Miért másodrendű polgárai a városnak a Cukorgyár közben lakók?

2016.02.16.
Hozzászólás

Azt mondják, hogy a környezet nevel. Nehezen vitatható igazság, még akkor is, ha nem mindenkinek van igénye a kulturált környezetre. A Cukorgyár közben lakók a rendszerváltás előtt is igényelték a kulturált környezetet és ma is szeretnének gondozottabb közterületet látni maguk körül. A valamikori Cukorgyár gondját viselte a kis zsákutcának, mert fontos volt számára az ott lakók közérzete, életminősége. Nem mellesleg azért, mert cukorgyári dolgozók laktak a utcában. Sajnos a rendszerváltással, az önkormányzatiság létrejöttével egy időben történt privatizációval a Cukorgyár köz nem került fel Kaposvár térképére.
Kaposvár egyik tradicionális, a belvárostól alig több mint száz méterre lévő utcájára – ahol ötvennél több család, többségükben cukorgyári nyugdíjas lakik – a város vezetése kevesebb gondot fordított, mint a Nádasdi utcára és környékére. Igaz, ott több szavazó él. A város utcáiban szorgoskodó és a Pécsi utcában is megjelenő közmunkások elmennek a zsákutca mellett. Egy kisebb hóesés szinte megközelíthetetlenné teszi a meredek zsákutcát. A nyári záporok után hetekig bűzlik az eldugult csapadék-csatorna vize. Az önkormányzat másodrendű kaposvári polgárként kezeli a Cukorgyár közben lakókat.

Eddigi képviselőségem közel két évtizedében érdemi változást nem tudtam „kikönyörögni” a polgármestertől. A körzet egyéni képviselőinek - korábban Csutor Ferenc, most Mihalecz András – gondoskodása is csak a választások idején volt érzékelhető: hogyan lehet minél több „kopogtató cédulát”, illetve ajánló aláírást összegyűjteni.

 

Az elmúlt huszonöt évben több tíz milliárdot költött az önkormányzat a város utcáira, legutóbb is a Bereczk Sándor program keretében 2,5 milliárdot. Jutott a milliárdokból az alig több mint száz méterre lévő, belvárosi Múzeum közre is, míg a Cukorgyár köz továbbra is „mostoha-gyerek” maradt. Az évtizedek óta tartó rendszeres levelezésnek annyi eredménye volt, hogy a 2015. évi költségvetés pótigényei között szerepelt a legnagyobb problémát jelentő csapadék-vizes árkok lefedése, azonban a polgármester nem támogatta a megvalósítást. Így a körzet egyéni képviselője sem szavazta meg a szerény, 1,3 milliós összeget.

 

Az év elején ismét - a régi cukorgyáriak előtt ismert - „könyörgő levelet” írtam a városi főmérnöknek, melyben tájékoztattam arról, hogyközel két évtizede folytatok „közelharcot” a Városgondnoksággal, hogy a Cukorgyár közben lakok kulturáltabb környezetben élhessék mindennapi életüket”.

 

Tájékoztattam arról is, hogy a „legnagyobb problémát az jelenti, hogy az utcában sok a gondozatlan, elöregedett fa és a zöld növényzet. A lehulló levelek, a faágak miatt a közterület rendszeres gondozást igényelne. Sajnos az utcát még a közmunkások is „elkerülik”, csak Hartner Rudolf Úr felé történt ismétlődő jelzés esetén végezték el mindazt, amit máshol e nélkül is megtesznek.

 

A fentiekkel függ össze a másik - szintén megoldatlan – probléma: a nyitott vízelvezető árokban rendszeresen összegyűlik a fa-, és a zöld hulladék. A dugulások miatt pangó vizek alakulnak ki, amely nyáron elviselhetetlen bűzt okoz”.

 

Levelem végén arra kértem a Tisztelt Főmérnök urat, hogy „a régóta húzódó – jelentősebb összeget nem igénylő – műszaki probléma megoldására ebben az évben kerüljön sor”.

 

Továbbá hívja fel a Városgondnokság figyelmét, hogy „a Pécsi utcába „kivezényelt” közmunkások a Cukorgyár közben lévő közterületet is gondozzák”.

 

A „könyörgő” levélre - egyelőre - szóbeli válasz kaptam, mely szerint ebben az évben megoldják a Cukorgyár közben tapasztalt műszaki problémákat, egyben változás lesz a közterület gondozásában is. Megszűnhet az ott lakók másodrendű kaposváriként való kezelése!



Lap tetejére