Mire számíthat az, akinek más a véleménye, mint a polgármesternek?

2014.11.13.
Hozzászólás

Tisztelt Polgármester Úr! A Közgyűlés Szervezeti és Működési Szabályzata minden képviselő számára egyenlő jogokat biztosító demokratikus jogintézmény. Volt. Ma már egyre kevésbé az. A polgármestert a közgyűlési többség a legutóbbi közgyűlésen is olyan jogokkal ruházta fel, amely jelentős túl-hatalmat biztosít számára. Korábban, több helyi rendeletekbe ugyancsak túl-hatalmat biztosító hatáskörök kerültek beépítésre.
A véleményalkotás szabadságát korlátozza azzal, hogy az önkormányzatisággal ellentétes rendelkezéseket kifogásoló képviselő lekezelő, megbélyegző „zárótüzet” kap a polgármestertől. Nem rejti véka alá, hogy jól érzi magát ebben az antidemokratikus jogszabályi környezetben, amely a demokrácia felfogását tükrözi.

Nem vall szerénységére, hogy az Önétől eltérő vélemények nem maradnak megtorlatlanul: azaz, aki nemmel szavaz, az nagyképű, flegma, pökhendi, a kaposváriak ellensége és számíthat a megtorlásra. Az együttműködés egyetlen feltétele a kritikátlanság. Ennek szellemében ismét megüzente: Kováts Imre nem lehet a pénzügyi bizottság tanácsnoka. Ön ismét kiásta a csatabárdot!

 

Nem vall alázatra az sem, hogy egyre gyakrabban érvel választási győzelmével. Megfeledkezve arról, hogy az elmúlt húsz év legrosszabb választási eredményét érte el és fele szavazatot kapott a kaposváriaktól, mint négy éve. Kopik az imázs!

 

Tapasztalhattuk az elmúlt hónapokban, hogy a törvények iránti tisztelet hiánya, a nagyképűség, a pökhendiség hogyan juttatta börtönbe a Fidesz frakció volt tagját. Az említett tulajdonságokkal „felvértezett” Fideszes többség között nem volt egyetlen egy sem, aki szerénységre, visszafogottságra, a törvények iránti tiszteletre intette volna a volt képviselő társukat.

 

Tisztelt Polgármester Úr!

A mai közgyűlésen is többször kértem, nem az Önétől eltérő véleményt megfogalmazó képviselők között keresse az ellenséget! Ha nyitott füllel járna a városban, akkor meghallhatná, hogy az a képviselő, aki az alakuló közgyűlésen, patetikus hangon, történelmi léptékűnek nevezte a Bereczk Sándor út felújítási programot, széltében-hosszában hangoztatja a polgármester dilettantizmusát, mert szakmai véleménye szerint az útfelújítások megelőzték a közművek indokolt cseréjét. Meghallhatná azt is, hogy egzisztenciális elkötelezettjei együttműködésre egyre alkalmatlanabbnak-, agresszív despotának tartják.

 

Aki rendelkezik minimális történelmi ismeretekkel, azt tudja, hogy a diktatúrák, a kiskirályok előbb-utóbb megbuknak. A cézárokat körülvevő Brútuszok bevégzik a nép akaratát. Agóránk már van, így jó esetben a nép visszahozza a cserépszavazást és a túl-hatalomra törő, királyként viselkedő vezetőt száműzik. Csak legyen hova menni Athénből.

 

Köszönöm, hogy meghallgattak.

(Elhangzott a 2014. november 13.-i kaposvári közgyűlésen)



Lap tetejére