Hazudni megéri? A Fidesz senkit sem hagy az út szélén!

2016.03.31.
Hozzászólás

A SzocioNet Egyesített Szociális és Gyermekjóléti Intézmény igazgatójának megbízatása az év végén lejár. Nagy biztonsággal megjósolható, hogy a jelenlegi vezető, Varga Magdolna lesz az egyetlen pályázó. Nem fog meglepetést kelteni, ha igazgatói megbízatását prolongálja a képviselő testület.
2011 őszén sem csodálkozott senki, hogy a Liget Időskorúak Otthona igazgatója, Varga Magdolna volt az egyetlen pályázó a SzocioNet Egyesített Szociális és Gyermekjóléti Intézmény igazgatói székére. Azt persze senki nem gondolta komolyan, hogy a feltehetően városházi megrendelésű, hazug - a Gyurcsány kormányt szapuló nyilatkozatok - igazgatói széket érnek a döntéshozóknak. Többen csak sejtették, nagyobb „érdemek” szólhatnak a „ligetotthonos vezető” mellett.

Ma már nem csak a Polgármesteri Hivatal falain belül-, hanem városszerte tudott, Varga Magdolna ellen – még a „ligetotthonos vezetőként” elkövetett visszaélések megalapozott gyanúja miatt – rendőrségi vizsgálat folyik. Állítólag több időskorút úgy vett fel az Otthonba, hogy a továbbküldött nyilvántartásban nem szerepeltek. A városi legenda szerint, Varga Magdolna nem saját szakállára vette fel az az idős embereket, hanem valakinek (valakiknek) szívességet tett, vagy kérés formájában megfogalmazott „utasítást” teljesített.

A feltételezések szerint, a sajtónyilatkozatok (a Gyurcsány kormány szociálpolitikájának szapulása), a „ligetotthonos szívességek”, valamint a SzocioNet igazgatói székének elnyerése között lehetett összefüggés.

 

Az elmúlt tíz évben jelentősen megváltozott az idős-, otthonba kényszerülő emberek ellátásának a finanszírozása. Mindez természetesen érintette a kaposvári önkormányzat fenntartásában működő „Liget Időskorúak Otthona” lakóinak zsebét is. Az idős emberek fizetési kötelezettségei döntően a Fidesz másodszori hatalomra jutása után nőttek drasztikusan.

 

Régen volt! 2007. június 7.-i közgyűlésen - amikor az otthonban gondozottak által fizetendő térítési díjakat tárgyalta a képviselő testület - szóvá tettem, hogy a Liget Időskorúak Otthona igazgatója a helyi napilapban valótlanul állította, hogy „az állami normatív támogatás csökkenése miatt közel a duplájára emelt térítési díjat kell az otthon lakóinak fizetni”.

 

Néhány héttel később, a szeptemberi közgyűlésen a valótlanságot állító, az otthon lakóit félrevezető Varga Magdolna sajtóbeli nyilatkozatát ismét szóvá tettem: „felháborítónak, ízléstelennek tartom, hogy egyesek - legyen az intézményvezető, polgármester, országgyűlési képviselő, vagy felkészületlen bértollnok – politikai hangulatkeltésre használják fel a kiszolgáltatott-, szomorú sorsú, félrevezetett, idős emberek tájékozatlanságát. Felelőtlennek tartom a Liget Időskorúak Otthona vezetőjének, Varga Magdolnának félrevezető, tényeket elhallgató „tájékoztatását”, mert emiatt az idős otthonlakók elkeseredett megnyilvánulásra kényszerülnek. Csak példaként idézem az egyiket: „60 ezer forint a nyugdíjam, idegileg is tönkreteszi az embert, ebből kell 91 ezer forintot kifizetnem.  Csak a tények tudatos elhallgatása eredményeként mondhatják az otthon lakói, hogy, „inkább szeretnénk meghalni”. A tényeket álságos módon torzítani embertelenség”.

