Szita Károly igazságos kommunális adót ígért!

2015.11.03.
Hozzászólás

A kommunális adót eredetileg az utak-, járdák, stb, azaz a közterületek infrastruktúrájának kiépítésének, fenntartásának finanszírozására találták ki. Az önkormányzatok ilyen jellegű költsége azonban jóval nagyobb, mint a kommunális adóból befolyó összeg. Így van ez Kaposváron is: gondoljunk csak a milliárdos ráfordításokat jelentő, történelmi léptékű Berczk Sándor út-, és járda felújítási programra, ugyanakkor a lakások után befolyó adóbevétel nem éri el az évi 230 millió forintot. A kaposvári önkormányzat kommunális adóbevétele alig 6 százaléka a helyi adónak, a jogszabály által megengedett összeg egyötöde. A helyi adók között a kommunális adó érinti a településen élők legszélesebb körét. Így van ez Kaposváron is, ahol a kommunális adó szinte minden családot-, választópolgárt érint Ezért is lehet felhasználni politikai célokra.

Szita Károly igazságos kommunális adót ígért!

Bár a kommunális adó lényegében egyidős az önkormányzatisággal, a településvezetők óvakodtak az adó bevezetésétől. A máig tartó - központi elvonások (megszorítások) miatt folyamatosan nőtt azoknak az önkormányzatoknak a száma, amelyek a saját bevételeik növelése érdekében rákényszerültek a kommunális adó kivetésére. Ennek ellenére a megyei jogú városok között tíz évvel ezelőtt még kivételnek számított az évek óta kommunális adót szedő Veszprém, Szekszárd, Hódmezővásárhely és Kaposvár.

 

Kaposvár polgármestere, Szita Károly – az országban egyedülálló módon - 2006 végén 18 százalékkal csökkentette a kommunális adót. Még a jobboldali sajtó is politikai megfontolást látott az adócsökkentés mögött, mondván „a döntés minimális, alig 27 millió forintos bevételkiesést jelent városnak. A polgármester viszont büszkén állíthatja, hogy a nagy megszorítások idején, amikor minden városvezető adót emel, ő enyhit a kaposváriak terhein.”

 

Megjegyzem, amikor 18 százalékkal csökkentette a kommunális adót, akkor a többi adót az inflációnál jóval magasabb mértékben emelte, így az egyéb adóbevételi többlet kompenzálta a kommunális adó csökkentéséből eredő bevétel kiesést.

 

Talán emlékeznek arra a kaposváriak, hogy néhány évvel később - amikor a FIDESZ kormány „átszabta” az önkormányzatok finanszírozását és egyik évről a másikra közel egy milliárdot vont el a Kaposvártól - Szita Károly 50 százalékkal emelte a kommunális adót (is)! A garzonlakásét is, és a több-száz négyzetméteres családi házét is.

 

Kaposváron az országban egyik legalacsonyabb a kommunális adó (ezt az Állami Számvevőszék több alkalommal is szóvá tette a rendszeresen támogatásért „kuncsorgó” Szita Károlynak). Nem csak ebben különbözik Kaposvár a többi önkormányzattól: a települések többségén ugyanis - a lakás nagyságától függően - differenciáltan adóznak a lakásingatlanok. Vannak olyan önkormányzatok, ahol csak egy adott négyzetméter felett kell adót fizetni, mások háromsávos rendszert vezettek be. Több önkormányzat például komoly gyermekkedvezményekkel igyekszik enyhíteni a családos ok terheit.

 

Kaposváron nem így van: a több-száz négyzetméter alapterületű családi ház után ugyanannyi adót kell fizetni, mint a garzon-lakás után.

 

A kommunális adó igazságtalanságát elismerve (felismerve) Szita Károly 2006 végén – a választások utáni első sajtótájékoztatóján, amikor a 18 százalékos kommunális adó csökkentését bejelentette – azt is közölte, hogy átalakítja, igazságosabbá teszi a kommunális adót, mert „felháborító, hogy egy garzonlakás tulajdonosa is ugyanannyi kommunális adót fizet, mint aki négyszobás családi házban él.”

