékművet.

Az önkormányzatiság elmúlt 25 éve alatt ilyen két mocsokáradatot még nem hallhattak a képviselők a kaposvári közgyűlésben.

E két gyűlöletbeszéd szintű megnyilvánuláshoz csatlakozott – „színvonalában” persze más kategóriát képviselő – Borhi alpolgármester alig több, mit három-mondatos hozzászólása (mint, tudjuk hozzávetőlegesen ennyit tud összefüggően elmondani). Tört magyarsággal elmondott „hozzászólása” ismételten igazolta, hogy nem a polgármester környezetéből hiányzó szellemi kvalitás miatt ülhetett az alpolgármesteri székbe, hanem mert minden közgyűlésen legalább kétszer „Gyurcsányozott”. Az sem titok, hogy a civil életben boldogulni nem tudó képviselőt meg kellett menteni a közmunkás léttől. A Fidesz senkit nem hagy az út szélén.

 

A közgyűlésen nyilvánvalóvá vált, hogy polgármesterünk korai amnéziában szenved. A közgyűléseken megszokott – a két rendes közgyűlés közötti eseményekről szóló – tájékoztatóját a HOMATECH Zrt által megvalósítani kívánt gumiabroncs hasznosító üzemről szóló „méltatás” felolvasásával, a helyi ellenzéki pártok tevékenységének „értékelésével” kezdte. Már a tájékoztató előre megírt és szó szerinti felolvasása is szokatlan, mi több, egyedülálló volt.

 

Szita Károly megfeledkezett arról, hogy a Homatech befektetéssel kapcsolatos bejelentése - amely, mint a derült égből a villámcsapás érte a kaposváriakat - majd az ezt követő tiltakozási hullám a február 25.-i és az április 28.-i rendes közgyűlések közötti időszakra esett, így a tájékoztató az április 28.-i közgyűlésen lett volna aktuális. Ám akkor hallgatott, mint a sír!

 

Feltehetően, az bírhatta megszólásra Szita Károlyt, hogy a Rippl-Rónai Fesztivál megnyitóján szembesült azzal, amit az elmúlt 25 évben nem tapasztalt: „SZITA TAKARODJ!” . Szokatlan lehetett számára az is, hogy a tiltakozó hullám egyre erősödött. Vélhetően megdöbbentette a közel félszáz kaposvári kismama részvételével megtartott, tiltakozó felvonulása is.

 

Szita Károly, mint a papagáj-kommandó oszlopos tagja tájékoztatóját a „gumiégetővel” kapcsolatos, sokszor hallott hazugságária elmondásával kezdte:  „Kaposváron nem volt és nem is lesz olyan beruházás, amely akár a lehető legkisebb veszélyt jelentené a környezetre vagy az egészségre. A gumihulladék feldolgozó csak akkor kezdheti meg a működését, ha minden előírásnak maradéktalanul megfelel”.

 

Álságos módon a MTA Kutató Intézete által készített hatáselemzéséből vett idézettel üzent a Homatech illetékeseinek: „az üzem közelében élők a technológiát csak akkor gondolják befogadhatónak, ha biztosak lehetnek abban, hogy nem romlik esélyük a hosszú egészséges életre, ezért kiemelten fontosnak tartom a hiteles, a tényekre alapuló tájékoztatásukat”.

 

Ez az „indítás” már önmagába véve is bicskanyitogató volt, hisz már a gumihasznosító beruházás bejelentésekor is az előzetes konzultáció elmaradását, a kaposváriak - döntés előtti - tájékoztatását hiányoltuk Szita Károlytól. Ennél pimaszabb, álságosabb „üzenet” még nem hangzott el képviselő testületi ülésen.

 

Közel három hónap után jutott el Szita Károly tudatáig, hogy mit kellett volna tenni az április 1.-i diktátum bejelentése előtt. Persze, nem a HOMATECH-nek, hanem Szita Károlynak!

 

A Demokratikus Koalíció a helyi médiumoknak - a beruházással kapcsolatos diktátum közlése után szinte azonnal - a helyi médiumoknak megküldött - közleményében hivatkozott arra, hogy az MTA kutatócsoportja is kiemelten fontosnak tartja hiteles, a tényekre alapuló tájékoztatást. A közlemény – hogy Szita Károly is értse - szó szerint idézte a kutató tudós mondatait.

 

Akkor is az volt és ma is az a véleményem, hogy a kaposváriak és a Kaposvár környékiek által igényelt tájékoztatást Szita Károly vétkesen elmulasztotta! Most persze - látva az egyre erősödő tiltakozáshullámot - a HOMATECH vezetőkre próbálja a saját szennyesét ráhúzni.

 

A Szita Károlyra jellemző inkorrekt üzengetés csak bevezetése volt annak a – a képviselő testületi ülésen korábban soha nem hallott – uszító, mocskolódó, rágalmazó szófolyamnak, amit az ellenzéki pártokra-, a tiltakozni merő kaposvári emberekre-, és nem utolsó sorban az ellenzéki képviselőkre zúdított.

 

Szita Károly szerint Kaposváron egy hangos kissebség próbál uralkodni a csendes többség felett. Szerinte az ellenzéki pártok többsége vállalhatatlan politikai stílust, útszéli politizálást valósít meg (azt sajnos nem tudom, hogy melyiket nem bélyegezte meg, többek szerint az LMP-t).

 

Abszurdum: az a polgármester oktatta ki a tiltakozó kaposváriakat, aki a népfelség elvét-, az önkormányzati demokráciát rendszeresen megcsúfolja. Pökhendien jelentette ki, hogy a demokrácia letéteményesének az általa vezetett Fideszes közgyűlési többséget tekinti.

 

Az már csak hab volt a tortán, amikor kijelentette, a többség véleményét nem a facebookon keresztül fogja megtudni (miközben kezdeményezésére a kaposváriak internetes-, telefonos szavazás útján dönthették el például, hogy az önkormányzat kétmilliárdos befektetéssel megmentse-e a kaposvári húsipari cég 9000 dolgozójának munkahelyét, milyen színű legyenek az autóbuszok, illetve az önkormányzat támogassa-e a helyi labdarúgó csapatot (miközben mindegyik kérdésben már korábban döntés született).

 

A cinikusság csúcsa volt, amikor Szita Károly helyi népszavazásra kezdeményezésére, aláírásgyűjtésre buzdította az ellenzéki pártokat (ahhoz sem volt bátorsága, hogy a közgyűlésen jelentse be azt, amit már tudott: a Törvényszék hatályon kívül helyezte a helyi Választási Bizottság határozatát és hitelesítette a helyi népszavazás kezdeményezésére vonatkozó kérdést tartalmazó aláírásgyűjtő ívet).

 

Az önkormányzati demokráciát fontosnak tartó, a kaposváriak és a Kaposvár környékiek véleményére adó Szita Károly gumihulladék-feldolgozó üzemet létesítésére lehetőséget teremtő ingatlan értékesítése előtt megkérdezte volna választókat:

 

„Akarja-e Ön, hogy Kaposváron gumihulladék-feldolgozó üzemet létesítsen a Homatech Recycling Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt.?”

 

Polgármester Úr!

 

Azt mondta, fontos Önnek a kaposváriak-, a Kaposvár környékiek véleménye! Most bebizonyíthatja: vegyen részt a 13 500 aláírás összegyűjtésében!



Lap tetejére