A „lányokat” kellene kicserélni, nem a berendezést! Közgyűlési „morzsák”.

2016.02.26.
Hozzászólás

A saját magának házat építők között járatos mondás jutott eszembe, amikor arról olvastam, hogy a polgármester tervezési megbízást adott a Kaposvár Kincse Bolt belső kialakításának, berendezésének módosítására. A tervezési díj 1 057 000.- forint (ennyiből egy CSOK-os családi házat is megterveznek). A mondás így szól: az első házat az ellenségednek építed, a másodikat a barátodnak, a harmadikat magadnak.

Évekkel ezelőtt Kaposvár élelmiszergazdaságát reprezentáló termékeket árusító bolt nyílt a Nagypiac dél-keleti sarkában. Szerény berendezésű boltocska, szerény termék-választékkal, szerény forgalommal. Vélhetően a „lányok” miatt volt szerény a forgalom. Azt azért túlzás lenne állítani, hogy a bolt az ellenségnek épült. Valószínű, hogy a polgármester is elégedetlen volt a teljesítménnyel, mert a Nagypiac keleti oldalában, a Laktanya utcai bejáratnál is építtetett egy újabb, helyi termékeket árusító boltot. Az unió által támogatott projekt cirka százmillióba került. Az már a kivitelezéskor jól látható volt, hogy a „Kaposvár Kincse Bolt” inkább az ellenségnek épül, mint sem a barátnak (a sorrend most nem érdekes). Az eltelt, közel két alatt kiderült, ezzel a bolttal is az a legnagyobb baj, hogy szegényes a helyi termékek választéka. Itt is igaz, a „lányok” miatt a szerény forgalom, nem a belső kialakítás miatt.

Ismét napirenden a Taszári repülőtér! A válság éveiben Szita Károly azt követelte, hogy hogy a szocialista kormány tegye ismét működőképessé a taszári repülőteret és adja az önkormányzat tulajdonába. Egymilliárdot ajánlott fel az akkori kormánynak a taszári reptérért és a hozzá tartozó ingatlanokért. A blöffnek is beillő ajánlatra nem volt válasz. Évekig az önkormányzat-, később a kormány próbált befektetőt keresni. Volt is jónak tűnő ajánlat. Később jött a Budai féle elszámoltatás. Sehol semmi.

 

A második Fidesz kormány hatalomra kerülésével – a sikertelen elszámoltatást kivéve - egy ideig csend honolt Taszár körül, majd 2014 novemberében Szita Károly kezdeményezte a taszári Polgári Terminál és a hozzá tartozó 7,2 ha területet térítésmentes önkormányzati tulajdonba adását, tekintettel arra, hogy repülőtér hasznosítása a város hosszú távú stratégiai célkitűzései között szerepel. Az továbbra is titok, mire akarjuk használni az önálló repülési funkcióval nem rendelkező létesítményt, noha az önkormányzat - évi 5 268 000.- forint összegért - üzemeltetési szerződést kötött egy kaposvárinak tűnő céggel (Opti Cost Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. Kaposvár, Teleki u. 8.).

 

Szita Károly bízik abban, hogy a személyi- és teherszállítási igények növekedésével, a gazdaság fellendülésével ismét sor kerülhet a repülőtér megnyitására és így a polgári terminál építési céljának megfelelő hasznosítására.

 

A kezdeményezést követő, több mint egy év elteltével - többszöri sürgetés után - végre megmozdultak az illetékesek: a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. részéről olyan tartalmú tájékoztatást kapott Szita Károly, hogy „az ingyenes önkormányzati tulajdonba adáshoz szükséges javaslatunk előkészítését megkezdjük”. Így, jelen időben.

 

Csak azon csodálkozom, hogy Orbán Viktor - kaposvári látogatása során - nem tett említést arról, milyen sorsot szán a kormány a Kaposvári gazdaság fejlődésében meghatározó szerepet játszó Taszári reptérnek.

 

Kaposváron megvalósult a teljes foglalkoztatottság. Ennek ellenére a néhány héttel ezelőtti, a Szivárvány Kultúrpalotában megtartott évértékelőn Szita Károly ismét – kitudja hányadszor – meghirdette a teljes foglalkoztatottság elérését. A közgyűlésen tartott expozéból sem hiányzott a foglalkoztatottság terén elért eredmény méltatása. Okkal! Persze, ha a polgármester emlékezne arra, mit mondott öt évvel ezelőtt, akkor tudhatná, Kaposváron, az országban elsőnek és egyedülálló módon mindenkinek van munkája, aki dolgozni akar.

