Szelektív hazudozás

2015.12.28.
Hozzászólás

Tulajdonképpen nem lepődtem meg: a szelektíven gyűjtött hulladékot tartalmazó kék kukát és a kommunális hulladékot tartalmazó kukát ugyanabba a gyűjtő-járműbe ürítette a kezelő (december 24. 9.25 perc). Hiába vásároltak korszerű, szelektív hulladékgyűjtésre alkalmas gyűjtő-járműveket, darabonként 100 millióért, a kétféle hulladékot összeöntötték. Az „történelmi eseményt” láttán többen vaskos véleménnyel illették a városvezetést (noha ebben nem hibás).
Az már csak hab volt a tortán, hogy ismételten meggyőződhettem arról, a gépi ürítés hogyan rongálta meg - korábban több alkalommal is - a kukánkat. A sűrített levegős emelő berendezés használatával kapcsolatos gyakorlat-, a gravitáció- és a műanyag fagypont alatti viselkedésének ismerete nem erőssége a Szolgáltatónak. Sajnos, most sem volt kéznél egy videó kamera, így a Szolgáltató kuka törésére továbbra sincs bizonyítékom.

Elméletben már jól működik a házhoz menő szelektív hulladékgyűjtés. Annak érdekében, hogy a gyakorlatban is megvalósuljon, heteken keresztül „győzködtem” a lakótársaimat az új módszer gazdasági fontosságáról, mert tudtam, hogy a siker a korábbinál jóval nagyobb „áldozatot”, odafigyelést kíván. Tekintettel arra, hogy a kék kukák használatával kapcsolatos tájékoztatás semmiképpen nem volt nevezhető „házhoz menőnek”, ezért minden lakótársamhoz eljuttattam az új gyűjtő-edények használatához készített, színes szóró-anyagot. Sőt, a rezsicsökkentésre hivatkozva még azt is kiszámoltam, hogy a helyesen alkalmazott újfajta szelektív hulladékgyűjtés érzékelhetően csökkentheti a - kommunális hulladékgyűjtés (ürítés) költségét. A kék kukát azonnal nem is helyeztem üzembe, mondván legyen mindenkinek ideje végiggondolni a helyes használatot (ezért egy járat ki is maradt).

 

Arra azonban gondolni sem mertem, hogy a Szolgáltató tesz keresztbe erőfeszítéseimnek: a szelektíven gyűjtött hulladékot tartalmazó kék kukát és a kommunális hulladékot tartalmazó kukát ugyanabba a gyűjtő-járműbe ürítette a kezelő.

 

Ezek után - meg a korábbi tapasztalataim alapján is - nem nagyon hiszek a több mint 6 milliárdos beruházás hatékony használatának lakossági támogatásában.

 

Miért is? A színes kiadvány szerint a lakásban külön kell gyűjteni a megfelelően kezelt (pl. tisztára mosott) műanyag-, fém hulladékot és a papírt (1). Külön kell gyűjteni az üveg hulladékot (2) és egy másik zsákba pedig azokat a hulladékokat, amelyek sem a kék színű, sem a meglévő kukába nem helyezhetők el (3), ugyanis az étolajos flakont, a hungarocellt, a vegyszeres flakont, stb. a hulladék-udvarba kell elvinni. Ugyancsak külön kell gyűjteni a háztartási vegyes (kommunális) hulladékot (4).

 

Ez négy zsákot, dobozt, szemetes vödröt, stb. jelent, melyeket négy, különböző helyen kell elhelyezni, illetve elszállítani (esetleg a nyolcadik emeletről)! Igaz, ez a módszer a kaposváriaknak egy fillérjükbe sem kerül.

 

Ugyanakkor jóval macerásabb, mint a korábbi – többé, kevésbé jól működő – szelektív szigetek használata. Azt mondják, ez is ingyen volt.