 

Varga Magdolna természetesen nem hagyta szó nélkül közgyűlési hozzászólásomat. Agresszív stílusáról ismert intézményvezető akkor nem tudott ártani, évekkel később - mint a SzocioNet igazgatója - már igen.

 

Ki tud nagyobbat hazudni?

 

A közgyűlés 2006. decemberi ülésén a Liget Időskorúak Otthona vezetője, Varga Magdolna javaslatára az intézményi térítési díjat - az előző évi 48 400.-Ft/fő/hó összeggel szemben - havi 53 ezer forintra emelte. Ezt az összeget fizette az is, aki az alacsony nyugdíjjal rendelkezett és az is, akinek magas, például 150 000 forintos jövedelme volt.

 

Tény, hogy az önkormányzatok által megállapított térítési díjak nem tükrözték az ellátás valós költségeit, ezért a szociális törvény - az ellátás valós költségeinek figyelembe vétele érdekében - meghatározta a szolgáltatási önköltség számítási módját. A törvény az ellátottak érdekeit védve rögzítette, hogy az intézményi térítési díj nem haladhatja meg az előbbiek szerint kiszámított önköltség mértékét. Az állami normatíva természetesen nem csökkent!
A kaposvári közgyűlés 2007. június 7.-i ülésén módosította a helyi rendeletet. E szerint „az intézményi térítési díj a szolgáltatási önöltség és az állami normatíva különbsége”. A számítás módosítása miatt a Liget Időskorúak Otthonában az intézményi térítési díj - a korábbi, önkényesen meghatározott 53 000.-Ft-hoz képest - közel duplájára emelkedett. A közgyűlési előterjesztés rögzíti: „Az emelés mértékét egyeztettük az intézmény vezetőjével, aki azzal egyetértett.”

 

FONTOS! Az időskorúak természetesen nem a duplájára emelt intézményi térítési díjat fizették, hanem a személyi térítési díjat”, amely továbbra is a havi rendszeres jövedelem 80 százalékáig lehetett megállapítani (de maximum az intézményi térítési díj összegéig).

 

Az ellátás valós költségeinek a figyelembe vétele azt jelentette, hogy a magasabb jövedelműek – a korábbiakhoz képest – többet fizettek az ellátásért.

 

 

Kétszeresére nő a díj

nyugdíj összege

új személyi térítési díj

régi személyi térítési díj

különbözet

75 000 Ft

60 000 Ft

53 000 Ft

+7 000 Ft

80 000 Ft

64 000 Ft

53 000 Ft

+11 000 Ft

90 000 Ft

72 000 Ft

53 000 Ft

+19 000 Ft

100 000 Ft

80 000 Ft

53 000 Ft

+27 000 Ft

120 000 Ft

91 500 Ft

53 000 Ft

+38 500 Ft

150 000 Ft

91 500 Ft

53 000 Ft

+38 500 Ft


 

Az ellátottak közel felét - akinek a nyugdíja 67 ezer forint alatti – nem érintette a változás, ők a korábbi, 53 ezer forintos térítési díjat fizették.

 

Varga Magdolna – vélhetően városházi „megrendelésre” – tudatosan összemosta a költséggazdálkodást is minősítő intézményi térítési díjat - a gondozottak által havonta fizetendő - személyi térítési díjjal. Ezzel indokolatlan félelmet, bizonytalanságot okozott az idős, kiszolgáltatott emberekben és ellenszenvet keltett a „vétkes” Gyurcsány kormánnyal szemben.

 

A magasabb nyugdíjjal rendelkező ellátottak körében hatalmas felháborodást okozott, hogy a jövőben többet kell fizetni az ellátásért.  Ezért Varga Magdolna kezdeményezésére a 2007. szeptember 27.-i közgyűlés olyan „sávos” személyi térítési díjat állapított meg, amely garantálja, hogy „a személyi térítési díjak a nagyobb összegű nyugdíjjal rendelkezőknél se emelkedjenek jelentősebb mértékben”.

