Intézmény felújítás „szorzással”!

2014.09.17.
Hozzászólás

A kínai „nagy ugrás” jutott eszembe, amikor több helyi médium arról tudósított, hogy 330 millióból 21 helyen újultak meg idén a kaposvári intézmények. Az összeg több mint tízszerese a tavalyinak, mondta Szita Károly. Ez a hír azért is volt örömteli, mert két nappal a sajtótájékoztató előtt, a képviselői testületi ülésen még csak négyszeres volt a „szorzó”. Az önkormányzatnak nincs intézmény felújítási programja, de van egy 16 oldalas hibalistája.
Elkészítjük az intézmények tervszerű, megelőző karbantartására, komplex felújítására vonatkozó, a megvalósítás ütemét is rögzítő programját, amelyet akkor is megvalósítunk, ha nem kapunk rá támogatást.

Intézmény felújítás „szorzással”!

Vannak még csodák, - mondtam magamban az összeg hallatán - hisz évek óta csak azt lehetett olvasni, hogy az intézményeknél csak az „azonnali beavatkozást igénylő hibák” elhárítására van pénzügyi keret. Különlegesnek hatott az a polgármester nyilatkozat is, mely szerint „valamennyi intézmény-felújítást komplexen kezelünk”. Bármennyire is örültem - a nyilatkozatban lévő számok miatt - kételkedés „lopódzott” a szívembe Az összeg csekélynek tűnt a 21 intézményhez képest.

 

Nos, januárban az elfogadott költségvetési rendelet csak a Hajnóczy u.-i „közösségi ház” (Tüskevári városrész) komplex felújítását tartalmazta, mint egy 95 millió forint összegben (Intézmény felújítások, 5. melléklet). Az áprilisi rendelet-módosításkor hiába nőtt az összeg közel 130 millió forintra, a „közösségi ház” – a változatlan műszaki tartalom mellett – már csak 2,5 millió forinttal szerepelt. Ugyanakkor belépett öt új „tétel”, köztük a Városligetben lévő „görpark” eszközfelújítása (mint tipikus intézmény felújítás).

 

A júniusi rendelet-módosításkor valamelyest csökkent az összeg (123,1 millió forintra), de a „felújítási helyszínek” száma 18-al „szaporodott” (míg a „görpark” átkerült a beruházások közé). Az augusztusi módosításkor az intézmény-felújításra szánt összeg 157,6 millió forintra nőtt és a „komplex, energia megtakarítást eredményező felújítások” száma is 25-re emelkedett.

A Hajnóczy u.-i közösségi ház komplex felújítási összege is 3 millió forintra „hízott”.


orvosi rendelő Közösségi ház

 

A közgyűlés által megszavazott pénz azonban még így is még messze volt a 330 milliótól. A különbség oka az lehet, hogy tízszeres „szorzó” jobban hangzik, mint a négyszeres.   A hiányzó 172,4 millió forint meg majd csak előkerül.



Lap tetejére