Szita Károly: „Egy kaposvári”. Könyvajánló I. rész

Szita Károly a könyv előszavában arról vall, hogy vezetői filozófiájának központi eleme „maga a közösség”, az „összekapaszkodás”. Kaposvár legfontosabb értékekének tartja, hogy „bennünket, kaposváriakat a közös tervezés, az együttgondolkodás és cselekvés formált erős, alkotó közösséggé.” A jól hangzó vallomás ellenére a könyv Szita Károlyról szól, nem pedig Kaposvárról.

Kétségtelen, bármilyen fejlesztésről beszél, nyilatkozik, a megvalósítást mindig, mint a „kaposváriak évtizedes álmát” jeleníti meg. Így tudta azt a látszatot kelteni, hogy mint polgármester (aki nem több mint „egy kaposvári”) a közösség akaratának (álmainak) a végrehajtja. Az évenként ismétlődő lakossági mikró-fórumok megtartásával (melyeken a kaposváriak legfeljebb a napi gondokról beszéltek) el tudta érni, hogy a kaposváriak úgy érezhették, részesei a nagy döntéseknek.

Számtalan bizonyíték van arra, hogy szó sincs erről. Jellemző példa: Szita Károly a 2002-es önkormányzati választásokra való felkészülés jegyében „Kaposvár, a mi otthonunk” címmel vitairatot adott ki. A vitairat előszavában arra kérte a kaposváriakat, hogy mondjanak vélemény a vitairatban vázolt elképzeléseiről, illetve tegyenek javaslatot. A választások utáni első közgyűlésen az újraválasztott polgármester megköszönte a kaposváriaknak a több mint ezer javaslatot, melyeket beépített a vitairatba: „ez nem a polgármester programja, hanem a Kaposváriaké”!

A „Kaposvár a mi otthonunk” vitaanyag és az egy évvel később a képviselő testület által ”Európa a jövőnk, Kaposvár a mi otthonunk” címmel elfogadott várospolitikai program szóról szóra megegyezett.

Szita Károly az elmúlt két évtizedben el tudta hitetni a kaposváriakkal, hogy megvalósult beruházások kizárólag a kaposváriak összefogásának köszönhető. El tudta hitetni, hogy a költségvetési egyensúlyt felrúgó fejlesztéspolitika a kaposváriak érdekeit szolgálja. Szerinte „a jó gazda nem zsebei, hanem feladatai méretéhez igazítja a szükséges forintokat”. Így érte el, hogy 2010-re az ország egyik legeladósodottabb városa lett Kaposvár.  El tudta hitetni, hogy a „tíz évvel ezelőtti legdrágább városból” a közös munka eredményeként Kaposvár „az ország egyik legolcsóbb városa” lett. El tudta hitetni, hogy megyei jogú városok - különböző gazdasági mutatók alapján kialakított - rangsorában elfoglalt utolsó helyek egyikének ellenére mára „Kaposvár büszke és sikeres város lett”.

A könyvben - a 215 fotóján szereplő témához kapcsolható - beszédek, nyilatkozatok, programrészletek olvashatók. Megannyi csúztatás, valótlanság, esetenként hazugság! Nehéz volt ellenállni a kísértésnek, hogy ne oldalanként szembesítsem a tényekkel a könyv „íróját”. Nem láttam értelmét, hisz annak idején ezt már megtettem, bevallom nem sok eredménnyel. A kaposváriak többsége nem a szemének, nem a saját tapasztalatainak hisz.

Aki végigkísérte Szita Károly két évtizedes polgármesteri kommunikációját, az tapasztalhatta, legalább két dolog állandósult ebben. Az egyik a helyi vállalkozások munkahelyteremtő támogatása, a másik az „olcsó Kaposvár”, azaz a kaposvári közszolgáltatási díjak „megfékezése”, illetve ennek érdekében a közszolgáltató cégek többségi önkormányzati tulajdonának a megszerzése, megtartása. Vitathatatlan, mindkettő közvetlen hatással van a kaposváriak mindennapi életére. A két évtized alatt talán nem is volt olyan hónap, hogy valamelyik téma – közvetlenül vagy közvetve – ne szerepelt volna a városházi kommunikációban.

Könyvajánlóként, e két témán keresztül szeretnék tükröt tartani a kaposváriak elé. Hátha meglátják benne a valóságot.

„Ha munka van, minden van, ha munka nincs, semmi sincs. Legfontosabb célunk: mindazok számára, akik dolgozni akarnak, lehetővé tenni a munkát. Előre hoztunk sokmilliárdos, de eltervezett és szükséges beruházásokat annak érdekében, hogy legyen munkájuk az embereknek.”

Szita Károly első, 1994 őszén készült polgármesteri programjában a város gazdaságáról szűkszavúan szól. A cégbíróságra hivatkozva írja, hogy a társas vállalkozások száma 1820, az egyéni vállalkozók száma pedig 6035. Az egyéni vállalkozások magas száma elsősorban annak tudható be, hogy a „többnyire fővárosi függőségű ipar folyamatosan épül le, az ipartelepek nagy része felszámolásra jutott” (az egyéni vállalkozások jelentős része „kényszer-vállalkozás” lehetett).  A kaposvári munkanélküliségről pedig csak annyit ír, hogy „sajnos nem csökkent a munkanélküliek száma, sőt aggasztóan növekszik a pályakezdőknél. 1994. év decemberében 2470 fő regisztrált munkanélküli volt városunkban.”