 

kapospont

 

Az igazságtétel, azaz egy olyan adózási rendszer kialakítása, amely figyelembe veszi a lakások nagyságát, elmaradt. Lehet, hogy azért, mert a polgármester is több száz négyzetméter alapterületű családi házban él?

 

Szita Károly háza

Családi háza után is ugyanannyi adót fizet Szita Károly, mint a garzonlakásban élő!

 

Amikor a sajtótájékoztató utáni, decemberi közgyűlésen emlékeztettem a polgármestert az igazságosabb kommunális adó kialakítására tett ígéretére és arra, hogy az adócsökkentés nem tesz különbséget a lakástulajdonosok között, akkor cinikusan az mondta, „az a nagy alapterületű ingatlan tulajdonos, aki igazságtalannak tartja az adócsökkentést, az a különbséget fizesse be az önkormányzat számlájára”.

 

Természetesen nincs elfelejtve a Szita Károly 2006-os választási ígérete. A november 5-i közgyűlésen interpellációt nyújtok be és megkérdezem, miért maradt el igazságtevés?

 

INTERPELLÁCIÓ

Kaposvár Megyei Jogú Város Polgármesteréhez

„Miért nem tartja be ígéretét és teszi igazságosabbá a kommunális adót?”

 

Tisztelt Polgármester Úr!

 

A 2006. évi önkormányzati választások során azt ígérte a kaposváriaknak, hogy csökkenti a kommunális adót. Ezt az ígéretét teljesítette.

 

Polgármester Úr tovább ment az adócsökkentésnél, amikor a választások utáni első sajtótájékoztatóján azt is megígérte, „ha a kormány meghagyja a jelenlegi helyi adókat, akkor a kommunális adórendszert át is alakítjuk. Igazságosabbá tesszük, hisz ma ugyanannyit fizet egy garzonlakás tulajdonosa, mint aki egy négyszobás családi házban él.

 

Azóta eltelt közel tíz év, azonban az igazságtevésben nem történt előre lépés. Kétségtelen, a kommunális adó differenciált megállapításához, igazságosabbá tételéhez politikai bátorság kell, tekintettel arra is, hogy a kommunális adó szinte valamennyi kaposvári családot érinti. Kétségtelen, az igazságtevés politikai kockázata sokkal nagyobb, mint a kommunális adó-bevétel gazdasági súlya, hisz a helyi adóbevételekből a kommunális adó alig 6 százalékkal részesedik.

 

Van az éremnek egy másik oldala is, amely indokolja a polgármesteri ígéret teljesítését: például az, hogy a nagyobb lakás-ingatlanhoz hosszabb járda és út, hosszabb víz-, szennyvíz- és csapadékcsatorna tartozik, melyek megépítése és karbantartása sokkal több pénzébe kerül az önkormányzatnak, mint például egy 30 lakásos, tízemeletes lakótelepi garzonlakáshoz tarozó közművek esetében. Azaz, a nagyobb ingatlan tulajdonosára az önkormányzat többszörösét költi annak, mint amennyit költ garzonlakásban lakóra.

 

Polgármester Úr! Ma már nem sérti az igazságérzetét, hogy akik a nagyobb lakás-ingatlanuk révén nagyobb összegű, forintban kifejezhető önkormányzati közszolgáltatást vesznek igénybe, ugyanannyi kommunális adót fizetnek, mint a garzon-lakás tulajdonosok?

 

Tisztelt Polgármester Úr!

 

Megkérdezzem, van-e Önben annyi erkölcsi érzék, politikai bátorság hogy a korábban Ön által is igazságtalannak tartott kommunális adót igazságosabbá tegye?

 

Várom megtisztelő válaszát!

 

 

Kaposvár. 2015. november 2.                              Tisztelettel: Kováts Imre képviselő



Lap tetejére