 

 

nyugdíj összege

2007. július 1. előtti személyi térítési díj

2007. július 1. utáni személyi térítési díj

javasolt új személyi térítési díj

60 000 Ft

48 000 Ft

48 000 Ft

48 000 Ft

67 000 Ft

53 000 Ft

53 600 Ft

53 070 Ft

75 000 Ft

53 000 Ft

60 000 Ft

55 230 Ft

80 000 Ft

53 000 Ft

64 000 Ft

56 580 Ft

90 000 Ft

53 000 Ft

72 000 Ft

59 280 Ft

100 000 Ft

53 000 Ft

80 000 Ft

61 980 Ft

120 000 Ft

53 000 Ft

91 500 Ft

63 380 Ft

150 000 Ft

53 000 Ft

91 500 Ft

65 480 Ft

 

A „sávos” térítési díj ismételten bizonyította, hazudott Varga Magdolna, amikor azt állította, hogy az otthonban lakó időskorúaknak a korábbi 53 ezer helyett 92 ezer forintot kell fizetni. Az önkormányzatnak (az intézménynek) továbbra is szabad keze volt az ellátottak által fizetendő személyi térítési díjak meghatározásában.

 

Fidesz: költségvetési egyensúlyt-javító szociálpolitika

 

Alig, hogy megmelegedett a második Fidesz kormány, megkezdte kivonni a szociális ellátásból a központi támogatásokat. A szociális kiadások csökkentés elérte az időskorúak ellátását is. A kaposvári közgyűlés 2011 februárjában szolgai módon követte a kormányt, azaz, az Liget Időskorúak Otthona vezetőjének, Varga Magdolna egyetértésével csökkentette az időskorúak ellátására fordított önkormányzati támogatást és megemelte az intézményi térítési díjat. Az intézményi térítési díj emelésével az volt a szándék, hogy „a magasabb jövedelemmel rendelkezők nagyobb arányban fizessék meg az ellátásuk során felmerülő költségeket”.

 

Varga Magdolna, amit addig támadott, azt most indokként használta fel az időskorú ellátottak terheinek emeléséhez.

 

Alig több, mit egy év alatt a Liget Időskorúak Otthona vezetőjének, Varga Magdolna egyetértésével háromszor emelte meg a közgyűlés a térítési díjakat. Az indok mindig ugyanaz volt: a magasabb jövedelemmel rendelkezők nagyobb mértékben, jövedelmükkel arányosan járuljanak hozzá az ellátásuk költségeihez.

 

Az otthonvezető egyetértése nem volt véletlen, hisz már köztudott volt, hogy 2012. január elsejétől „elfoglalhatja” a SzocioNet Egyesített Szociális és Gyermekjóléti Intézmény igazgatói székét.

 

A szociális törvényt a Fidesz kormány 2014-ben ismét módosította. A térítési díj megállapításához kapcsolódó jogszabályi változások jellemzője volt, hogy a korábbiaknál is súlyosabb pénzügyi terhet rakott a Liget Időskorúak Otthona lakóira.

 

Az öngondoskodás bevonása érdekében bevezették a belépési hozzájárulást, melynek összegét az 1 és 2 ágyas szobákban történő minőségi elhelyezés esetén 400 000 forintban, nagyobb férőhelyű szobákban történő elhelyezés esetén 200 000 forintban határozta meg.

 

A képviselő testület drasztikusan megemelte személyi térítési díjakat: a fokozott ellátást igénylő  ellátottak esetében havi 25 000 forinttal, az átlagos ellátást igénylők esetében havi 35 000 forinttal nőtt a személyi térítési díj.

 

Nem meglepő módon a Fidesz kormány megszorító, szociálpolitikai intézkedéseit Varga Magdolna soha nem kifogásolta.

