„Megállapítható-e Varga Magdolnának, a SzocioNet Egyesített Szociális és Gyermekjóléti Intézmény igazgatójának a felelőssége?”

2016.05.04.
Hozzászólás

Az április 28.-i közgyűlésen ezt a kérdést tettem fel Kaposvár Megyei Jogú Város jegyzőjének abból az apropóból, hogy a Polgármesteri Hivatal Ellenőrzési Irodája az elmúlt év márciusában a Liget Időskorúak Otthonában - a munkaterven felül - soron kívüli vizsgálatot végzett. A soron kívüli vizsgálatra egy névtelen bejelentés adott okot (bejelentést/feljelentést a rendőrség is megkapta). A vizsgálat célja annak megállapítása volt, hogy a gondozottakról vezetett nyilvántartások megfelelnek-e a valóságnak, illetve vonatkozó rendelet előírásainak. A revizorok furcsa módon csak 2014. évet vizsgálták.
Még mielőtt valaki feltenné a kérdést, hogy miért is tehető felelőssé Varga Magdolna a Liget Időskorúak Otthonában folyó tevékenységért, rögtön mondom, hogy az elmúlt év októberéig Varga Magdolna a SzocioNet igazgatása mellett ellátta az Időskorúak Otthon irányításával kapcsolatos vezetői feladatokat is. Ha leegyszerűsíteném az alá-fölérendeltségi viszonyokat, akkor azt mondhatnám, hogy Varga Magdolna – a város vezetőinek praktikus megfontolásából - saját magának volt a főnöke.

No, nézzük a kérdésem tartalmi kibontását. Megjegyzem, kérdéseim olyan időszakra vonatkoztak, amikor még nem volt hivatalban a jelenlegi Jegyző. Feltehető, hogy elődje, Dr. Kéki Zoltán Címzetes Főjegyző inkább tudott volna a kérdéseimre válaszolni, tekintettel arra is, hogy rendelkezett tapasztalattal a hasonló „romeltakarításban”.

kérdés

A kérdéseimre adott válaszokból (és amire nem kaptam választ) érdekes dolgok derültek ki. Szokatlan, sőt mi több egyedülálló dolog, hogy a városházi vezetők komolyan vettek egy névtelen bejelentést és meglepő gyorsasággal intézkedtek, soron kívüli vizsgálatot rendeltek el, megelőzve a rendőrségi nyomozást.

 

Csak nem a „nyomok” eltüntetése volt a cél? Lehet igazság abban a városi legendában, mely szerint Varga Magdolna nem saját szakállára vette fel az Otthonba az idős embereket, hanem valakinek (valakiknek) szívességet tett, vagy kérés formájában megfogalmazott „utasítást” teljesített?

Válasz

Feltételezhető, hogy a rendőrség és a városháza (a polgármester?) ugyanazt a levelet  kapta meg, azaz a feljelentés és a bejelentés között tartalmi azonosság van. Nem tartom életszerűnek azt a jegyzői „védekezést”, mely szerint „a feljelentésről tudunk, annak tartalmáról nincs tudomásunk”.

 

Azt is feltételezni lehet, hogy a gondozottakról vezetett nyilvántartások „hiányosságaira” vonatkozó bejelentés, miszerint az Otthonban „hivatalos felvétel nélkül is ellátnak gondozottakat” nem csak 2014-re, hanem hosszabb időszakra vonatkozott. A kérdés ezért is kézenfekvő, miért nem vizsgálták a korábbi, azaz a 2014. előtti éveket is? Erre a kérdésemre nem kaptam választ!

 

Azt viszont – kérdésemre válaszolva - megerősítették, hogy a rendőrségi feljelentés és a revizori vizsgálat között volt összefüggés. Nem cáfolták azt az információt sem, miszerint a rendőrség lefoglalta az Időskorúak Otthona - 2010. és 2014. közötti évekre vonatkozó - releváns iratait.

 

Nem szeretném a fegyelmi büntetés „értékelésében” befolyásolni az olvasókat, azonban arra mindenképpen felhívnám a figyelmet, hogy a vizsgálat lényegében megerősítette a bejelentében leírtakat, miszerint „az idősek közül többen a hivatalos felvételt megelőzően beköltöztek az Időskorúak Otthonába”. Sajnálatos, hogy a Jegyző válaszban - ellentétben a jegyzőkönyvvel - ez tényszerű megállapítás nem szerepel. Nem tudni azt sem, hogy számszerűen mennyi a „többen”.

 

A revizorok – amint az a jegyzői válaszból is kiderül – több szabálytalanságot is megállapítottak. Mindezekért az egyszemélyi felelős, Varga Magdolna igazgató csak (!?) figyelmeztetést kapott. A rendőrségi nyomozás pedig folyik tovább, immár egy éve.

 

Persze az élet nem áll meg. A közgyűlésen elhangzott kérdésemmel egy időben a postás nekem is hozott egy levelet. A levélen – amely másolata Szita Károlynak küldöttnek – nincs aláírás, a kísérő levélen is csak ennyi áll: „a Liget Időskorúak Otthona dolgozói”.

 

A polgármesternek írt levél semmi újat nem tartalmaz. Amit a „Liget Időskorúak Otthona dolgozói” a polgármesternek elpanaszoltak, azt nekem mások telefonon, személyesen, illetve egyéb formában már korábban elmondtak.

 

Tekintettel arra, hogy a város vezetői a névtelen bejelentő/feljelentő levelet komolyan vették, így ezt teszem én is a nekem (is) megküldött levéllel. Közzéteszem!

 

Dolgozók levele

 

Tudom, hogy nem ez az első Varga Magdolna vezetői „tevékenységével” kapcsolatos dolgozói jelzés. Nem titok, hogy korábban többször fordultak panasszal az önkormányzati-, és a hivatali vezetőkhöz Varga Magdolna emberi magatartására panaszkodva: sem Oláh Lajosné Alpolgármester Asszony, sem Dr. Kéki Zoltán Címzetes Főjegyző nem „tudott” állj parancsolni az intézményvezető „erőteljes” vezetői stílusának. Szita Károly polgármester válaszra sem méltatta a levélben hozzá fordulókat.

 

Azt tudom, hogy a polgármester megkapta a levelet. Nem akarom elkeseríteni a levél íróit, de szinte biztos, hogy a polgármester erre a levélre sem fog reagálni (Szita Károly ismeri Varga Magdolnát). Az „ügyintézést” az is nehezítené, hogy Varga Magdolna, mint a SzocioNet Egyesített Szociális és Gyermekjóléti Intézmény igazgatója felett - az elmúlt év végétől - a munkáltatói jogokat a Kaposvár-Sántos Szociális és gyermekjóléti Intézményfenntartó Társulás Társulási Tanácsa gyakorolja (székhely: Kaposvár, Kossuth tér 1.). Így hát Szita Károlynak - bár a keze mindenhová elér- nincs közvetlen ráhatása az „ügyek” menetére.



Lap tetejére