 

A 2005-ben indult, 92 százalékos uniós támogatású projekt megvalósítása éveket csúszott, míg nem ez év közepén átadásra került. A házhoz menő szelektív gyűjtési rendszer lakossági indítását október közepére ígérték, azonban ezt sem sikerült tartani: a kék kukák megkezdett szétosztása felfüggesztésre került. Aztán hetekig csend. Aztán eljött az első ürítési nap: a kommunális hulladék és a külön gyűjtött hulladék ugyanabba a gyűjtő-kocsiba került. Lehet, hogy az egyenként 100 millióért vásárolt gyűjtő-járműveket még nem helyezték üzembe? Vagy talán a kézi válogatást végzőket küldték szabadságra?

 

Megjegyzem, az új rendszerű szelektív hulladékgyűjtéssel kapcsolatos - Kaposvár valamennyi háztartását érintő, közel 15 millióért vállalt - tájékoztatás színvonala meg sem közelítette az új autóbuszok beszerzésével, a járművek színével kapcsolatos polgármesteri kommunikációt. Pedig a hulladékkezelés, a környezetvédelem társadalmi-gazdasági jelentősége jóval nagyobb, mint a kaposváriakat egyre kisebb számban érintő tömegközlekedés.

 

A komposzt ládák elosztása, kiadása sem ellentmondás-mentes. Dühöng a bürokrácia: a családi házak – igény esetén – kaphatnak egy komposzt ládát (függetlenül a zöld terület nagyságától). A valamikor volt cukorgyári lakásokhoz jelentős nagyságú, esetenként 2-300 m2 nagyságú veteményes-kert tartozik. Ezen kívül az udvarok egy része is füves terület (nálunk ez több mint 1000 m2).

Ennek ellenére - mivel a lakások társasházként működnek – csak akkor kaphatnak komposztládát, ha marad. Ez közel 100 lakást érinthet. Ki érti ezt?

 

Látom a minap, hogy a Szolgáltató a kommunális hulladékgyűjtő kukánkra egy fekete, műanyag lemezt szegecselt, eltakarva a 2015. évi kódot tartalmazó matricát. Éppen fel akartam, hívni az ügyfélszolgálatot, mire fel a szegecselés (nem ragasztás!), amikor olvasom az egyik helyi médiumban, hogy a chipet tartalmazó műanyag szalag arra hivatott, hogy kiszűrje a potyautasokat, vagyis azokat, akik nem fizetnek a szolgáltatásért (akkor mire használták eddig a kóddal ellátott, a kukára ragasztott az éves matricát?).

 

Másrészt chip - így az önkormányzati társulás vezetője - azonosítóként szolgál arra vonatkozóan, hogy kinél, mikor, mennyi hulladékot ürítettek.

 

Az, hogy „kinél, mikor” a kóddal ellátott matricából eddig is megállapítható volt. Lehet, hogy a 21. századi technológiával felszerelt gyűjtő-kocsik chip érzékelővel vannak ellátva? A chip alkalmazása bizonyára valakinek jó üzletet jelent.

 

Meglepetést az okozott, hogy a műanyag lapocskába beépített chip arra is alkalmas, hogy a kommunális hulladék mennyisége is megállapítható legyen. Itt a több évtizedes probléma megoldása, a mennyiség utáni szemátszállítási díj-fizetés! Csak azt nem értem, miért egy utcai sajtótájékoztató kapcsán kell ezt a történelmi eseményt megtudni. Mikortól vezetik be?  Vagy talán csak kommunikációs félreértés a mennyiség utáni díj-fizetés?

 

A mellébeszélés, a téves és hiányos információ nem segíti az új hulladékgazdálkodási program elindítását. A szemétgyűjtés zöldülését csak a korrekt, a lakósságot elérő tájékoztatás, és a példamutató hulladékgyűjtés segítheti.

Javaslom az illetékes döntéshozóknak, hogy halasszák el a szelektív hulladékgyűjtő szigetek januárra tervezett felszámolását. Míg teljesen ki nem zöldül a kaposvári hulladékgazdálkodási program.



Lap tetejére