 

„Ma Kaposváron 3700-an vannak munka nélkül”, írja 2010-ben a „Kaposvár a legfontosabb” címet viselő várospolitikai programban. Definíciót is mellékelt: a teljes foglalkoztatottság alapvető kritériuma az, hogy „aki akar, tudjon is munkát vállalni.” Majd számszerűsíti, „ez 1800 új munkahely megteremtésével valósulhat meg”, azaz ha Kaposváron 1900 munkanélküli lesz, akkor megvalósul a teljes foglalkoztatottság. Miután a 2015. decemberi adatok szerint Kaposváron csak 1900 regisztrál álláskereső van (Szita Károly által használt terminológia szerint csak 1900 munkanélküli van), Kaposváron megvalósult a teljes foglalkoztatottság.

 

Az önkormányzat 2016. évi költségvetésének módosítása során nevesítésre kerültek az év elején a kormánytól kapott 2 milliárd Ft fejlesztési támogatásból megvalósítandó célok.

 

A 2 milliárdból 568.862 ezer Ft összeg jut az út-, híd-, járda felújításokra. A fennmaradó 1.431.138 ezer forintból a Modern Városok Program beruházásainak előkészítése és megvalósítása történik:

- Csiky Gergely Színház felújítás jóváhagyási terv készítése;

- 70 szakember számára szolgálati lakások építésének előkészítési munkái;

- Új városi sportcsarnok építéséhez jóváhagyási terv készítése tender terv szintű műszaki tartalommal;

- Új fedett 10 pályás versenymedencés városi uszodához jóváhagyási terv készítése tender terv szintű műszaki tartalommal;

- Deseda kemping fejlesztéshez jóváhagyási terv készítése;

- Kórház anyaépület felmérési terv, műemléki diagnosztikai terv, jóváhagyási terv készítése, területen lévő épületek bontási terve;

- Bajcsy-Zs. utca rekonstrukció Tallián Gy. u. és Biczó F. u. közötti szakaszon (szennyvízvezeték csere, csapadékvíz csatorna csere, útfelújítás, járda felújítás, szegélyek, parkolók kialakítása, D-i oldalon sétány kialakítása);

- Bajcsy-Zs. Utca rekonstrukció Biczó F. u. és Virág u. közötti szakaszon (vízvezeték rekonstrukció, szennyvízvezeték csere, csapadékvíz csatorna rekonstrukció, útfelújítás, járda felújítás);

- Németh I. fasor felújítása (járda felújítás, parkoló kiépítés, zöldfelület- közterület rekonstrukció, csapadékcsatorna rekonstrukció, útfelújítása);

- Új utca nyitása Bajcsy-Zs. u. és Fő u. között;

- Kórház déli tömb területén 200 férőhelyes parkoló építése;

- Kórház déli tömb területén lévő épületek bontása;

- MÁV felvételi épület előtti kandeláberek + egyéb közvilágítási feladatok;

- Állomás utca és a Kaposfüredi utca kereszteződésben gyalogátkelőhely létesítése;

- Zaranyi ltp, és sportcsarnok között járdaépítés, útfelújítás;

- Nemzetőrsori Bölcsőde előtt parkoló építés;

- Honvéd u. - Nemzetőr sor közterület rehabilitáció;

- Hegyi u. - Virág u. ív átépítése, balesetveszély megszüntetése;

- Alkotmány u. forduló kiépítése;

- Kisméretű buszvárók átalakítása (10 db);

 

A polgármester arra kérte a Közgyűlést, hogy a közbeszerzési eljárások nyertes vállalkozóival a szerződések ütemes megkötése érdekében polgármesteri hatáskörbe utalt rendelkezés értékhatárát emelje fel 200 millió Ft-ra (legutóbb ez 100 millió forint volt, de két évvel ezelőtt a Közgyűlés még csak 20 millióig biztosított rendelkezési jogot).

 

A közgyűlés egyik legfontosabb napirendi pontja volt a 2014 - 2020-as uniós ciklushoz kapcsolódó, közel 15 milliárdba-, illetve a Kormány által ígért, közel 45 milliárdba kerülő új létesítmények helyének a kijelölése, valamint az ezekhez kapcsolódó építési szabályzat módosítása. Az akár a 60 milliárdot is elérő projekt megvalósítása embert próbáló, nagy körültekintés igénylő feladat.

