Közügyek
Közügyek | 2024.06.26.
HOGYAN JUTOTTUNK IDÁIG?

A város legnépszerűbb csapata, a KOMETA Kaposvári KK - évek óta tartó bukdácsolás után, a névadó cég kiemelt támogatása ellenére - kiesett az NB I/A csoportból, öt külföldivel, egy felnőtt magyar válogatottal és három utánpótlás válogatottal. Súlyos, máig nem feldolgozott traumát okozva. Ugyanakkor Kaposvár kiemelt csapatai eredményes szezont zártak: a férfi röplabda csapat ismét bajnok lett, második lett a női röplabda csapat. A vízilabda csapat is jobban szerepelt, bejutott a legjobb nyolc csapat közé. A Rákóczi is előbbre lépett az NB III-ban, negyedik helyen zárta a bajnokságot.

2023.12.21.

HOGY ÁLLUNK FÉLIDŐBEN?A Szolnok elleni mérkőzéssel lezárult az alapszakasz „őszi” fordulója. A 13 mérkőzésből négyet sikerült megnyerni, 30,8-os teljesítmény, 13. helyen fejeztük be az alapszakasz első felét (feltéve, hogy a Bp. Honvéd kikap Zalaegerszegen). Pedig kedvező volt a sorsolásunk, ugyanis – bajnokság elején versenytársaknak tekintett csapatok többségével (Bp. Honvéd, Kecskemét, Sopron, Szeged, Pécs) itthon játszottunk, csak a Paks, az Oroszlány elleni mérkőzéseket játszottuk idegenben, azaz a tavaszi sorsolásunk rendkívül kedvezőtlen.

Természetesen lehet bizakodni („a remény hal meg utoljára”), de reálisan kell nézni a helyzetünket: a második bajnoki cím megszerzése óta, az elmúlt húsz évben soha nem fenyegette a csapatot az „A” csoportból való kiesés réme, most azonban igen.

2023.03.03.

Egyetlen, ellenzékinek tartott képviselőként kaptam meghívót Szita Károly évértékelőjéreNagyon meglepett, amikor meghívót kaptam Szita Károly szokásos évértékelőjére. Kérdeztem is polgármestert, véletlenül nem tévesztettek össze valakivel? Nem tévesztettünk össze senkivel, Képviselő Úr, volt a válasz. Te már tették annyit a kaposváriakért, a közös célok megvalósításáért, hogy első kézből halljad a teljesítés értékekését, az újabb célok kitűzését. Nem tagadom, jól esett a „post humusz” elismerés egy olyan polgármestertől, aki közel harminc éve bírja a kaposváriak bizalmát.

2023.02.26.

Néhány gondolat az önkormányzati képviselői munkárólA legutóbbi, február 23.-i képviselő testületi ülésen rekord született: a kaposvári önkormányzatiság létrejötte óta soha, senki nem adott be közgyűlésen annyi interpellációt, mint Dr. Nadrai Norbert képviselő, azaz szám szerint 16-ot. Ez indított arra, hogy felvessem a képviselők és a Polgármesteri Hivatal szakapparátusa közötti munkakapcsolat fontosságát. Az eredményes képviselői munka nem nélkülözheti az egyes közgyűlési előterjesztésekben meglévő kérdőjelek - még a bizottsági szakban történő - feloldására irányuló konzultációt vagy a választópolgárok által tapasztalt hiányosságok megszüntetését segítő megbeszélést. Persze, tudom mégoly szoros munkakapcsolat sem ad garanciát az eredményes képviselői munkára.

2022.12.27.

ENERGIAKÖLTSÉGEK CSÖKKENTÉSÉNEK ÁRNYOLDALAIDíjazták Kaposvár energiafüggetlenségi törekvéseit – tudósított erről az egyik helyi médium. A kiadott tanúsítványa szerint - elismerve az energiaköltségek csökkentésére irányuló erőfeszítéseit is - Kaposvár egy évig viselheti az „ENERGIAHATÉKONY ÖNKORMÁNYZAT” címet. Az elmúlt évben a megyeszékhely megkapta a „KLIMABARÁT DÍJ”-t is. Az előrelátó energiapolitika nélkül a város intézményeit sújtó 6 milliárdos, brutális mértékű energia többletköltség nagyobb lenne. Persze az is igaz, hogy néhány elmaradt vagy későn megvalósult energetikai beruházás ugyancsak vétkes az elviselhetetlen költségtöbbletköltség kialakulásában.

2022.11.21.

MI A SZÁNDÉKA A KÖZGYŰLÉSNEK A TEMETKEZÉSI Kft-vel?Ez év június végén hatályát vesztette az a kormány határozat, amely megtiltotta az önkormányzatok, illetve az önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok számára a szolgáltatások díjának emelését, így azok – akár csak Kaposváron – azonnal éltek a lehetőséggel, emelték a díjakat.

2022.09.08.

„A város tervezi-e a kaposvári víziközmű átadását az államnak?”A kérdést Felder képviselő a szeptember elsejei közgyűlésen tette fel, de a polgármester megkerülte a választ. Arról beszélt, hogy „a baloldali kormányok privatizáltak, eladták az áram-, és a gázszolgáltatót külföldi tulajdonosoknak, akiket csak a lehető legtöbb profit érdekelt.”