A Fidesz megajándékozta magát karácsonyra?

2014.12.13.
Hozzászólás

Úgy tűnik a helyi Fidesz megajándékozta magát karácsonyra: „elfoglalta” a Kapos Holding Zrt. valamennyi tagvállalatánál a felügyelő bizottsági helyeket.

A közgyűlés december 10-n zárt ülésen tárgyalta a Közgyűlés által egyes testületekbe delegált személyekről szóló előterjesztést. A napirendi pont kapcsán a Közgyűlés arról is döntött, hogy kiket delegál az önkormányzati tulajdonban (résztulajdonban) lévő gazdasági társaságok felügyelő bizottságaiba. A zárt ülésen való tárgyalás (szavazás) indokát – azon túl, hogy személyi kérdésekről szólt – csak sejteni lehet: a kaposváriak ne legyenek tanúi „a győztes, mindent visz” elv érvényesülésének a felügyelő bizottsági helyek elosztásánál is. Márpedig ez történt.

A Fidesz megajándékozta magát karácsonyra?

A korábbi gyakorlat szerint egyes, jól fizető önkormányzati cégek felügyelő bizottságaiba – a fideszes többségű közgyűlés nem minden hátsó szándék nélkül – ellenzéki képviselőket is delegált. Természetesen FB elnöki tisztséget csak pártkatona kaphatott. A tagsági hely betöltésénél ilyen kritérium nem volt, a tagsági hely a dicséret, a büntetés szerepét töltötte be. Így kapott például FB tagságot Kiss Tamás (Jobbik) a Kapos Holding Zrt-, és Pintér Attila (MSZP) az Önkormányzati Vagyonkezelő és Szolgáltató Zrt felügyelő bizottságában.  Ennek ellenére jutott pénzes hely olyan fideszes képviselőnek is, akinek a tanácsnoki-, és a FB tagság után járó tiszteletdíj volt az egyetlen legális jövedelme.  Az FB elnök tiszteletdíjának nagysága egyes közszolgáltató cégeknél elérte a százhúszezer-, míg a tagok esetében a százezer forintot.

 

Valószínű, hogy az ellenzéki képviselők nem megfelelő identitással asszisztáltak a rezsicsökkentéshez, továbbá nem tudták megakadályozni egyes közszolgáltatás színvonalának romlását, mert a következő öt évben a Közgyűlés nem tart igényt a szolgálatukra. Gondban lehetett a „helyosztó bizottság”, mert egyrészt a 14 gazdasági társaság 42 helyének betöltéséhez – a 12 fideszes képviselő mellé – be kellett osztani a rendkívül elfoglalt, a sportban járatos alpolgármestereket is, a munkanélküli főmérnököt, másrészt gondolni kellett arra is, hogy az arra érdemesek kapják a jól fizető helyeket. Nem lehetett figyelmen kívül hagyni azt a jogszabályi követelményt, miszerint egy személy, egy köztulajdonban álló gazdasági társaságnál betöltött felügyelő bizottság után részesülhet javadalmazásban. A minimális jogszabályi-, pártpolitikai követelmények betartása érdekében szerepet kaptak a kiszolgált pártkatonák-, veteránok, de szerepet vállalt a minden rezsimben „jó oldalon álló” szakszervezeti vezető is.

 

Az új Ptk szerint megnőtt a felügyelő bizottságok tagjainak felelőssége: például a gazdasági társaságok beszámolóihoz és az üzleti jelentésekhez kapcsolódó ellenőrzési kötelezettségeik megszegésével okozott kárért korlátlanul és egyetemlegesen felelnek. Ez a - gazdálkodási-, számviteli ismereteket is feltételező - követelmény azonban nem kapott szerepet az FB tagok kijelölésénél. Így lehet egy sokoldalú gazdálkodó cég felügyelő bizottságának elnöke a kisállattenyésztésben-, és a közgyűlési határozati javaslatok méltatásában egyedülállót alkotó, volt tanácsnok és lehet ugyanott tag a közgyűlési hozzászólásaiban a bibliai idézeteket gyakran alkalmazó-, a nacionalisták gyülekező helyévé alakított oktatási intézmény vezetője. Az ellenzéki képviselőknek maradt a karácsonyi áhítat.

 

Szeres hát minket is, koldusokat!”

/Babits Mihály: Karácsonyi ének/



Lap tetejére