„KÁR-FELMÉRÉS”: KAPOSVÁRI JÉGCSARNOK II.

A „KÁR-FELMÉRÉS” első részében olvashattak arról, hogyan vált „köddé” a közel 220 millióért vásárolt ingyen-korcsolyázás és lépett helyébe húsz év alatt törleszthető, közel másfél milliárdos fizetési kötelezettség.

A jégcsarnok építését-, majd a jégcsarnok vásárlását „alátámasztó” – dilettáns, pártkatonai mundérba bujtatott, hazug - fideszes képviselői álláspontot jól reprezentálta Mihalecz András (Fidesz) közgyűlési hozzászólása: „a teljes beruházás 490-500 millió forintba került, ezt 20 év alatt kell kifizetni a rendkívül kedvező lízing-konstrukció keretén belül. Valóban, ez a szám növekedni fog, de tulajdonképpen a bank pénzét használjuk, nem pedig az önkormányzat saját pénzét.”

A Kaposvári Jégcsarnok Kft tulajdonba vétele - februári közgyűlési döntést követő „egyeztetések” miatt - a tervezettnél lassabban haladt (az adásvételi szerződés csak 2006. november 28. napján került aláírásra). Ez az idő elég volt ahhoz, hogy a polgármester „felébredjen”. Az üzemeltetési tapasztalatok alapján nyilvánvalóvá vált, hogy a jégcsarnok vállalkozó általi üzemeltetése csak a kaposváriak „beetetésének” egyik eszköze volt. Szita Károly „belátta”, hogy nincs az a „balek” vállalkozó, aki egy reménytelenül veszteséges, nem valós igényekre alapozva épített jégcsarnokot üzemeltetni akarna. Javaslatára a Közgyűlés 2006. 10. 17.-i ülésén úgy döntött, hogy a jégcsarnokot a Városi Sportcsarnok üzemeltesse. Ez úgy volt megvalósítható meg, hogy a Városi Sportcsarnok a Kft-től bérbe vette a jégcsarnokot. A polgármester szerint a Városi Sportcsarnok által fizetendő bérleti díjnak fedezetet kell nyújtani a lízingdíjra, valamint a Kft működési költségeire.

Azt persze – a polgármester minden javaslatára bólogató fideszes képviselők is tudták, hogy - az önkormányzati elektronikus médium fáradhatatlan fényezése- és tudatosan „feltupírozott” közönségigény ellenére  - előbb utóbb eljön „az igazság órája”. A Közgyűlés 2006. november 16.-i ülésén Szita Károly kénytelen volt elismerni, hogy a létesítmény látogatottsága nagyon szerény. Ezért a jégcsarnokot bérlő Városi Sportcsarnok a 2007. január 1. napjától a közönségkorcsolyára szánt időt hétközi napokon másfél órára, nyitva tartást kilenc hónapra csökkentette. A jégcsarnok kihasználása érdekében „jégidő” döntő hányadát az iskolák és a városi sportiskola hokisainak biztosította. A „jégidő” költségét természetesen az önkormányzat fedezte. Az így biztosított „jégidő” igénybevételének azonban 12,5 millió forint eszközbeszerzési költsége volt.

A polgármester „rózsaszínű számítása” szerint az üzemeltetés költségét közel 51 millió forint, miközben a számított bevétel alig érte el a 44,5 millió forintot. A bevételből az önkormányzat által fizetett „jégidő” 20,3 millió forinttal „részesedett”. A veszteséget az önkormányzat által vásárolt „jégidő” árának az emelésével szándékozták megszüntetni. Az 51 millió forint bevétel természetesen nem tartalmazta a jégcsarnok bérleti díját, melynek fedezetét az önkormányzati támogatás biztosította (ez volt hivatott fedezni a lízingdíjat és a Kft működési költségeit).

Szita Károly által jegyzett közgyűlési előterjesztésben egyetlen őszinte, a valóságot tükröző mondat szerepelt: a veszteséges gazdálkodás következtében a Jégcsarnok Kft feléli vagyonát és ezért folyamatos tőke-invesztícióra szorul.

