„Minél gerinctelenebb vagy, annál messzebbre jutsz”

Van-e gerince annak az embernek, aki – talán saját bőrét mentve, bosszúból, az időskori amnéziát mímelve – a bíróságon nem emlékezett egy, az általa is kezdeményezet megbeszélésre, sem az ott elhangzottakra, sem pedig az általa vállalt „feladatra” (a „nem emlékezem” tanúvallomás praktikus, miután nem kötelező emlékezni). Az „emlékezetkiesés” majdnem börtönbe juttatott egy sportvezetőt – aki a felelőtlen ígéretekben bízva - felelőtlen kötelezettségeket vállalt. Az emberünk által is kezdeményezett megbeszélés résztvevőinek döntő többsége emlékezett az ott elhangzottakra, világos, egyértelmű tanúvallomások bizonyították a megbeszélésen betöltött szerepét és a vállalt - de nem teljesített - feladatot. Ennek ellenére a T. Bíróság elfogadta a „nem emlékezem” védekezést, amely természetesen nem volt életszerű (a T. Bíróságnak ebben az esetben is mérlegelési joga volt). A sportvezető börtönbe nem került, de mindenét elvesztette, ma a család albérletben él.

Az említett esetek körülményei, az összefüggések (az igazságok) természetesen köztudottak a közélet-, és a sport iránt érdeklődő kaposváriak előtt. Az igazság ismert a képviselők előtt is. A szavazás, amely a bizalom jelét tükrözi, a képviselőket is minősíti.

Az SZMSZ módosítása nem váltott ki túl nagy érdeklődést, noha több érdemi módosítást tartalmazott az előterjesztés. A közepes nagyságú nagyközségnek megfelelő lélekszámú településrészi önkormányzat tagjait már nem a választó polgárok választják, hanem a terület egyéni képviselője „jelöli ki”, majd a közgyűlés szavazza meg a tagjait. Azaz, ugyanazok a szabályok vonatkoznak rájuk, mint a bizottságokra (ezért nem is érthető, hogy miért használják az önkormányzat szót). Kaposszentjakab esetében az a - több mint abszurd - helyzet alakult ki, hogy mivel Borhi Zsombort alpolgármesterré választotta a közgyűlés, a Tüskevári városrészben lakó és ott mandátumot szerzett képviselő lett a többségében cigányok lakta településrész önkormányzatának elnöke.

A képviselők megszavazták saját tiszteletdíjuk emelését, ezért aztán minden ellenvetés nélkül megszavazták azt is, hogy a polgármester indítványára „a bizottságok száma, létszáma, összetétele bármikor megváltoztatható”. Amint azt a polgármester kinyilvánította, ezzel a lehetőséggel szükség esetén élni is fog. Alkalmazására majdnem sor került, amikor a marketing és turisztikai bizottság tanácsnoki tisztjére tett javaslatát vissza akarta vonni, mivel Pintér Attila nem szavazta meg a „Hiszünk egymásban”nevet viselő - a polgármester által díszes kiadásban előterjesztett - programot.

Pedig képviselőtársam csupán olyan kérdéseket tett fel, amelyekre a válaszok minden kaposvárit érdekelnek. Többek között, mikor kerül sor a Színház felújítására? Mit kíván tenni a logisztikai központ feltételeként említett taszári repülőtér hasznosítása érdekében? Milyen intézkedéseket tesz a város a szociálisan rászorulók lakhatási helyzetének javítása érdekében? Készült-e megvalósítási tanulmány, költségkalkuláció a Kórház déli, megszűnt tömbjének lebontására és az ingatlanon kialakításra kerülő park és parkolóhelyek létesítésére? Mit kíván tetti az önkormányzat a kaposvári jövedelmek felzárkóztatása érdekében?

