„Utóirat” az önkormányzati választásokhoz

2014.10.27.
Hozzászólás

Szeretném még egyszer megköszönni azoknak a kaposváriaknak, akik rám adták voksukat és azoknak is, akik a demokratikus baloldal jelöltjeire szavaztak. Ez utóbbiak által lehettem képviselő és vehetek részt a közgyűlés munkájában. Köszönöm a lehetőséget. Két héttel a választások után már letisztultak a tapasztalatok. Had osszam meg ezeket Önökkel.
Néhány tényszerű adat: rendkívül alacsony részvétel mellett a képviselő jelöltjeink a szavazatok csak a közel 23 százalékát szerezték meg. A rám adott szavazatok arány nem érte el a 21 százalékot (a baloldali jelöltekre voksolók tíz százaléka a fidesz polgármester jelöltjére adta szavazatát). Sovány vigasz, hogy Szita Károlyra a választásra jogosultak 25 százaléka szavazott. Semmit nem tudtunk profitálni abból, hogy közel hétezer szavazattal kevesebbet kapott, mint 2010.-ben. Jelöltjeink az ellenzékre leadott szavazatok, mint egy 54,9 százalékát kapták meg. Ötven százalékkal több szavazatot szereztek, mint a Jobbik- és négyszer annyit, mint az LMP jelöltjei.

Kaposváron Szita Károly és a fidesz beágyazottsága különleges helyzetet teremtett. Még a szoros eredmény eléréséhez is komoly - pénzügyileg is támogatott – hosszabb idejű ellenzéki kampányra lett volna szükség. Ennek ellenére demokratikus ellenzék választási kampánya sem minőségileg, sem mennyiségileg nem volt elég arra, hogy „látótávolságra” kerüljünk a fidesz-hez, pedig - bár a választás eredménye nem ezt igazolta - érzékelhető volt a velük szembeni elégedetlenség. Az időhiány miatt nem volt átgondolt kampánystratégia, a pártok közötti együttműködési-, szervezési hiányosságok, az országos vezetők egységbontó vitái tovább gyengítették a helyi jelöltek esélyeit.

 

A polgármesteri jelöltségre való felkérést július elején, a huszonnegyedik órában kaptam meg, illetve fogadtam el. A felkérés időpontjában – egyéb indítékok folytán – az elmúlt húsz évet felölelő helyzetelemzésen alapuló polgármesteri program gyakorlatilag kész volt. A jelöltség bejelentése - a kompenzációs listával kapcsolatos viták elhúzódása miatt - több mint egy hónappal később történt. Ekkor már nyilvánvaló volt, hogy a polgármester jelölt „felépítésére” nincs lehetőség, a képviselő jelöltek csatasorba állítása is akadozott, megnevezésüket bejelentő sajtótájékoztatóra csak szeptember első napján került sor. A jövő érdekében sem hallgathatom el azt, hogy augusztus végén kiderült, hogy a pártoknak nincs pénze a kampányra. Ekkor kellett volna visszalépnem. Nem tettem, mert nem akartam a jelölteket cserbenhagyni, másrészt maradt bennem motiváció. A „választási kampány” beindítása érdekében fizetési garanciákat adtam, bízva abban, hogy a pénzhiány később enyhülni fog (a DK és az Együtt-PM esetében ez részben be is következett).

 

A bizonytalanság – és az átmeneti bénultág – miatt rendkívül nehezen indul a választási kampány. Sajnos a polgármester jelölti kampány gyakorlatilag a programot kivonatosan tartalmazó – a Posta által kézbesített - szórólapra és a www.kovatsimre.hu web oldalon olvasható programra és a programot „kibontó” írásokra korlátozódott (ezek megismerését segítette a három párt közös www.facebook.com/kaposvarert közösségi oldala). A polgármesteri program széles körű megismertetésére nem volt lehetőség. A „kitelepülések” sem szolgálták a polgármester jelölt „felépítését”. Rossz időpontban megtartott kampánygyűlésre a mozgósítás kritikán aluli volt, a szervezési-, „szerkesztési” hiányosságok miatt a polgármester jelöltnek mellékszerep jutott.

 

A kívülállók szerint a jelölő pártok azzal, hogy polgármester jelöltet „találtak”, a feladatot „letudták”. Ennek tulajdonítom azt, hogy észrevétel nélkül hagyták az egyik országos napilapban augusztus elején megjelent - a polgármester jelöltállítással kapcsolatos és a baloldali választók negatív befolyásolására alkalmas - téves információt is. Az a látszat alakult ki, hogy még a tisztes eredmény is reménytelen (ezt sulykolta a helyi média is, miközben a demokratikus ellenzék valamennyi megmozdulását „agyonhallgatta”).

 

Képviselő jelöltjeink választási kampányára alig egy hónap jutott. Nem volt idő a választókhoz eljutott programjaik ismertetésére. Az „ismeretlenséget” nem tudta kompenzálni a néhány „kitelepülés”. Volt olyan időszak, amikor a választók levélládájában a jelöltjeink szórólapja „találkozott” a Jobbik és az LMP szórólapjaival. Ezt a választók többsége nem tudta „megemészteni”. A jelöltek többsége a választási körzetének nagy részében ismeretlen volt, a rájuk leadott szavazatok száma, aránya ezt tükrözte.

 

A képviselő jelöltek számára szervezett lakossági fórumokra elkísértem a jelölteket, azonban a fórumok többsége iránt a – kritikán aluli szórólap-terjesztésből is adódó - gyenge mozgósítás miatt teljes volt az érdektelenség (dicséretes, hogy ezt, később több képviselő jelölt ismételt szórólapterjesztéssel megpróbálta kompenzálni). A választások előtti héten terjesztett „kampány” újság elsősorban az Együtt-Pm országos politikusairól szólt. A választás előtti napokban terjesztett - kissé halványra és szürkére sikerült - „mozgósító” szórólap zárta a választási kampányt.

 

A kampány a választással lezárult. Jön a bizottsági-, a közgyűlési munka, amelyre – a tapasztalatokat ismerve – a fidesz dominancia lesz a jellemző („mi nyertük a választásokat, majd mi megmondjuk, mi történjen a városban"). A döntésekben az ellenzéki képviselőknek statisztikai szerep jut, de biztos vagyok benne, hogy egy-két képviselőt ismét „megvesz” a fidesz. Ezért – és a magát minden párttól élesen megkülönböztető LMP miatt - az ellenzéki pártok összefogása, az ügyek melletti politizálás lehetősége az álmok közé tartozik.



Lap tetejére