Az újdonsült üzemeltető, a Városi Sportcsarnok igazgatója – aki inkább gyakori emlékezetkieséseiről, mint gazdaság-vezetői képességeiről ismert – úgy nyilatkozott, hogy gazdasági alapokra kívánja helyezni a jégcsarnok működését. Négy évvel a létesítésről hozott döntés után, úgy látja, „be kell vezetni a köztudatba, hogy akad ilyen sportolási lehetőség is a városban”.

A kaposváriakat továbbra sem sikerült a jégcsarnokba csalogatni, a kaposváriak télen inkább a befagyott Deseda tóra mentek korcsolyázni. A lakossági igény csökkenése miatt a vendégforgalom messze elmaradt a várttól, csupán a hétvégeken volt elfogadható. A jegybevétel alig több mint a fele volt a korábban számítottnak. A Jégcsarnok üzemeletetési költségei 2010 közepére megközelítette az évi 110 millió forintot, melynek fedezetét döntően az önkormányzat biztosította.

A veszteségcsökkentő intézkedések között legjelentősebb volt közönségkorcsolyára biztosított idő-, és a nyitvatartási idő radikális csökkentése: közönségkorcsolya időtartamát hétköznapokon a kedd, csütörtök és pénteki napokra, napi 1,5 órára csökkentették. A nyitvatartási idő 6 hónapra szűkítik, azaz a jégcsarnok csak szeptember 1. és március 30. között üzemelhet (a korábban ígért és valós kaposvári igényre alapozott 11 hónap helyett).

Persze voltak akik – amint az 2009 decemberében kiderült – felfedezték, hogy a jégcsarnok gazdaságos igénybevételének, hasznosításának vannak hatékonyabb módszerei. Igaz, a három éven át tartó illegális bérbeadásról a Városi Sportcsarnok igazgatója nem tudott, legalább is ezt vallotta a bíróságon. Akkoriban úgy tűnt, ezt a védekezést csak Szita Károly hitte el.  Ezért is voltak találgatások, hogy a szerény fizetésű „bérbeadó” miből fedezte a két és félmilliós vagyonelkobzás-, és az 500 ezer forint bűnügyi költséget. A bírósági tárgyaláson elhangzottak kapcsán az egész országban megkérdőjelezték a Városi Sportcsarnok vezetői alkalmasságát, de az országos visszhangot kiváltó laza intézményvezetésnek az igazgatóra nézve nem volt érzékelhető konzekvenciája (sőt, maradhatott fideszes pártelnök és képviselő).

Szita Károly - a korrupciós, a totális vezetői alkalmatlanság miatt is -  egyre messzebbre „rúgta magától” a jégcsarnok mindennapi gondjait. A Közgyűlés döntése szerint, hogy 2012. 01. 01. napjától a Kaposvár Jégcsarnok Kft üzemelteti a jégcsarnokot a Sportközpont és Sportiskola helyett (ez lett a Városi Sportcsarnok intézmény új neve). A döntés előzményéhez tartozik, hogy a Kaposvár Jégcsarnok Kft a Kapos Holding Zrt tagvállalata lett. A nyitvatartási és üzemeltetési feltételek változatlanok maradtak azzal, hogy a jégidők költségeit az önkormányzat a továbbiakban a Kaposvár Jégcsarnok Kft-től úgy vásárolja meg. A továbbiakban a Kft kapja a támogatást, amely fedezi a CIB Banknak fizetett lízingdíjat és a Kft működési költségeit.

A szervezeti, jogi változás végre nyugalmat hozott a polgármester számára. Ettől fogva a jégcsarnok gondja a Kapos Holding Zrt elnök-vezérigazgatója nyakába szakadt. Ahogy azt a polgármester ez év áprilisi közgyűlésen kijelentette, az elnök-vezérigazgatónak az a dolga, hogy eredményesen működtesse a Kapos Holdin tulajdonába adott önkormányzati cégeket, így természetesen a Kaposvár Jégcsarnok Kft-t is. Ezen a közgyűlésen a pénzügyi bizottság a Kaposvár Jégcsarnok Kft deviza alapú lízing díjának felülvizsgálatát kérte a polgármestertől. Szita Károly szerint ez folyamatban van, azt ajánlotta a CIB Banknak, hogy az Önkormányzat egy összegben kifizeti a hátralévő ”tartozás” 50 százalékát, azaz 500-600 millió forintot. Amennyiben a bank nem fogadja el az önkormányzat ajánlatát, úgy az önkormányzat kénytelen tizenegy éven át továbbra is fizetni a lízingdíjat, amely elmondása szerint ma már évi 80 millió forint.