Kérdésekre a válaszok – csakúgy, mint általában – többségében elmaradtak. Sőt, azzal ütötte – mint olyan sokszor - a válaszadás kötelezettségét, hogy „a Képviselő Úr olvassa el a programot!” Azt a programot, amely a polgármester az elmúlt húsz év - vitathatatlanul jelentős – teljesítményének, a gyűjteménye. A múlt értékelése, az eredmények felsorolása teszi ki a program kilencven százalékát. Ugyancsak tartalmazza az elmúlt húsz alatt elhangzott polgármesteri lózungokat is. Annak a programnak az ismeretét kérte számon, amelynek szinte nincs olyan oldala, amely nem tartalmazna valótlan állítást, esetenként hazugságot. A program írói még azt a fáradságot sem vették, hogy ”összeolvassák” a gyakori ismétléseket tartalmazó-, egymásnak ellentmondó szöveget. A szöveg hemzseg a tárgyi tévedésektől, szakszerűtlen-, nem használt statisztikai fogalmaktól.

A „Hiszünk egymásban” címet viselő, az évtized végéig megvalósítandó program – a korábbi polgármesteri programokkal szemben - nem tartalmaz semmilyen számon kérhető feladatot. Ezért több Fideszes képviselő szerint a program - a fontos alapértékek (biztonság, munka, család, rend otthon, egészség, rend) rögzítése mellett – a „kaposváriak vágyait, álmait fogalmazza meg” (megjegyzem, hogy a mű már elkészült, amikor a polgármester a 62 alkalomból álló előadássorozatát megkezdte).

Pintér Attila okkal hiányolta – nagyon kulturáltan – a korábbi programokhoz hasonló konkrétságot. Vélhetően emiatt tartózkodott a szavazáskor. A tartózkodás miatt – amint azt az ülésen a polgármester nem is titkolta - veszélyben forgott a „kialkudott”, 200 ezer forinttal járó tanácsnoki tisztsége. Torz, bosszúálló mentalításra vall minden kritikát személyes sértésnek, a kaposváriak elleni cselekedetnek tartani.

Szita Károly zárszavában „több szerénységet és alázatot javasolt a képviselők egy részének, mert flegmán, nagyképűen, kis támogatottsággal nem lehet közös célokat megvalósítani”. Hozzátette, azért azt se felejtse el a Képviselő Úr, hogy ki nyerte a választást. Ez a „kitörés” azért volt furcsa, mert egyrészt Pintér Attila erre nem szolgált rá, másrész a többes szám nem volt értelmezhető, mivel a más ellenzéki képviselőnek nem volt érdemi hozzászólása. Lehet, hogy a polgármester – felkészülve az esetleges hozzászólásomra – előre elhatározta mit fog mondani zárszóként. Mivel én nem szóltam hozzá, így – nem tudván magában tartani az előre megfogalmazott ledorongolást – az ártatlan képviselőtársamra hullott az átok. Arra persze Szita Károlynak is emlékeznie kellene, hogy 2010-hez képest, mint egy hétezerrel kevesebb szavazatot kapott és a szavazásra jogosult kaposváriak csak huszonöt százaléka voksolt rá. Kopik az imázs!

A képviselők „megtárgyalták” és elfogadták a korábban megvásárolt Csokonai fogadó felújításához szükséges tervezési munkákra vonatkozó javaslatot (az előterjesztés tartalmazta a javasolt funkciókat is) Szép Tamás képviselő elismeréssel szólt az előterjesztés azon részéről, amely az épület történetét mutatja be. Azt viszont nem hiányolta a képviselő sem, hogy az előterjesztés nem tesz említést a több mint egymilliárdért felújított és berendezett „létesítmény” üzemeltetési költségiről és arról sem, hogy lesz-e vállalkozó az üzemeltetésre (tekintettel arra is, hogy a javasolt funkciók többsége már számtalanszor bizonyították „életképtelenségűket”). Az nem kétséges, nem szabad hagyni, hogy a város történelméhez kapcsolódó, tradicionális épület az enyészeté legyen.

A közgyűlési „tudósításomat” azzal zárom, hogy a „Hiszünk egymásban” címet viselő programban szereplő „vágyak és az álmok” időarányos megvalósítására a 2015. évi költségvetési koncepció, valamint a 2015. évi költségvetés tárgyalása keretében térek vissza.