GYÓGYFÜRDŐ, mint Kaposvár komplex egészségturisztikai fejlesztése II.

2015.01.10.
Hozzászólás

2010 elején a projekt nevében és a költségekben újabb módosítás következett: „Kaposvári termálfürdő rekonstrukciója és bővítése, új gyógyászati kezelő- és vendéglátóhelyek kialakítása”. A bekerülési költség 3,5 milliárd forintra módosult, melyet az NFÜ elfogadott, de a támogatás összegét nem emelte meg. Befejezési határidő maradt továbbra is a 2010. augusztus 31.
A jobbára elhallgatott tervezési-, kivitelezési pótmunkákat „sejtette” Boldizsár Zsolt építésvezető, Aquaplusz Kft: több szerkezeti problémával is találkoztunk az épület átvételekor és az elhúzódó téllel is meg kellett küzdeni, de az augusztus végi határidőt tartani tudjuk. Az is elképzelhető, hogy az úszómedencét néhány hónappal előbb birtokukba vehetik a strandolók” Ezt erősítette meg Szirják Imréné a fürdő beruházási ügyintézője is: a végleges határidő augusztus vége. („Épül-szépül a kaposvári fürdő” www.kapos.hu)

Aki egy kicsit is járatos volt az építőiparban az - tekintettel a jelentős bontási munkákra, az előre nem látható, de ezzel szükségszerűen együtt járó, tervezési-, műszaki-kivitelezési problémákra - teljesíthetetlennek tartotta határidőt. Sokan, szívesen kötöttek volna komoly fogadást a polgármesterrel, de a múltbéli tapasztalatok alapján ezt senki nem merte kezdeményezni.

 

A kezdetben optimista, a későbbiekben előre „megtervezett”, feltehetően a jogászoknak (bíróságnak) szóló nyilatkozatok ellenére jól látható volt, hogy a befejezési határidő nem tartható. Ennek ellenére Szita Károly a sajtótájékoztatóján úgy nyilatkozott: a tavaly március óta tartó felújítási-, bővítési munkákon eddig átlagosan száz ember dolgozott. A dolgozói létszám növelésével tartható az átadás („Három és félmilliárdból újul meg a kaposvári uszoda” www.sonline.hu). A polgármester - nyilván a városházi projektvezető tájékoztatása alapján - még júniusban hangoztatta, nincs szükség határidő módosításra, és nincs több pénz a projekt megvalósítására.  A polgármester legközelebb csak egy év múlva tartott sajtótájékoztatót uszoda ügyben!

 

Csodák az építőiparban sincsenek, szerződés szerinti befejezési határidő nem volt tartható. A felelős is gyorsan meglett: néhány héttel annak lejárta előtt a határidő-csúszásban való „vétkesség” miatt a generálkivitelező Aquaplusz Kft a bontási-, építési munkákat végző ETALON Kft-nek „felmondott”. A megrendelő önkormányzat és a generálkivitelező az egymás közötti szerződést – előre nem látott okokra hivatkozva – módosította. Nem utoljára.

 

Amikor már elérhető közelségbe került a beruházás befejezése, Szita Károly ismét sajtótájékoztatót tartott: a sport, a szórakozás és a pihenés mellett ma már a gyógyulni vágyókat is tárt kapukkal várja a kaposvári fürdő, megnyitott a gyógyászati részleg. A rekonstrukció keretében kilenc új medence épült, köztük új termál-, víz alatti gyógytorna-, súlyfürdő- és terápiás medence is. („Megnyitotta kapuit a Kaposvári Uszoda és Gyógyfürdő gyógyászati részlege” www.kapos.hu) A terápiás medence „kiemelése” nem véletlen!

 

Az eredeti határidő lejárta után közel egy évvel immár egy teljes egészében felújított fürdőkomplexum várja a Kaposvárra látogató vendégeket („Átadták a 3,5 milliárdos fürdőt Kaposváron” www.somogy.hu). Munkahelyteremtő ágazattá kell tenni a turizmust Kaposváron, mondta Szita Károly az ünnepélyes átadáson. Olyan beruházásokra, attrakciókra van szükség, amelyekkel ide csábíthatjuk a vendégeket. Ha több turista érkezik Kaposvárra, akkor növekszik a kereskedők bevétele, a jobban működő vállalkozások pedig több adót fizetnek be a város kasszájába („Átadták a 3,5 milliárdos fürdőt Kaposváron” www.kapos.hu).

 

Az avatáson résztvevők nehezen találtak dicsérő szavakat az impozáns létesítmény láttán. Azóta is méltán büszkélkedhet vele a más városból ide látogató ismerősök, barátok előtt minden kaposvári. Az egyedülálló látvány, az ünnepi hangulat mellett nem volt illő emlékezni arra, hogy az egészségturisztikai fejlesztés bekerülési költsége – a korábban megépített Virágfürdővel és a járulékos költségekkel együtt – jóval meghaladta a 6 milliárd forintot, noha nem épült meg gyógyszálló és elmaradt a tanmedence megépítése is. Néhányan azonban emlékeztettek arra, hogy más, hasonló kialakítású, funkciójú, gyógyszállóval együtt épített, de méreteiben mértéktartóbb, az üzemeltetés várható költségeit is kalkuláló élmény- és gyógyfürdők költségei messze elmaradnak a kaposváritól.

 

Az ünneplők között nem kevesen voltak, akik tudták, túl sokba kerül a város új büszkesége. A fürdőkomplexum átadását beárnyékolta az is, hogy a kivitelezésben részt vett vállalkozók egy csoportja - bár a helyi média erről szemérmesen hallgatott - „Mi is befürödtünk” feliratú táblával tiltakozott az önkormányzat ellen.

 

Szinte hihetetlen - bár a generálkivitelező Aquaplusz Kft nem tartott be egyetlen szerződéses határidőt - a 11 hónapos csúszás ellenére nem fizetett egyetlen fillér kötbért! Mindig voltak előre nem látható – a felektől független – körülmények, amely „lehetőséget-, és okot” adtak a szerződéses határidők módosítására (miközben az ETALON Kft-t a határidő-csúszásra való hivatkozással rúgták ki és tették tönkre). Az első perctők kezdve elhallgatások-, hazugságok-, félrevezetések kísérték az élmény- és gyógyfürdő építést, és kísérik ma is az üzemeltetést.

 

Sokan, és gyakran mondták, „valami bűzlik Dániában”! A következő írásban erről lesz szó.



Lap tetejére