 

Úgy tűnik azonban, hogy – Juhász Tibor egykori alpolgármester szavait idézem – „a döntések szivarfüstös, hátsó szobákban születnek”, félművelt, hiányos és téves információkkal rendelkező tanácsadókra, tervezőkre hallgatva. Így aztán a közgyűlési előterjesztés „megtárgyalása” teljesen formális volt, amint az várható volt, már korábban eldől minden. Ezen a megállapításon az sem változtat, hogy a polgármester butaságnak minősítette a Dér Tamás alpolgármesternek – a sportcsarnok helyének kijelölésével kapcsolatos – álláspontját és látszólag „nyitva hagyta” a helykijelölést.

 

A kaposvári vállalkozóknak is jut a közel 60 milliárdból: közel másfél évtized után sor kerül a volt SÁÉV telep útjainak és közműveinek felújítására, de más ipari területek, a Raktár utca és környéke és a Videoton Ipari Park infrastruktúrájának fejlesztése is megvalósul.

 

Az 1061-ben alapított Szentjakabi Bencés Apátság (bencés monostor) Kaposvár legrégebbi épített emléke. Kaposvár egyik turisztikai látványosságára annyi pénzt költött a város az elmúlt másfél évtizedben, hogy abból egy új bencés monostort is fel lehetett volna építeni.

 

Most újra kezdődik minden, igaz bővített tartalommal: a műemléki együttes ismételt helyreállításához és kulturális fejlesztéséhez a régészeti feltárásokon és állagvédelmi munkákon túl sor kerül a fogadóépület korszerűsítésére és bővítésére, új parkolók építésére, parkosításra. Remélhető, hogy a Szentjakabi Nyári Esték kezdetére nem csak a romok újulnak meg, hanem a színházi padok közötti gazt is kiirtják.

 

Kaposváron az elmúlt években új kerékpárutak, kerékpár sávok létesültek, több kerékpáros létesítmény „épült”, azonban ezek nagy része nem alkot összefüggő hálózatot.  Az Integrált Településfejlesztési Stratégia a helyi és térségi hivatásforgalmi kerékpárút fejlesztését, valamint a balatoni irányú kapcsolat és a Kapos menti kerékpáros tengely erősítését célozza meg:

  • Kisgáti völgy mentén;
  • Izzó utcán – Hegyi utcán a meglévő Arany János utcai kerékpárútig;
  • Videoton ipari parkhoz;
  • Hulladék feldolgozóhoz az iparterületet érintve.

 

Vásártéri út – Kanizsai út – Jutai út csomópont átépítése is szerepel a közlekedésbiztonság növelését célzó beruházások között. A közúti forgalmi terhelés és a szinte minden irányú forgalmi kapcsolati igény miatt a csomópont nehezen áttekinthető, balesetveszélyes, a kialakult forgalmi helyzethez képest alulméretezett. A csomópontban jellemzőek a koccanásos balesetek.

 

A közgyűléseknek néhány éve visszatérő napirendi pontja az önkormányzati tulajdonú üzletek bérleti díjának – egy-egy vállalkozó kérése alapján történő, egyedi kérelemre történő, a piaci versenyt figyelmen kívül hagyó – csökkentése. A bérleti díj csökkentéséhez csak annyi kell, hogy a vállalkozó – természetesen „dokumentáltan” – a forgalom visszaesésére hivatkozzon (miközben az ország más városaiban jelentős a kiskereskedelmi forgalom növekedése). A kérések elbírálásának nincs kialakult, következetes szempontrendszere, kialakított gyakorlat következetlen és átláthatatlan.

 

A kaposvári ökölvívás eredményességének elismeréséül Kaposváron, a Sportcsarnokban kerül megrendezésre - 2016. június 18. és 2016. június 26. között - a férfi Junior Ökölvívó Európa Bajnokság. A versenyen várhatóan 300 versenyző (köztük egy kaposvári induló), valamint 60 sportvezető venne részt.

 

Az önkormányzat a szervezési feladatok vállalásával, a szükséges létesítmények rendelkezésre bocsátásával, pénzügyi támogatással segíti a férfi Junior Ökölvívó Európa Bajnokság kaposvári rendezését.

 

Nagy jelentőségű bejelentések is elhangzottak a közgyűlésen, nevezetesen a 169 köztéren elhelyezett kameráknak köszönhetően harmadára csökkent a bűnözés - kamerával ellenőrzött köztereken - Kaposváron. Még néhány kamera és a rendőröknek egyetlen feladata marad, a szabálytalankodók büntetése.

 

A polgármester szerint a „rend rendelet” is kiállta az alkotmányosság próbáját, noha az Alkotmány Bíróság nem egészen így látja.

 

Remélem semmi fontosat nem hagytam ki.



Lap tetejére