Csak a svájci frankon múlik, hogy háromszorosát vagy négyszeresét fizetik ki a kaposváriak a jégcsarnok bekerülési költségének. A kaposvári jégcsarnok „mutyi” nem egyedülálló eset az országban. Ezért igazságtalan lennék, ha azt mondanám, az ilyen „üzleteket” csak Kaposváron lehet hűtlen kezelés vádja nélkül megúszni.

„Vigasztaló”, hogy már - az általános iskolások mellett - a középiskolások és az óvodások is „ingyen” tanulhatnak korcsolyázni, mert mint Szita Károly nyilatkozta, az ingyenes úszás- és korcsolyaoktatási program érdekében építettünk jégcsarnokot és tanuszodát. Kaposváron senkit sem zavart, hogy ebből egy szó sem igaz!

Azt gondolom, a tényszerű adatok bizonyítják, hogy NEM „építettünk jégcsarnokot”, a kaposvári gyerekek „ingyen” korcsolyázását a kaposvári adófizető szülők fizetik. Természetesen csak helyeselni lehet, hogy az önkormányzat jelentős erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy a kaposvári gyerekek már pici korban tanuljanak meg korcsolyázni. De miért kell mást mondani?

Hiába állítja folyamatosan Szita Károly, NEM építettünk tanuszodát sem. Igaz, a Városi Fürdő - az első Széchenyi Terv keretében - tervezett rekonstrukciójában szerepelt a tanuszoda építése, azonban Szita Károly a tanmedence helyett élményelemekre akarta költeni az erre szánt pénzt. A pályázat kiírói ezt nem engedélyezték.  A polgármester az SCD Holdinggal inkább élményfürdőt építtetett.

A „Kaposvári Uszoda és Gyógyfürdő komplex egészségturisztikai fejlesztése” megnevezésű projekt keretében a polgármesternek szándékában állt tanuszodát építeni, azonban ez nem fért bele az támogatott pályázatba.

Az uszoda gyógyászati részlegének átadásáról a helyi média terjedelmes tudósításokban számolt be: „a fürdő rekonstrukciója keretében kilenc új medence épült, köztük új termál-, víz alatti torna-, súlyfürdő- és terápiás medence is”. A felsorolásból hiányzik a tanmedence, mert az nem épült. A tanmedence építés hazugságba az átadási ünnepségen bekapcsolódott az azóta kirúgott igazgató is.

Az átadáskor természetesen be kellett mutatni az unió által támogatott projekt létesítményei a célnak megfelelően kerülnek felhasználásra. Ezért szervezték meg az „Egészséges életmód, egészségturizmus” közönségnapot, bizonyítva, hogy a gyógyulást keresők-, a terápiás gyógyúszók számára épített „Gyógyúszó, terápiás medence” célnak megfelelően lesz használva.

amikor bizonyítani kellett a támogatás jogszerű felhasználását

Az ünnepélyes átadást követően „Gyógyúszó, terápiás medence”-t nemes egyszerűséggel „elvették” a gyógyászati részlegtől és „kinevezték” tanmedencének!

már csak az ajtón „felejtett” felirat utal a „Gyógyúszó, terápiás medence”  funkcióra

Nem lehet kétséges, a tényszerű adatok bizonyítják, NEM „építettünk tanuszodát”. Természetesen csak helyeselni lehet, hogy az önkormányzat jelentős erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy a kaposvári gyerekek már pici korban tanuljanak meg úszni. Abban a városban, ahol tradíciója van a vízi sportoknak, ott ez minimum követelmény. De miért kell mást mondani?

Szita Károly várospolitikájának szerves részévé vált a kaposváriak – az idővel arányosan, esetenként tudatosan – romló emlékezetére való alapozás. Ugyan ki tartja észben, hogy milyen pénzügyi feltételek mellett születtek a döntések a Városi Uszoda rekonstrukciójáról, a Jégcsarnok építéséről? Ugyan melyik kaposvári hajlandó emlékezni arra, hogy a város költségvetését nyomasztó pénzügyi terhek milyen hibás és „elkötelezett” döntéseknek a következménye, ha azok nem közvetlenül érintik a családja költségvetést. Ki emlékszik ma már a régi hazugságokra?