 

Új igazgató a SzocioNet élén

 

Az előzmények ismeretében 2011 őszén nem csodálkozott senki, hogy a Liget Időskorúak Otthona igazgatója, Varga Magdolna volt az egyetlen pályázó a SzocioNet Egyesített Szociális és Gyermekjóléti Intézmény igazgatói székére.  Azt persze senki nem gondolta komolyan, hogy a korábbi politikai indíttatású, a Gyurcsány kormányt szapuló, hazug megnyilvánulásai ennyit érnek a döntéshozóknak. Többen csak sejtették, nagyobb érdemek szóltak Varga Magdolna mellett. Igaz, az ezzel kapcsolatos feltételezések csak évekkel később láttak napvilágot.

 

Nem csak a Polgármesteri Hivatal falain belül-, hanem városszerte szóbeszéd, hogy – még a „ligetotthonosként” elkövetett szabálytalanságok megalapozott gyanúja miatt – rendőrségi vizsgálat folyik Varga Magdolna ellen. Állítólag, több időskorút úgy vett fel az Otthonba, hogy a továbbküldött nyilvántartásban nem szerepeltek. A bejelentő feltételezése szerint az ellátásért fizetett személyi térítési díj sem került könyvelésre, ami persze megalapozhatja a sikkasztás-, a költségvetési csalás gyanúját. A Liget Időskorúak Otthona volt vezetője szerint az ellátásért nem kért pénzt. Ez viszont - mondják - a hűtlen kezelés gyanúját alapozhatja meg.

 

A városi legenda szerint, Varga Magdolna nem saját szakállára vette fel az Otthonba az idős embereket, hanem valakinek (valakiknek) szívességet tett, vagy kérés formájában megfogalmazott „utasítást” teljesített.  

 

A Közgyűlés 2011. szeptember végén döntött arról, hogy a Bölcsődei Központ, a Szociális Gondozási Központ és a Liget Időskorúak Otthona 2012. január 1-től beolvad a Szabó János által vezetett SzocioNet Dél-dunántúli Regionális Módszertani Humánszolgáltató Központba. Az új szervezet, új nevet is kapott: SzocioNet Egyesített Szociális és Gyermekjóléti Intézmény.

A képviselők döntöttek arról is, hogy az új szervezet élére pályázat útján, 2012. január 1. napjával igazgatót nevez ki.

 

Ugyanez a közgyűlés tárgyalta Szabó János, a SzocioNet Dél-dunántúli Regionális Módszertani Humánszolgáltató Központ igazgatójának korengedménye nyugdíjazási kérelmét is.

 

A közgyűlésen a felszólalók tudni vélték, hogy Szabó Jánossal közölték, a polgármester nem neki szánja az igazgatói széket. Tudni vélték azt is, Szita Károly a Liget Időskorúak Otthona igazgatójára bízná az új szervezet irányítását. Szerintük ez kényszeríthette ki Szabó Jánosból a nyugdíjazási kérelmet, tudomásul véve, hogy feleslegessé vált.

 

A SzocioNet Dél-dunántúli Regionális Módszertani Humánszolgáltató Központ országosan is elismert igazgatója – aki a város szociális ellátásában több mint húsz éven keresztül végezte vezetői tevékenységét – érthető módon nem akart az új igazgató mellett „másod hegedűs” lenni. Az önkormányzatnak Szabó János „eltakarítása” mint egy 2,5 millió forintjába került.

 

Nem kellett nagy fantázia ahhoz, hogy a Gyurcsány kormány szociálpolitikájának szapulása, a feltételezett „ligetotthonos szívességek”, valamint a SzocioNet igazgatói székének elnyerése között valaki megtalálja lehetséges összefüggést.

 

Amennyiben a hosszú ideje folyó rendőrségi vizsgálat megfelelő időben nem zárul le, van a „kívánt” eredményt hozza, a vezetői megbízatás prolongálásának sem lesz akadálya. Volt már erre példa.



Lap tetejére