A négy éves várospolitikai koncepciójában – melyet a Közgyűlés nem fogadott el – konkrét foglalkoztatáspolitikai feladatokra nem tett javaslatot.

Szita Károly gyorsan megtanulta a politikusi „nagyotmondás mesterségét”. 1998 augusztusában, a ”Kaposvár az új évezredben” címet viselő választási programjában arról ír, hogy „a rendszerváltást követő megrázkódtatás után a városi munkaerőpiac stabilizálódott”. Valószínű, hogy már „nem emlékezett” az 1994 végén közölt munkanélküliségi adatra, mert az állította „a munkanélküliek száma négy év alatt csaknem a felére csökkent. Augusztus végén számuk 2.218 fő volt.” A valóságban a regisztrált munkanélküliek száma - az összehasonlítható decemberi adatok szerint - érdemben nem változott.

A tényeket, a valóságot figyelmen kívül hagyó marketing jellemző elemévé vált a polgármesteri tevékenységnek.

A polgármester a „felismerte”, a kommunikáció jelentőségét, egyre eredményesebben alkalmazza az adatok „kozmetikázását”. Az „Európa a jövőnk, Kaposvár a mi otthonunk” címet viselő – 253 ígéretet tartalmazó - választási programjában már hét oldal szánt a foglalkoztatáspolitikának, a munkahelyteremtésnek. A fejlődés töretlen: „az aktív foglalkoztatáspolitikának és a dinamikus gazdasági növekedésnek köszönhetően az elmúlt években lényegesen csökkent a munkanélküliség Kaposváron.” Állítása alátámasztása érdekében az 1994 év végi – általa közölt 2470 fős - munkanélküliségi adatot 2634 főre emeli, a 2002. októberi - munkaügyi hivatal szerinti 2029 főt – munkanélküliségi adatot 2004 főre csökkenti.

A minden idők legalacsonyabb kaposvári munkanélküliségi adatok ismeretében Szita Károly meghirdette a teljes foglalkoztatottságot: „a várost érintő minden egyes fejlesztésünknek az a célja, hogy munkahelyeket teremtsünk a kaposváriaknak.”

Szita Károly a 2006-os önkormányzati választások előestéjén közölte „ötezer munkahelyet teremtettünk” az elmúlt négy év alatt. Az ígéretekben sem volt szégyenlős.  Azt ígérte a Kaposváriaknak, hogy „az Ady Endre utca déli oldalán épülő bevásárló-központ 400 embernek ad munkát. A bioetanol-gyárban 200-an dolgoznak majd, s további 1000 beszállító is munkát kap. A Vár utcában 300, Taszáron pedig 3000 új munkahely létesül. A kisgáti városrész fejlesztésével 300-an, a volt Füredi II-es laktanya átalakításával pedig 800-an kapnak állást és újra indul a NABI is.” Az ígéretekből vajmi kevés valósult meg.

A hangzatos ígéretek ellenére – a regisztrált álláskeresők/a munkanélküliek száma évről évre nőtt Kaposváron. Ennek érdekében persze a városvezetés sem tétlenkedett.

A polgármester javaslatára a képviselők 2007. és 2011. között 900 álláshelyet szüntetettek meg, majd 2012.-ben újabb 370 munkahely megszüntetéséről döntöttek. Miközben a polgármester folyamatosan hangoztatta, hogy „ha munka van, minden van, ha munka nincs, semmi sincs”, az önkormányzat-, majd a Kapos Holding – az önkormányzati támogatás-, a városüzemeltetési költségek csökkentése érdekében - több száz dolgozót bocsátott el az önkormányzati közszolgáltató cégektől.

2013. január 20.-i adatok szerint Kaposváron a regisztrált álláskeresők száma – a közmunka program ellenére – 4401 fő volt (2006. január 1-el már nem „regisztrált munkanélküliek” számát, hanem „regisztrált álláskeresők” számát tartotta nyilván a statisztika, amely nyilvánvalóan kisebb, mint a regisztrált munkanélküliek száma).

Szita Károly polgármesteri működésének kezdetén – 1994 decemberében 2470 regisztrált munkanélküli volt Kaposváron. Orbán Viktor kaposvári látogatásakor, 2015 októberében 2217 fő volt a regisztrált álláskeresők száma. A munkanélküliek (álláskeresők) számának csökkenésében meghatározó szerepe van a 420 fő közmunkásnak.

Nem kell nagy bátorság annak megállapításához, hogy Szita Károly két évtizedes polgármesteri működése alatt Kaposváron a munkanélküliek száma érdemben nem csökkent. Ezért is indokolt, hogy a polgármester – már ki tudja hányadszor az elmúlt két évtizedben – ismét meghirdette a munkahelyteremtés programját.

A következő részben szó lesz arról, hogy mit hozott a „konyhára” a gazdasági csodafegyver, a „Kaposvári modell” és az a várospolitika, mely szerint „a jó gazda nem zsebei, hanem feladatai méretéhez igazítja a szükséges forintokat”.